2015. március 20., péntek

Zsolozsma CXI.



A Számok könyvéből
 14, 1-25
A nép lázadása és Mózes közbenjárása 

A hírszerzők beszámolója után az egész közösség fölemelte szavát, és kiabálásban tört ki, s a nép siránkozott azon az éjszakán. Izrael fiai mindnyájan zúgolódtak Mózes és Áron ellen, s az egész közösség ezt hajtogatta: „Bárcsak meghaltunk volna Egyiptom földjén vagy itt a pusztában! Miért akar az Úr abba az országba vinni? Hogy kardélre hányjanak bennünket! Asszonyaink és kisgyermekeink zsákmányul esnek! Nem az volna a legjobb, ha visszatérnénk Egyiptomba?” És már így biztatták egymást: „Válasszunk magunknak vezért, és térjünk vissza Egyiptomba!” Erre Mózes és Áron Izrael fiainak egybegyűlt egész közössége előtt arcra borult. Azok közül meg, akik az országot kikémlelték, Józsue, Nun fia és Káleb, Jefunne fia, megszaggatta ruháját, és beszédet intéztek Izrael fiainak egész közösségéhez: „Az a föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, jó ország, nagyon jó. Ha elnyerjük az Úr tetszését, elvezérel bennünket abba az országba, s tejjel-mézzel folyó országot ad nekünk. Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyeljük őket, oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!” Már éppen azon gondolkozott az egész közösség, hogy megkövezi őket, amikor az Úr dicsősége Izrael minden fia előtt megjelent a megnyilatkozás sátoránál. Így szólt az Úr Mózeshez: „Meddig akar még ez a nép gyalázni? Meddig nem hisz nekem még a körében mutatott jelek ellenére sem? Pestissel sújtom, elpusztítom! Téged azonban néppé teszlek, nagyobb és erősebb néppé.” Mózes azonban így beszélt az Úrhoz: „Az egyiptomiak hallottak felőle, hogy hatalmaddal kivezetted ezt a népet közülük, s annak az országnak valamennyi lakója arról is értesült, hogy te, az Úr, ennek a népnek a körében vagy, hogy te, Uram, szemtől szemben megjelensz, s felhőd fölöttünk lebeg, s nappal a felhőoszlopban, éjjel meg a tűzoszlopban előttünk haladsz. Ha most egy emberként elpusztítod ezt a népet, azok a népek, amelyek értesüléseket szereztek felőled, azt fogják mondani: Az Úr nem volt képes rá, hogy elvezérelje ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért nekik, azért hát lemészárolta őket a pusztában. Bizonyuljon hát nagynak a hatalmad, Uram, ahogyan megígérted, amikor ezt mondtad: »Az Úr türelmes, s bőségben van nála a kegyelem, megbocsátja a bűnt és a gonoszságot, de azért nem hagyja megtorlatlanul, ellenkezőleg, az apák vétkét a harmadik s negyedik nemzedékig számon kéri az utódokon.« Nagy irgalmadban bocsásd meg hát ennek a népnek a bűnét, ahogyan Egyiptomtól idáig mindig megbocsátottál ennek a népnek!” Erre így válaszolt az Úr: „Megbocsátok, ahogy kérted. De valóban, amint igaz, hogy élek s amint igaz, hogy az Úr dicsősége elárasztja az egész földkerekséget, azok az emberek, akik látták dicsőségemet s azokat a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában mutattam, s mégis már vagy tízszer próbára tettek, s nem hallgattak szavamra: nem látják meg azt a földet, amelyet atyáiknak esküvel ígértem; senki se látja meg azok közül, akik gyaláztak. Hanem szolgámat, Kálebet, mivel más lelkület töltötte el, s egészen mellettem állt, elvezérlem arra a földre, amelyen járt, s utódai birtokukba is veszik. (Az amalekiták és a kánaániak továbbra is a síkságon élnek.) Holnap térjetek vissza a pusztába, és törjetek utat a Sás-tenger felé!” 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése