2011. március 11., péntek

Nagyböjt harmadik napja


Hamvazószerda utáni péntek


Córdobai Szent Eulogiusz vértanú püspök emléknapja


A Szent Keresztút emlékezete


Jertek hívek a szent keresztútra,

Gondoljunk a szenvedő Urunkra,

Öleljük át véres keresztfáját,

Sirassuk meg keserves halálát.


Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, kísérd kegyelmeddel bűnbánati cselekedeteinket a nagyböjt kezdetén. Add, hogy külső önmegtagadásainkat lelki megújulással tegyük teljessé. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Venient autem dies cum auferetur ab eis sponsus : et tunc jejunabunt.”

(Máté, 9, 15b.)

„Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” Mondja a hozzájárulóknak, a mi Urunk, Jézus Krisztus, amikor azt a böjtöléssel kapcsolatban faggatják, illetve szinte számon kérik tőle a tanítványainak az ószövetségtől elütő, nem hagyományokat követő viselkedését. A Megváltó Messiás elérkezésével, annak földre születésével újkorszak köszöntött be az egész emberiség életében, újkorszak köszöntött be az ember és az Isten viszonyában is. Az ószövetség, ami egészen eddig az időig fennállt lezárult. Lezárult még pedig azért, mert nyilvánvalóvá vált az Isten számára, hogy a kiválasztott zsidó nép nem tartotta meg a szövetség feltételeit, és maga az Isten sem tudta már ezek által fenntartani saját szabályait. Jézus Krisztust, Egyszülött Fiát nem azért küldte emberi testben a földre, hogy az ószövetségi vallásosságot foltozgassa, javítgassa, hogy annak helyes útjára a zsidó népet visszaterelje. Jézus Krisztus azért jött, hogy újszövetséget kössön már nem egy kiválasztott néppel, hanem magával az egész emberiséggel, minden egyes emberrel, aki hajlandó lelkébe fogadni az újszövetség parancsait és ez által, új lelkületet adjon az egész Megváltott emberiségnek. Ezért nincs a názáreti Mesternek arra, hogy a régi törvényt magyarázza, sokkal inkább az a célja, hogy új kinyilatkoztatást adjon Istenről, az Ő Mennyei Atyjáról, és az ember üdvösségéről. Ennek okán, emberi alakban, a földön eltöltött 33 éve az emberiség számára, annak minden egyes napja ünnep, még pedig az újszövetség, hit kialakulásának az ideje. Ez az időszak olyan korszak volt az emberiség életében, amelyre példa mindaddig nem volt történelmünk során, és talán még sokáig nem is lesz rá példa. Ez a 33 év olyan volt, mint egy folyamatos lakodalom, amelyben a násznép maga az egész emberiség, Jézus Krisztus pedig maga a vőlegény, akit folyamatosan hallgatni kellene, tanítására odafigyelni, megérteni azt, örülni annak, hogy Isten az ő irgalmasságával közénk jött és felemelt magához. Már pedig még nem volt olyan lakodalom, olyan esküvő, amelyen a násznép böjtölt volna. Az emberiség történelmében ez a 33 év, és leginkább abból az utolsó három év olyan volt, amire példa nem volt, nincs ma sem, és talán nem lesz a jövőben sem. Azok, akik élhettek akkor és részt vehettek volna ezen a fenomenális három éves ünnepélyen, mindennél nagyobb kitüntetésben részesültek, és mégis oly kevesen ismerték fel, hogy valójában milyen eskün vehetnek részt. A kiválasztott zsidó nép nemcsak, hogy elutasította Jézus Krisztust, nemcsak elhatárolta tőle magát, hanem még meg is ölette, és nemcsak őt, hanem halálvárt minden követőjére. XVI. Benedek pápa új könyvében, amelyet Jézus Krisztusról írt, úgy véli, hogy nem a zsidó nép árulta el és ölte meg a mi Urunkat, a Mennyei Atya Egyszülött Fiát, hanem csak a zsidó nemesség, a zsidó pénzügyi arisztokrácia. Sokan vélik úgy, hogy így volt, sokan vélik úgy, hogy nem is tehettek a zsidók mást, hiszen ez Isten akarata volt, hogy a Megváltás része, ahogyan Iskaróti Júdás árulása is. Én azonban úgy vélem, hogy a gyilkosság az csak gyilkosság, ahogy a zsidók a német haláltáborokat is gyilkosságnak tartják, úgy én is úgy vélem, hogy egy egész nép tehetett Jézus Krisztus haláláról, ahogy egy egész nemzet tehetett a zsidók gázkamrába küldéséről is. Nem lehet egyik oldalon engedni és elmosni a határokat, míg a másikon még ma is egyre élesebbre akarják vonni az ő kálváriájukat. A keresztút, az csak keresztút. Ahogy meg volt Jézus Krisztus keresztútja is, úgy megvolt a zsidó nép kálváriája is, és a német nép Golgotája is. Az idő sok sebet begyógyít, az idő sok emléke elhomályosít, de nem mindent. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a zsidó pénzügyi arisztokrácia megölte az Istent, mert ez a zsidó pénzügyi arisztokrácia ma is létezik. Lehet, hogy ma nem a jeruzsálemi templomban vannak, az is lehet, hogy már nem is nyíltan vallják magukat zsidónak, de ott vannak minden országban a földön, ott vannak minden létező kormányban, vagy a mögött és ma is éppen olyan hevesen, de sokkal okosabban gyilkolják azt a hitet, amelyet Jézus Krisztus az újszövetségben nekünk adott. Kereszthalála után, az elmúlt kétezer évben a hitből való élés korszakát élhettük meg itt földön kevesebb-nagyobb sikerekkel mi emberek: ez az Egyház ideje. Azé az Egyházé, amely élt katakombákban, olyan erős összetartó közösségben, amelyre példát sem tudok mondani. Azé az Egyházé, amely a katakombákból felszínre jövő egész Európa arcát Isten felé fordította, és egyedül adott reményt a sötét középkor egyszerű emberének arra, hogy van jobb élet a földi élet után is. Azé az Egyházé, amely elszállt viszonylagos dicsőségében, már-már mindenhatóvá tette magát az emberek felett, és pénzért osztotta a kegyelmeket és a Megváltást. Azé az Egyházé, amelyet a ma modern emberre már szinte teljesen kihagy életéből, leveszi a kereszteket a falakról, pénzügyi megfontolásokból bezárja a templomokat. Azé az Egyházé, amely ma, mintegy másnaposan keresi a maga útját, de nehezen találja meg, pedig nem kellene más tennie, mint visszatérni a gyökerekhez, ahhoz a korhoz, amikor még az égi menyegző tartott itt a földön. Ahhoz az időszakhoz kellene visszatérni, újratöltekezésre, amikor a vőlegény még köztünk volt látható alakban. Végre olyan időszaknak kellene következnie, ahol nem az útkeresés a cél, és ahol nem a túlbuzgóság az eszköz, hanem Isten, és az ő Fiának tanítása, a szeretett megvalósítása az egyedüli kiút. Van ideje ma a böjtnek és a vezeklésnek! Nem negyven nap, hanem háromszázszor negyven nap! Most már nem a lakodalmat üljük, hanem a temetést. Minden pénteken végigjárjuk és felidézzük annak a keresztútnak minden állomását. Ma talán tizenöten voltunk egy olyan templomban, mint a Bátai Szent Vér Kegytemplom, ahol annak idején Jézus Szent Vére folyt ki az Eucharisztiából. Tizenöten Testvéreim! A közel kétezer lélekszámú faluban, amely egykor mezőváros volt, tizenöten jártuk végig és emlékeztünk meg a mi Urunk, Jézus Krisztus kínszenvedéséről és haláláldozatáról! Ennyi bűnös lenne csak? Tizenöt a kétezerből? De ebből a kétezerből ezren katolikusnak vallják magukat, és csak tizenöten jutnak el a nagyböjt első pénteki keresztútjára? Mit mondhatunk erre Krisztusban szeretett Testvéreim? Hol vannak a családok, hol vannak a betegek, hol vannak a gyermekek, hol vannak a házastársak, hol vannak, akik naponta az ég felé sóhajtják Istenem, Istenem? Hányan tartották be ma a szigorú böjtöt? Vagy mindenki a kibúvókat keresi? Tizennégy alatt, vagy hatvan felett, vagy ha beteg vagyok? Beteg itt mindenki és ebben a nagybetegségben el is felejtkezik mindenki a keresztről, a töviskoszorúról, a szegekről, a korbácsról, a dárdáról. Ma mindenki visszatolja Jézus Krisztusra a keresztet, még a sajátját is, hadd cipelje csak az, aki elsőnek felemelte. Az önmegtartóztatás ma már önmegtagadás, amellyel nem közösséget akarunk vállalni Jézus Krisztussal, hanem sokkal inkább elutasítani azt. Nem vesszük komolyan a lelkünket! Nem vesszük komolyan az intő példát! Csak a mának, a mai boldogságnak akarunk élni, és mindent elveszítünk ezzel. Testvéreim: „Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”


Imádkozzunk:

Kérünk, mindenható Istenünk, hogy mi, akik ebben a szentségben részesültünk, szabaduljunk meg bűneinktől, és legyünk méltók gyógyító kegyelmedre. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése