Hívom a családokat 2018 szeptemberében – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Ez a
levelem a Szent Család történetén elmélkedő sorozat utolsó darabja. Az
elmélkedések alapját a Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli
buzdítására alapozott, a Világiak, Család és Élet Pápai Tanácsa Világiak,
Család és Élet Dikasztériuma által kiadott katekézisek képezik.
Az öröm
kultúrája. Az örömre sokszor gondolunk úgy, mint
vágyainknak, személyes elgondolásainknak, szívünk legédesebb óhajainak
megkoronázására. De vajon meg tudjuk-e egyáltalán mondani, hogy mi teszi igazán
boldoggá az embert? A tömegkommunikáció által uralt mai kultúránkban nehezen
tudnánk olyan mintát ajánlani az embereknek, amely érvényes lenne minden
országban, hagyományban és kultúrában. Tekintsünk csak például a
mobiltelefonra: majdnem mindenkinek saját készüléke van, akinek még nincs, az
is szeretné, ha mielőbb lenne.
Más
szóval nagyon finoman, de annál hatékonyabban elénk áll egy példakép: ha boldog
akarsz lenni, és azt akarod, hogy a társadalom befogadjon, akkor sürgősen
szerezz egy mobiltelefont. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy aki egy
mobiltelefont birtokol, az megtalálta a boldogságot. Az sem vezet a
boldogsághoz, ha küzdünk és harcolunk egy olyan életformáért, amely csak
keveseknek adatik meg. A Szent Család történetének egy epizódja felvillantja az
igazi öröm felé vezető utat. Szent Lukács evangélista feljegyzi, hogy Mária és
József első reakciója a templomban ülő és a tanítókkal egyenrangú félként
beszélgető tizenkét éves Jézus láttán a csodálat volt, nem pedig a harag, a
méltatlankodás, vagy valamilyen egyéb negatív érzelem, noha ezeket indokolttá
tehette volna az a kétségbeesett aggodalom, amit átéltek, amikor azt hitték,
hogy fiukat elveszítették. A gyermek, akit Mária kilenc hónapig a szíve alatt
hordozott, akit József Heródes gyilkos szándéka elől Egyiptomba menekített,
most valami számukra váratlan és meglepő dolgot tesz. Szívüket leírhatatlan
örömmel tölti el a mély csodálat. Talán ahhoz az érzéshez hasonlít ez, amelyet
akkor érzünk, ha vágyainkat és elképzelésünket messze meghaladó ajándékot
kapunk. [...]
Idézzétek
fel saját életetekből olyan váratlan örömöket, amelyek megerősítették
szeretetkapcsolatotokat! Mi volt az első gondolatotok, amikor megértettétek,
hogy különleges örömben részesültetek?
Az igazi
öröm, amely mindig váratlan és meglepetésszerű, a végtelen felé tágítja
szívünket. Ha olyan öröm ér, amelyet kerestünk, és amelyre törekedtünk, akkor
késztetést érzünk arra, hogy tovább keressünk valami még nagyobbat, valami
eddig elérhetetlennek tartottat. Az ember nem akkor örül igazán, ha vágyai
beteljesedtek, hanem ha olyan boldogság jut osztályrészéül, amelyről nem is
álmodott. Gábor főangyal Máriához intézett köszöntését „Ave”-ként,
„üdvözöllek”-ként fordítjuk, pedig valójában „örvendezzél” a jelentése. Gábor
főangyal valami elképzelhetetlenről értesíti ezt a fiatal, názáreti
menyasszonyt, aki eddig csak Józseffel való szerelméről álmodozhatott. Ez az
esemény radikálisan megváltoztatta terveit. Az angyal azt is bejelenti, hogy
amit most hírül ad, nagy öröm forrása lesz. Az igazi öröm mindig felborítja
terveinket és túlmutat korlátozott emberi horizontjainkon. Ez az alapvető oka
annak, hogy a keresztény üzenetet gyakran gyanakvással fogadják, mintha az az
emberi boldogság ellensége lenne. XVI. Benedek nagyon világosan fogalmazta meg
a kérdést: „Vajon az Egyház parancsolataival és tilalmaival nem azt keseríti-e
meg számunkra, ami az életben a legszebb? Vajon nem éppen ott állít-e
tilalomfákat, ahol a Teremtőtől számunkra elgondolt öröm boldogságot kínál,
mintegy ízelítőt adva az isteni természetből? Ám azzal válaszolt erre a
kérdésre, hogy a kereszténységből nem hiányoztak ugyan túlzások és
eltévelyedett aszketizmusok, de az Egyház hivatalos tanítása, hűségesen a
Szentíráshoz, nem az erószt mint ilyet tagadta, hanem annak pusztító
felfogásával szállt harcba. Az erósz hamis istenítése ugyanis nem fölemelkedés,
az isteni természetben való részesedés »eksztázisa«, hanem az ember letaszítása.”
(AL 147)
Isten
semmiképpen nem ellensége az emberi örömnek. Ellenkezőleg, azt szeretné, hogy
az emberi személyek bővelkedjenek minden emberi örömben, ideértve az oly
gyakran félreértelmezett erotikus örömöt is. A szexuális gyönyör igazi
ellensége – szemben sokak vélekedésével – nem Isten, nem az evangélium, és nem
is az Egyház. Maga az eredeti bűntől sebzett ember gyengesége az, ami
embertelenné teszi a Teremtő szép és csodálatra méltó ajándékát. Az igaz öröm
eléréséhez szükséges az érzelmek és az ösztön nevelése, és ennek érdekében
korlátokat is fel kell állítani. A túlzás, az ellenőrzés hiánya és a
megszállottság egy bizonyos élvezettel kapcsolatban végül elrontja és
megbetegíti magát az élvezetet, és károsítja a családi életet. A szenvedélyeknek
az önátadás és önmegvalósítás szolgálatába állításával gazdagíthatjuk a
családon belüli személyes kapcsolatokat. Nem az intenzív öröm pillanatairól
való lemondásról van szó, hanem arról, hogy azokat egybeszőjük a nagylelkű
odaadás, a türelmes remény, az elkerülhetetlen fáradtság, és az eszményekért
való erőfeszítések egyéb alkalmaival. Mindez együtt a családi élet teljességét
szolgálja. (vö. AL 148). „Isten szereti az ember örömét, ő mindent azért
teremtett, hogy örülni tudjunk. Engedjük felfakadni az örömöt gyengédsége
láttán, amikor ezt javasolja: »Fiam, ha van miből, tégy jót magaddal. (. .. )
Ne vond meg magadtól a jó napot.« (Sir 14,11.14). A házaspárok Isten akaratának
felelnek meg, ha követik ezt a szentírási buzdítást: «A jólét napjain élvezd a
jót.» (Préd 7,14)”. (AL 149)
Hogyan
tudjátok gyerekeiteket korunk hamis prófétáinak a nemiséggel kapcsolatos
áltudományos tanításaitól megóvni? Milyen szerepet játszik ebben az, ahogy
házaspárként egymáshoz viszonyultok?
Az
emberi öröm forrása az evangélium, bölcsője a család. A fiatalok azért kötnek
házasságot, mert az öröm teljességére vágynak. Ha aztán ezt a teljességet nem
találják meg, csalódnak a házasságban. Paradox módon mindenki keresi, és
mindenki határozottan ígéri az örömöt a házasságban, mégis sokan találják
magukat egyhamar házasságuk roncsai között. Miért fullad kudarcba egyre több
házasság? Sikeresnek tekinthető-e egy házasság csak azért, mert a felek
mindvégig hűségesek maradtak, de házasságukat nem a szeretet örömében élték
meg? Más szóval: megélheti-e a házasság teljességét egy házaspár csupán
azáltal, hogy hűségesek, vagy ehhez házasságuknak ízét és színe-javát adó
sokkal mélyebb és radikálisabb elkötelezettségre van szükség? Napjainkban a
múlt századokhoz képest robbanásszerűen növekszik a felbomlott házasságok
száma, de azt sem mondhatjuk, hogy a múltban minden házasság sikeres volt, mert
a felek együtt maradtak, „amíg a halál el nem választotta” őket. A házassághoz
kapcsolódó lelki és morális elvárások elhomályosítottak egy lényeges elemet. „A
házasságban ki kell virágoztatni a szeretet örömét. Az élvezet megszállott
keresése rabszolgává tesz, és kizárja a kielégülés egyéb formáit. Az öröm
kitágítja a valódi élvezet képességét, és lehetővé teszi különféle dolgok
ízlelését az életnek abban a fázisában is, amikor a testi élvezet hanyatlóban
van. Ezért mondta Szent Tamás, hogy az öröm szó a szív kitágulására vonatkozik.
A házassági öröm fájdalmak közepette is megélhető, magában foglalja annak
elfogadását, hogy a házasság örömök és fáradalmak, feszültségek és pihenés,
szenvedések és megszabadulások, kielégülések és keresések, gondok és élvezetek
szükségszerű kombinációja, mindig a barátság útján járva, amely arra készteti a
házastársakat, hogy a kölcsönös segítség és szolgálat által törődjenek egymással.”
(AL 126)
Lehet-e
a szeretet örömét ébren tartani és dédelgetni a házasságban leélt gyakran
hosszú és monoton éveken át? Elég-e ehhez a házaspár kölcsönös megegyezése?
Elegendő-e saját akaratuk és jó szándékuk szerető kapcsolatuk állandó
megújítására? Sok házaspár elköveti azt a hibát, hogy kapcsolatukat annyira
leegyszerűsíti, hogy az már-már drámai, és gyakran ellentmondásos helyzetté
válik. Nem csupán a szándékon múlik ez, hanem sokkal inkább a szépség iránti
érzéken. Ez teszi a házaspárokat képessé, hogy felfogják és értékeljék „a másik
által képviselt nagy értéket, amely más, mint testi vagy pszichés varázs,
lehetővé téve, hogy a személyiség szakralitása hasson anélkül, hogy birtokolni
akarnák egymást. A fogyasztói társadalomban az esztétikai érzék elszegényedik,
ezért kialszik az öröm. Minden csak azért van, hogy megvegyük, birtokoljuk és
elfogyasszuk, még a személyek is. Ezzel szemben a gyengédség az önző birtoklás
vágyától megszabadult szeretet megnyilvánulása, arra tesz képessé, hogy
mérhetetlen tisztelettel és bizonyos félelemmel álljunk meg a másik személy
előtt, nehogy kárt tegyünk benne vagy megfosszuk a szabadságától. Ilyenkor
szeretettel szemléljük és értékeljük azt, ami a személyiségében szép és szent,
ami túl van a szükségleteinken. Így válik lehetővé, hogy akkor is a javát
keressük, ha tudjuk, hogy nem lehet a mienk, vagy ha testileg már nem vonzó,
netán agresszív, vagy a terhünkre van. A szereteten múlik, hogy azt, aki
számunkra kedves, viszonzást sem várva megajándékozzuk. A szeretet esztétikai
élménye fejeződik ki abban a tekintetben, amely a másikat önmagáért nézi akkor
is, ha öreg, beteg vagy érzékileg már nem vonzó. Az ilyen értékelő tekintetnek
rendkívüli jelentősége van, és a mellőzése általában kárt okoz. Mi mindent
megtesznek a házastársak és a gyermekek csak azért, hogy észrevegyék őket és
számoljanak velük! Sok seb és válság abból fakad, hogy elmulasztottuk egymás
szemlélését. Sokan panaszkodnak: a férjem rám sem néz, úgy látszik, láthatatlan
vagyok számára! Légy szíves, nézz rám, amikor hozzád beszélek! A feleségem már
rám sem néz, csak a gyerekekkel foglalkozik. Otthon nem számítok, rám sem
néznek; olyan, mintha nem is léteznék. A szeretet megnyitja a szemet, és
mindenen túl megláttatja, milyen nagy érték a másik emberi személy. (vö. AL
127, 128)
Mit
tudtok tenni azért, hogy a ti szeretetek öröme növelje a szeretetet az egész
családban és környezetetekben?
Az öröm
nem járandóság, amely minden családi szituációval együtt jár, hanem a család
identitásának része. Ha hiányzik az öröm, a család vagy válságba kerül, vagy
mindennapossá válik a veszekedés. Igazi és mély spiritualitásra van szükség.
„Éljünk a szemlélődő szeretet örömében. Mindnyájunkat szeretetre teremtettek,
ezért nincs nagyobb öröm, mint megosztani valami jót: »Adj, és fogadj el, és
tedd igazzá lelkedet!« (Sir 14,16). Az élet legintenzívebb örömei akkor
születnek, amikor a mennyország elővételezéseként elősegítjük mások
boldogságát. Édes és vigasztaló a mások megörvendeztetéséből fakadó öröm,
amikor örülni látjuk testvéreinket. Ez az öröm a testvéri szeretet gyümölcse,
nem a csak magára tekintő hiábavalóságé, hanem annak öröme, aki szeret és
kedvét leli a szeretett ember javában, amely átárad a másikba és termékennyé
válik benne.” (AL 129) Csak ezen az úton válhat valóra, ami emberi logika
szerint nem lehetséges, hogy „az öröm megújuljon a fájdalomban. Ahogyan Szent
Ágoston mondta: »Minél nagyobb volt a veszedelem a csatában, annál nagyobb az
öröm a győzelemben.« Az együtt szenvedő és küzdő házastársak megtapasztalhatják,
hogy érdemes volt küszködni, mert elértek valami jót, megtanultak valamit
együtt, most jobban meg tudják becsülni, amijük van. Kevés emberi öröm olyan
mély és ünnepi, mint amikor két egymást szerető személy közös erőfeszítéssel
együtt ért el valamit.” (AL 130)
Bíró
László tábori püspök,az MKPK Családbizottságának elnöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése