2011. március 6., vasárnap

Évközi kilencedik vasárnap


Évközi kilencedik vasárnap


Boldog Bays Margit hitvalló szűz emléknapja


Ötvened vasárnap emlékezete


Tekints rám és irgalmazz, Uram,

Elhagyatott vagyok és nyomorult.

Lásd, megaláztak és szenvedek,

Bocsásd meg hát minden bűnömet!


Könyörögjünk!

Gondviselő Istenünk, a te végzéseid mindenkor valóra válnak. Könyörögve kérünk, tarts távol tőlünk mindent, ami kárunkra lehetne, és adj meg mindent, ami javunkra szolgál. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Discedite a me, qui operamini iniquitatem.”

(Máté, 7, 23c.)

„Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!” Hangzik fel Máté evangéliumában, a mi Urunk, Jézus Krisztus Hegyi beszédében az a summás ítélet, amelynek felvillantása jól jelzi számunkra, amit már máshol is értésünkre Jézus Krisztus, a mennyországba való bejutás kevesek kiváltsága lesz, annak ellenére, hogy azt is mondja: „Atyám házában sok hely van!” Ebből már mindenki megértheti, hogy nem a férő hely alapján osztják a jegyeket, mint egy emberi filmszínházban, hanem igen komoly rostán szelelnek, majd meg bennünket és még közülünk hívők közül is csak keveseknek adatik meg a belépés. Fontos ezt mindenkinek tudatosítania magában itt a Nagyböjt előtt az utolsó vasárnap, amely már mintegy bevezetés Krisztus szenvedésének megünnepléséhez. Az evangélium azt hirdeti már, hogy Isten országába csak azok juthatnak be, akik házukat, itt valójában úgy értendő, hogy a lelküket sziklaalapra és nem futóhomokra helyezték. A szentlecke pedig az isteni Mester tanításának összefoglalását adja, hogy a nagyböjti önmegtagadásaínkat, és jócselekedeteinket helyes lélekkel végezzük. – Farsangnak ezen három utolsó napján egykor valósággal megtébolyodtak az emberek. Ezért rendelte el XII. Kelemen pápa ezekre a napokra a negyvenóraí szentségimádást. X. Pius pápa ismét búcsút engedélyezett azoknak, akik ezekben a napokban meggyónnak, megáldoznak és a pápa szándékára imádkoznak. A farsangot nevezik karneválnak is. Ezt a nevet abból származtatják, hogy búcsút mondanak a húsnak (carne vale). A magyar «húshagyó napok» elnevezés is erre vall. Valójában pogány maradvány! A bor és mámor istenének; Dionysusnak kicsapongó körmenetein egy hajót húztak egy kocsin (carris navalis) és innen a név. De nemcsak névben, hanem tartalomban is pogány még ma is ez a mulatság. Mennyit kellene imádkoznunk, hogy a pogányság szűnjék meg közöttünk, hány órát kellene szentség imádnunk, hogy mindenkit a helyes útra tereljünk. Ha ebbe belegondolunk szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnne, de mint jól tudjuk, Istennek semmi sem lehetetlen, csak az embernek végesek a képességei. Sokan erre azt is mondhatják, hogy jó-jó imádkozom, templomba járok vasárnaponként, meg is gyónok minden évben kétszer, akkor hogyan lehetséges az, hogy még sem üdvözülhetek? A hit igen különös dolog Testvéreim! Az üdvözülés pedig rendkívüli kiváltsága azoknak, akik a hit virágait nemcsak szavukkal, nemcsak imájukkal, hanem cselekedeteikkel is képesek valóra, képesek életre, örökéletre váltani! Nem mondhatjuk még idősödő fejjel sem azt, hogy igen most már készen állok, elértem nyugdíjas éveimet, most már nincs más dolgom, mint nem hibázni és ezzel be van biztosítva a helyem a következő életre. Sajnos, Testvéreim, ki kell ábrándítsalak benneteket, mert a dolog nem ilyen egyszerű. Élhetünk erényesen, törvényeket tisztelve, Istennek kedves módon, ha a végén feladjuk keresztényi életünket a nyugalomért, a biztos helyért. Élhetünk emberi módon sokat hibázva, tévelygő gyermekként, haza-haza térni, ha életünk végén megbánjuk hibáinkat szívből és ténylegesen tevékenyen részt veszünk Isten országának építésében. Ma már nem is kell fizikailag Izraelbe, Jeruzsálembe utazni, elég ha az interneten járva figyelmesen szemlélődünk. A mai olvasmányban hallott mózesi utasítás a mai napig él a zsidók között.: „Kössétek őket jelül a kezetekre. Legyenek fejdíszként homlokotokon.” Szó szerint így tesznek a zsidók imádság közben. Izrael egész életét, létét a törvény fogta egybe, és ennek pontos szószerinti megtartása fejezte ki legjobban. Ezzel szemben az újszövetség, egy új világrendet állít fel. Miszerint: Isten nem a régi törvény megtartása alapján üdvözíti az embert, hanem a Krisztusba vetett hite alapján. A zsidók a mai napig nem ismerik el Jézus Krisztust, mint Messiást, és így az újszövetséget sem tartják létező szövetségnek. Ma sem képesek elfogadni, hogy Isten elfordul az olyan számító emberektől, mint ők, akik sosem a szív parancsait követik, hanem mindig mereven ragaszkodnak a szavakhoz, a várt és számított haszonhoz. Ehhez képest az újszövetség hatalmas változás, de ne higgye senki, hogy könnyebb, mint az ószövetség szabályai. Az üdvösség nekünk az újszövetség elkötelezett híveinek ingyenes ajándék, amelyet maga Isten ajánl fel minden embernek, aki kész hinni az Ő Egyszülött Fiában, a mi Urunkban, Jézus Krisztusban. Ez a hit azonban nem csupán az értelem csatlakozása Jézus Krisztushoz, hanem az egész emberé. Nem elég gondolatban elfogadni és elhinni őt, hanem ennél sokkal több kell, cselekedni kell, ahogy ő cselekedett tanítói körútja során. Nekünk Testvéreim, sorra végig kell haladnunk agyunktól, a szívünkig, egészen a kezünkig, gondolatunkkal, akaratunkkal, tettünkkel. Mert nem jut be mindenki! „Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.” A hitről sok ember, sok tudós úgy vélekedik, hogy az egyfajta menekülés a jelen élet megtapasztalt bajai és megpróbáltatásai elöl. Az ember életét irányító természetfölötti hatalomnál pártfogást keres tehetetlenségében, hogy megmeneküljön a sorscsapásoktól, és a félelmeitől, melyek nyugtalanítják szívét, lelkét. Ezért fontos, hogy Jézus Krisztus pedig a tudósokkal szembefordítja a dolgot, mert a hit nem menekülés, hanem közelebb lépés Isten akaratához. A hittel élő ember nem csupán él bele a nagyvilágba, hanem belesimul, egyesül az ő terveivel. Ezt tette Jézus Krisztus, ezt tette a mi Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária, Jézus Krisztus édesanyja. De ugyanezt tették a szentek és a boldogok évezredek során egészen napjainkig. Ezért mindazok, akik a hit megvallását az imára, az apostoli tevékenységre, vagy éppen a papi szolgálat puszta gyakorlására fokozzák le – „a te nevedben jövendöltünk…űztünk ki ördögöt”, de egyéni életüket nem vetik alá minden vonatkozásban Isten akaratának, akkor azok azon a napon, amikor meg jelennek Isten ítélőszéke előtt ezt hallják majd: „nem ismertelek soha benneteket.” Csak az Isten akaratát megvalósító hit teszi egyedül lehetővé, hogy az ember „sziklára építse lelkének házát”, és ne kelljen félnie semmitől. Jézus Krisztus sohasem csinált titkot abból, hogy követői ki lesznek téve ugyanazoknak a megpróbáltatásoknak, amelyeknek minden más ember is ki van téve. Sőt! Tudnunk kell, hogy a kereszténység nem kivételes állapot, és nem az élet napsütötte oldalán való járás, hanem részvétel és osztozás az emberi közösség minden örömében és minden fájdalmában. Még maga a felszentelt püspöknek sem kiváltság a biztos belépő a mennyekbe, ha életével képtelen azonosulni Jézus Krisztus életével. Testvéreim a kereszt cipelése életünk legfontosabb dolga! És nem az, hogy ha fel is vesszük Cirenei Simon módjára, akkor minél hamarabb szabadulni akarunk tőle! Nem! Születésünkkor felvett keresztünket csak halálunk után rakhatjuk le, addig öleljük, szorosan magunkhoz nehogy elveszítsük. Volt egy ember, aki derekasan élt, mindig Krisztus útján járt, és egyszer meghalt. Szemrehányóan amikor találkozik Jézus Krisztussal azt mondja neki, hogy bizony ő mindig az ő útján haladt, ő sosem tévelyedet el, mert látta halálakor látomásban, hogy életének lépései mindig Krisztus lábnyoma mellett haladtak, csak néha - néha eltűnt az egyik lábnyom, majd ismét visszatért. Mondja is ez az ember Jézusnak, hogy bizony nem ő, hanem éppen Jézus hagyta el őt olykor, amikor nehézségei voltak. Jézus azonban elhárítja a szemrehányást és azt mondja ennek az embernek. Tévedsz barátom, nézd csak meg jól azokat a nyomokat a látómásodban nem az enyémek tűntek el, hanem a tieid! Erre aztán szemügyre is veszi az ember, amit Jézus mond és be kell ismernie, hogy tényleg így van. De hát akkor hol vannak az én nyomaim? Kérdezi szinte magától. Jézus elmosolyodik és így felel: Amikor bajban voltál én felemeltelek, és átsegítettelek minden gondon, azért nem láthatóak olyankor a te nyomaid. Ez a valódi közössége Jézus Krisztusnak velünk, és ezt a közösséget kell nekünk is gyakorolnunk embertársainkkal szemben. A hegyi beszédben Jézus Krisztus lerakta országának alapjait. A végén pedig megmutatja nekünk az emberi sorsot, hogy okuljunk belőle. Követői sziklaalapra építenek, mások homokra. Itt már lényeges a különbség kezdetben. A sziklaalapra épült megmarad, a homokra épült összedől, és ez lesz a különbség a végén is, az életünk azonban látszólag egyformán zajlik. Mindannyiunkra szakad az élet zápora, ömlik a mindennapok megpróbáltatásainak áradata, süvit a történelem szélvihara és nem kímél senkit sem, sem hívőt, sem hitetlent. Boldog emlékű II. János Pál pápának is ugyanúgy el kellett szenvednie a betegség kínjait heteken, hónapokon keresztül, mint bárki másnak, pedig életét teljesen Istennek szentelte. Ha kiváltságos sorsot nem is ad Jézus Krisztus követőinek, de mindig bátorítja, buzdítja őket: „Bízzatok, én legyőztem a világot.” Ez bíztatás kell, hogy adja nekünk azt a belső tartást, amitől nem omlunk össze, és bátran szembenézünk minden evilági viharral. A ház a keresztény élet, amely ha kötődik a „sziklához”, bátran szembenézhet a megpróbáltatásokkal, bármiféle viharral, nyugodtan várhatja a halált, ha fiatal, ha idős az illető, mert azaz örök élet kapuja. Tegyük fel hát most magunkban kérdést Testvéreim! Megvan-e bennem ez a bizalom? Meg van-e ez a kötődés Jézus Krisztushoz? A hitünk nem a szavak hite, nem is csak a törvény ismerete, hanem élet kell, hogy legyen! Valódi, nagy betűs ÉLET! Jézus Krisztus mindannyiunkat megszólít evangéliumával, de meghalljuk-e, felismerjük-e szavait? És, ha meg is halljuk, az még mindig kevés, ha tettek, csodás cselekedetek nem születnek belőle. Ne gondoljunk itt különösen nagy dolgokra. A világot megváltani nem nekünk kell, mert azt már ő megtette előttünk. Szeressünk tiszta szívünkből, és ne csak rokonainkat, barátainkat, hanem minden élő embert, hívőt és hitetlent egyaránt. Ha ez a szeretet bennünk van és tetteinkben meg is nyilvánul, akkor ránk nem fogja Jézus Krisztus azt mondani: „ Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!”


Imádkozzunk:

Kérünk, Istenünk, Szentlelkeddel irányíts minket, akiket Fiad testével és vérével táplálsz, hogy téged ne csak szóval, hanem igaz szívvel és tetteinkkel is megvalljunk, és így eljussunk a mennyek országába. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése