2017. október 30., hétfő

Ferenc pápa: A jó pásztor közel jön, és együttérez



Ferenc pápa: A jó pásztor közel jön, és együttérez

A jó pásztor közel megy a megvetettekhez, képes az együttérzésre, és nem szégyelli megérinteni a beteg testet – fogalmazott Ferenc pápa homíliájában október 30-án, hétfőn reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

A pápa a tizennyolc éve beteg asszony meggyógyításáról szóló evangéliumi szakaszt magyarázva kiemelte: Lukács öt kifejezést használ Jézus viselkedésének leírására: látja, hívja, szól, ráteszi a kezét és gyógyít. A közelség öt igéje ez, mert a jó pásztor mindig közel van. Miként a példabeszéd jó pásztora, aki az elveszett bárány keresésére indul – hangsúlyozta a Szentatya.
Ellenben a klerikusok, a törvénytudók, a farizeusok, a szadduceusok a néptől elkülönülve élnek, és állandó szemrehányást tesznek neki. Ők nem jó pásztorok, mert bezárkóznak, és nem érdeklődnek a nép iránt. Talán az érdekelte őket, hogy munkájuk végeztével utánanézzenek annak, mennyi pénz gyűlt össze a perselyben. De nem voltak közel a néphez. Jézus azonban közel van, és közelsége abból ered, amit a szívében érez. Jézus megindul, ahogy az evangélium egy másik szakasza említi. Jézus mindig ott volt azok közelében, akiket a klerikális csoport elhagyott – mondta Ferenc pápa. – Ők a szegények, a betegek, a bűnösök, a leprások, mert Jézus képes volt megindulni a betegség láttán, hiszen ő jó pásztor. A jó pásztor pedig közel megy, és képes az együttérzésre.
A jó pásztor harmadik vonása az – folytatta a pápa –, hogy nem szégyenkezik a test előtt, megérinti a beteg testet, ahogy Jézus tette ezzel az asszonnyal: megérintette, rátette a kezét, ahogy egyébként megérintette a leprásokat és a bűnösöket is. A jó pásztor nem mondja azt – folytatta Ferenc pápa –, hogy rendben, én közel vagyok hozzád… lélekben. Nem, ez távolságtartás! Azt teszi, amit az Atya, aki közel jön, részvétet érez, és irgalmasságot gyakorol Fiának testében. A nagy Pásztor, az Atya megtanította nekünk, hogyan jár el a jó pásztor: megalázkodik, alászáll, kiüresedik, megsemmisül, a szolga alakját ölti fel.
A többiek ellenben, akik a klerikalizmus útját követik, vajon kihez közelednek? – tette fel a kérdést a Szentatya. – Mindig a hatalomhoz vagy a pénzhez, és ezért rossz pásztorok. Őket csak az érdekli, hogyan tudnak felkapaszkodni a hatalmi ranglétrán. Üzletelnek, és a zsebükre gondolnak. Ők képmutatók, és mindenre képesek. Számukra nem fontos a nép. Amikor pedig Jézus a képmutató jelzővel illeti őket, többször is, akkor sértve érzik magukat: „Mi nem vagyunk képmutatók! Mi a törvényt követjük!”
Amikor Isten népe látja, hogy a rossz pásztorokat kritizálják, elégedettség tölti el őket, és ez bűn – állapította meg a pápa –, de annyit szenvedtek, hogy most egy kicsit élvezik ezt a helyzetet.
Kegyelem Isten népe számára, ha jó pásztorai vannak, olyan, mint Jézus, aki nem röstelli a sebes, beteg test megérintését – foglalta össze tanítását Ferenc pápa. – Tudjuk, hogy ennek alapján nyerünk ítéletet: „Éheztem, börtönben voltam, beteg voltam…” Az ítélet szempontjai a közelség, az érintés, az osztozás Isten népe helyzetében. Soha ne felejtsük el: a jó pásztor mindig közel megy a néphez, mint ahogy az Atyaisten közel jött hozzánk a testté lett Jézus Krisztusban – zárta hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése