2014. június 8., vasárnap

2014.06.08. vasárnap



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.06.08. vasárnap

„Vegyétek a Szentlelket!”

Amikor Jézus tanítani kezdett, megkeresztelkedett János keresztségével.Ez példaadás volt, hogy az élet megjobbítását bűnbánattal kell kezdeni. A bűnbánat megalázódást jelentett: Isten küldötte előtt meghajolva, megalázva magát, bevallotta, hogy bűnös, mert megsértette Isten parancsait. János lehajolt hozzá, két kezével átfogta derekát, és jelképesen a vízbe merítette a bűnbánót. Aztán kiemelkedett a vízből. Megszabadult a bűneitől? Nem! Ezt János folyamatosan hirdette. Amikor a zsidó vallási vezetők felkeresték, és számon kérték. Ki vagy? Azt felelte: „a pusztában kiáltó szava vagyok: Tegyétek egyenessé ösvényeit!”(Iz 40,3) a küldöttek a farizeusok közül voltak. Ezért számon kérték: Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Krisztus? Én vízzel keresztelek. Másnap látta Jézust ara menni. „Erre így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”.(Jn 1,24.29) Húsvét vasárnap este zárt ajtón keresztül lépett be Jézus tanítványai közé. „Megállt középen, és azt mondta nekik: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt: Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak”(Jn 20,21-23) Ez volt a húsvét nagy ajándéka: Jézus feltámadt a halálból, megjelenésével visszaadta apostolai hitét, majd közölte velük, átadta nekik a láthatatlan harmadik isteni Személyt, a Szentlelket, hogy az ő erejéből tudják megbocsátani a bűnbánók bűneit. Jelezte ezzel, hogy halála által kiérdemelte a bűnök bocsánatát, ő pedig azért adja a Szentlelket az apostoloknak, hogy éljen bennük, és általuk adja a bűnbánóknak a bocsánatot. Megkerülhetetlen nagy ajándékba mai napon, (húsvét után a negyvenedik napon) a Jézus érdemeiből megkeresztelt emberek kapják meg ünnepélyes keretek között a Szentlelket. Ez az, ünnepélyes bérmálás. Helyesen tanultuk az előkészítők során: „a bérmálás szentség, tehát Jézus Krisztus által rendelt kegyelemeszköz, amelyben a Szentlélek lelkünkbe száll, megerősít minket, hogy hitünket állhatatosan valljuk, és hitünk szerint éljünk.”Köszönjük meg mindkét Szentlélek-közlést Urunk Jézusnak és az Atyának is, mert mindhármuk ajándékozó szeretete bennük lakik. Hogy a boldogító szeretetszolgálat erejében élhessünk, újra tömegeket kell felrázni a bűnbánatra, és ösztönözni a tiszta hitre a gyakorlati keresztény életre.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése