Nagyböjt hatodik napja

Nagyböjt első hetének hétfője

Szászországi Szent Matilda királyné emléknapja

Nagyböjt hatodik napja

Amint a szolga szeme gazdája kezére figyel,

Urunkra, Istenünkre szemünk úgy tekint,

Amíg csak meg nem könyörül rajtunk.

Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk!

Könyörögjünk!

Üdvözítő Istenünk, téríts magadhoz minket, és oktass szent tanításoddal, hogy lelkünk javára váljék minden jó cselekedet, amellyel húsvétra készülünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Quamdiu non fecistis uni de minoribus his, nec mihi fecistis.”

(Máté 25, 45c.)

„Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Mondja a mi Urunk, Jézus Krisztus tanítványainak a summás ítéletet, amikor egy alkalommal éppen az utolsó ítéletről beszél nekik. A mai evangéliumi szakasszal hatalmasat, mint egy három évet ugrottunk az időben a pusztából az utolsó napokra, amikor már igen közel van a húsvét a zsidók ünnepe, és Jézus Krisztus tudja, hogy hamarosan betelnek a napjai. Még mindig úgy érzi, hogy nem kellő képen készítette fel apostolait, még mindig úgy érzi, hogy sokat kellene velünk lennie, mert még mindig olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Pontosan ezzel a hasonlattal, ezek a jelzőkkel igyekszik bemutatni követőinek, azokat a történéseket, amelyek majd a halál után várnak minden emberre. A Mennyei legfőbb pásztor szétválasztja a juhokat a kosoktól, de élhetnénk a búza jelképével is, a jó magot a konkolytól. Láthatóan, és világosan érzékelteti apostolaival, hogy nem kell világ megváltó nagy dolgokat tenni, ahhoz, hogy a jobb oldalra kerüljenek ne pedig a balra. Mi kell hozzá? Nem nagy dolog, csupán a szeretet. A felebaráti szeretetre buzdítás, annak mindennapi gyakorlása nem kaphatott volna hatékonyabb indíttatást, mint ezekben a szavakban: Amit a legkisebb testvéreiteknek tesztek, azt nekem teszitek. Hát be kell vallanunk, hogy Jézus Krisztus szavai és tanításai ma sem lennének sokkal népszerűbbek, mint a zsidók korában. Tapasztalhatjuk szinte naponta, hogy a felebaráti szeretet gyakorlata szinte teljesen kiveszett az emberekből és csupán az önzés gyakorlata van meg az emberek többségének mindennapjaiban. Hány millió, de talán már azt is mondhatjuk, hogy milliárd éhes ember él, tengődik a fejlődő világokban, ami közben a modern fejlett világban a kukákban több élelmet dobnak el az emberek, mint amire ott szükség lenne. Hányan szomjaznak, hány helyen hatalmas kincs a tiszta ivóvíz, nálunk pedig utcákon hömpölyög liter számra. Mennyi sok hajléktalan, ház és lakás nélkül élő család tengeti életét a világban, amikor nálunk kutyaólat is lehet venni százezrekért. Hány mezítelen, hány ruhátlan gyermek és felnőtt él csak Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában, ami közben nálunk egy-egy alkalomra új és újabb ruhákat, ruhakölteményeket mutatnak be a divatbemutatókon. Mennyi beteg, magányos szenvedő ember hal meg úgy, hogy nem fogja senki a kezét, nem mond neki senki vigasztaló szavakat, nem jut paphoz, hogy ellássa útravalóval. Ezzel szemben nálunk, a fejlett világban dívik az eutanázia, tele vannak az idősek otthonai, szociálisházak, mindenkinek van hozzátartozója, de inkább fizet idegeneknek, csak hogy ne neki kell ott lennie az utolsó percekben. Itt van pap, de az emberek feleslegesnek tartják kihívni és az idősek végakarata ellenére sem kapnak egyházi szertartást, mert arra az örökösök nem hajlandók pénzt áldozni. És végül a názáreti Mester nem feledkezik meg azokról sem, akik börtönben sínylődnek, még akkor sem, ha éppen jogos büntetésüket töltik. Tudnunk kell Testvéreim, amit tegnap is megtanultunk az evangéliumból, hogy nem az egészségesnek kell az orvos, hanem a betegnek. A börtönben raboskodók pedig beteg emberek, akiket Jézus Krisztus ugyanúgy meghív országába, ahogy meghívta a kereszten jobb oldalról mellette függő, utolsó pillanatban megtérő latort is. A két tábor között jelentős a különbség. Az igazaknak fel sem tűnt, hogy mindezeket a jó tetteket megtették. A gonoszaknak pedig az nem tűnt fel, hogy mindezeket megtehették volna egy kis odafigyeléssel, emberbaráti szeretettel. A Szentírás stílusában a negatív megismétlést azt jelzi, hogy ez a dolog nagyon fontos, kiemelt tanítás. Itt nemcsak azt kell látnunk, hogy Jézus Krisztus az utolsó ítéleten az irgalmasság cselekedeteit kéri tőlünk számon, hanem azt is, hogy saját magát behelyettesítette az emberek egy-egy szélsőséges élethelyzetébe, és ezzel maga ez a fajta élet különleges szentségi légkört kapott. Nyilvánvalóvá kell válnia számunkra, hogy Ő jelen van mindenféle emberi kapcsolatban: a házastársak kapcsolatában, a szülő és gyermek viszonyában, a betegek, az elhagyottak, a szenvedők ápolásában. Nincs olyan élethelyzet, nincs olyan pillanata életünknek, amikor is lépten-nyomon ne Jézus Krisztussal találkoznánk, legyen az bármikor, de főleg akkor, amikor csak együtt vagyunk embertársainkkal. Krisztusban szeretett Testvéreim mi is a lényege ennek az egész bonyolult képnek? „Szeresd embertársadat, úgy, mint önmagadat.” Mert amikor egy ember arcára pillantunk, annak vonásai mögött jelen van Ő, a Mennyei Atya Egyszülött Fia, de amikor tükörbe pillantunk akkor is Ő néz vissza ránk, mert bennünk is ott létezik. Jézus Krisztussal találkozhatunk, amikor szeretet van bennünk és emberi kapcsolatainkban, emberi megnyilvánulásainkban. Ezek a lehetőségek mindig előttünk állnak, iskolában, munkahelyen, otthon, vagy éppen sportolás, kikapcsolódás közben. De addig, amíg magunkat nem tudjuk szeretni, amíg önmagunkkal nem tudunk megbékélni, addig mást sem tudunk szeretni, addig másokkal is mindig harcban fogunk állni. Tegyük fel a kérdést magunknak reggelente, amikor mosakodás után a tükörbe pillantunk: szeretjük-e magunkat? Természetesen az sem jó, ha nem teszed, ahogyan az sem jó, ha túlzásba viszed, mert az akkor már egoizmus, az már önzés. Minden attól függ Testvéreim, még az örök életünk is, hogy mit teszünk, hogyan döntünk nap, mint nap egyszerű hétköznapi kérdésekben. A szeretet olyan erő, amely bennünk él örökké, vagy élettelen, és akkor már most halottak vagyunk, és élő halottként járunk-kelünk ebben az árnyékvilágban. A döntés szabadságát magunkban hordozzuk. Nem kell más, mint egyszer most a nagyböjti időben, figyeljük meg a napunkat! Mi történik akkor, ha a szeretet van bennünk, és mi akkor, amikor a szeretet helyett a harag irányítja lépéseinket? Befejezésül néhány gondolat nagyböjti napjainkhoz G. Palau, Krisztus útján című írásából, amelyet 1922-ben vetett papírra:

Kedves fiam, nem azért állítottalak magasra, hogy elfeledkezzél arról, mit köszönhetsz alantabb álló testvéreidnek.

Tehetségeid, jó tulajdonságaid, vagyonod az én bőkezűségemet bizonyítják.

Az egyéni javaknak is a közjót kell szolgálni.

A kezeknek segíteni kell a lábakat; a lábaknak segíteni kell a kezeket.

Nincs oly kis teremtmény, amely nem tehetne valami szolgálatot.

Mikor én oly bőkezű voltam és vagyok veled szemben: te fösvény akarsz lenni irántam?

Az örök dicsőség olyan nagy dolog, hogy méltányos azt a földön drágán megfizetni.

Szívem különös kegyelmekben részesíti azokat, kik feláldozzák magukat másokért.

Ha javaidat biztosítani kívánod, fordítsd azokat a szerencsétlenek fölsegítésére.

És ne véld, hogy itt csak az anyagi segítségre gondolok; nem, hanem minden segítségre: a lelkire és a természetfölöttire is.

Tanítsd a pazarlókat takarékosságra.

Tanítsd a vigyázatlanokat óvatosságra.

Tanítsd a rendetleneket fegyelemre.

Tanítsd azokat, kik testükkel visszaélnek, a lelki egészségre.

Tanítsd a könnyelműeket megfontolásra.

Tanítsd a szenvedélyeseket a szív megfékezésére.

Tanítsd azokat, kik csak tanulni akarnak, a maguk megjavítására.

Tanítsd azokat, kik nem tudnak élni, a meghalásra.

Végül jusson eszünkbe, a mi Urunk, Jézus Krisztus intelme a baloldalon állok felé: „Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!”

Imádkozzunk:

Kérünk, Istenünk, szentséged vétele erősítse testünket és lelkünket. Újíts meg minket, és engedd, hogy a mennyei dicsőségben elnyerjük teljes gyógyulásunkat. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!