2010. november 21., vasárnap

Az MKPK Szent Erzsébet-napi körlevele



Az MKPK Szent Erzsébet-napi körlevele



Az Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon minden évben a szolgáló szeretet szentjének példáját követő Katolikus Karitász javára gyűjtenek a magyarországi katolikus templomokban. Idén a november 21-ei perselypénzt fordítja a Katolikus Egyház segélyszervezete céljaira. Az alábbiakban közöljük a Magyar Katolikus püspöki Konferencia ez alkalomból kiadott körlevelét, amelyet a gyűjtés napján hazánk valamennyi katolikus templomában felolvasnak.

Kedves Testvérek!

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közeledve, az ő életének példájára tekintünk. A „szolgáló szeretet szentje” mindössze 24 földi évet élt, de ez az idő elég volt számára ahhoz, hogy halála után négy évvel az Egyház hivatalosan is elismerje életszentségét és a szentek közé emelje. Életét a szegénység és a nyomor miatt a társadalom peremére szorult szenvedőknek szentelte, keresve az utat, hogy segíthessen rajtuk. Így érte el a célt, amelyre Isten hív minket: a szolgáló szeretet által az örök életet.

A Katolikus Karitász Egyházunk hivatalos segélyszervezeteként az evangélium szellemében végzi, Szent Erzsébet példájára is, a szegények és rászorulók támogatását. E munkában országszerte 700 plébániai csoportban mintegy tízezer önkéntes vesz részt. A Karitász országos hálózatán keresztül hazánk minden tájegységén jelen van, környezetükben segítve a rászorulókat.

Az idei esztendő sajnos a katasztrófák évének is bizonyult. A tavaszi árvíz, a viharkárok és a néhány héttel ezelőtti vörösiszapár alkalmával azonban példanélküli összefogással segített az egész ország a bajba jutott családokon.

A templomi gyűjtések példás felebaráti szeretetről tanúskodnak az ország határain belül és azon túl is. A gyűjtések eredményeként a Karitász munkatársai a mai napig a katasztrófák helyszínein segítik az újjáépítést, a családok életének újrakezdését.

A váratlan tragédiák mellett azonban nem feledkezhetünk meg a társadalom peremére szorultakról sem. Az Európai Unió a 2010-es évet a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének nyilvánította. Egyházunk segélyszervezete révén jelen van a rászorulók támogatásában is: a hajléktalanellátásban, az idősek, a szenvedélybetegek és fogyatékkal élők gondozásában, a drogmegelőzésben, a megváltozott munkaképességűek és a szegény családok folyamatos támogatásában.

A segítő szeretet megnyilvánulása segít felébreszteni a reményt a kétségbeesett, bajbajutott embertársainkban, megerősítve bennük a jövőben bízó hitet.

Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva Egyházunk külön is háláját fejezi ki a Karitász minden munkatársának, önkéntesének és támogatójának.

Bizalommal kérjük híveinket, hogy november 21-én, vasárnap perselyadományaikkal is támogassák a szolgáló szeretet munkásait, ezzel is lehetőséget teremtve, hogy Szent Erzsébet nyomdokain járva Egyházunk biztos támasza lehessen a rászorulóknak.

Kelt: Budapesten, 2010. Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése