Ferenc pápa homíliája a nettunoi katonai temetőben: Uram, soha többé, soha többé háborút!
Fehér
rózsákat tett a keresztekre
Az
Istennel és az egymással való újratalálkozás reményével
Reménységben
jöttünk össze itt mindnyájan, hiszen közülünk mindenki megismételheti Jób
szavait: „Tudom, hogy Megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről”
(Jób 19,23) – kezdte beszédét a pápa. Ez a reménység az Istennel és az
egymással való újratalálkozás reménye, mely nem csal meg bennünket – utalt a
pápa a szentpáli tanításra: „A reménység nem csal meg” (Róm 5,5).
Ennek a
reménységnek a gyökerei sokszor emberi sebekbe és fájdalmakba nyúlnak, és a
szenvedés, a sok csapás láttán felemeljük tekintetünket az égre és Jób
szavaival valljuk: Hiszem, hogy Megváltóm él. De állj meg, Uram! – fohászkodott
fel a pápa az Istenhez.
Uram, ne
többé, soha többé háborút! Mert a háborúval elvesztünk mindent.
Ez az
imádság talán mindannyiunkban felfakad, amikor temetőt látogatunk: „Biztos
vagyok abban, hogy Veled vagyok, biztos vagyok” – ismételte Ferenc pápa. De
Uram, kérlek, soha, soha többé ne legyen háború! Soha többé ilyen esztelen
vérfürdő! – utalt XV. Benedek pápa emlékezetes szavaira az első világháború
során. Jobb reménykedni ilyen pusztítás nélkül! Fiatalok, ezrek, és ezrek… –
ismételte megrendülten Ferenc pápa. Elhunytak ezrei, megtört remények… Ne
legyen többé háború! Ezt kell mondanunk ma, akik az elhunytakért imádkozunk, és
itt ma különösen is a ezekért a fiatal katonákért. Éppen ma, amikor a világ
ismét háborúban áll, és arra készülődik, hogy még erősebben háborúba lépjen.
Uram, soha többé, soha többé háborút! Mert a háborúval elvesztünk mindent! –
fohászkodott föl ismét a Szentatya.
A mai
nap a reménységé, de ugyanakkora a könnyeké is
Ferenc
pápa felidézte emlékezetében a Hirosima romjai fölött fájdalommal és mégis
bölcsen töprengő idős japán asszony alakját, aki így szólt: „A férfiak mindent
megtesznek a háborúért és végül elpusztítják saját magukat”. Ez a háború –
magyarázta a pápa –, saját magunk elpusztítása. Az az asszony bizonyára
elvesztette fiait és unokáit, szívében sebeket és könnyeket hordott. A mai nap
a reménységé, de ugyanakkora a könnyeké is. Könnyeké, amiket akkor hullajtott,
amikor megjött a posta, hogy a férje vagy a gyerekei hősi halált haltak a
Hazáért. Ezekről a könnyekről a mai emberiség meg nem feledkezhet! A mai
emberiség büszkeségben nem tanult ebből a leckéből és úgy tűnik, hogy nem is
akar tanulni belőle – szólt a pápa.
Adja meg
az Úr nekünk a sírás kegyelmét
Mindahányszor
a történelemben az emberek háborúba fogtak, azzal a meggyőződéssel tették, hogy
új világot hoznak el, hogy tavaszt csinálnak. És végül sötét és kegyetlen tél
lett, a terror és a halál uralmával. Ma a halottakért imádkozunk, mindenkiért,
de főként ezekért a fiatalokért, ma, amikor darabokban vívott háború során, a
mindennapok csatáiban ezrek és ezrek halnak meg. Imádkozzunk napjaink
halottaiért, a háborúk halottaiért, köztük ártatlan gyermekekért! A háború
gyümölcse a halál. Adja meg nekünk az Úr a sírás kegyelmét! – fejezte be
rögtönzött beszédét Ferenc pápa a nettunói amerikai katonai temetőben tartott
Halottak napi szentmise során.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése