2011. január 29., szombat

Évközi harmadik hét szombatja


Évközi harmadik hét szombatja


Trieri Szent Valeriusz hitvalló püspök emléknapja


A Boldogságos Szűz Mária emlékezete


Örök szeretettel szeretett minket Isten,

Egyszülött Fiát adta oda engesztelő áldozatul bűneinkért,

Nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.


Könyörögjünk!

Istenünk, a te irgalmadnak nincs határa, és jóságod kincsestára kimeríthetetlen. Növeld kegyesen a neked szentelt nép hitét, hogy méltóképpen megértsük: mily nagy szeretettel teremtettél minket, hogyan nyertük el a megváltást Krisztus vére árán, és mily csodálatos módon születtünk újjá a Szentlélekből. Aki élsz és uralkodol a Fiúval és a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Necdum habetis fidem?”

(Márk 4, 40c.)

„Még mindig nincs bennetek hit?” Szegezi szinte meglepődve a kérdést Jézus Krisztus a csónakban vele együtt ülő és hánykódó apostolainak. Válaszra nem is volt szüksége a csónak szélét görcsösen markoló apostolok láttán, hiszen halász emberek létére arcukra volt írva szívüknek minden titka. Sokkal inkább velük akarta szembesíteni önmagukat, hiszen az utóbbi napokban és hetekben már a mellette eltöltött idő és a csodák sokasága elég volt ahhoz, hogy ők elbizakodottak, kissé büszkék rátartiak legyenek. Így hát Jézus Krisztus csodáinak láthatjuk, hogy mindig többszörös értelmük van. Először igazolja újra és újra küldetését és tanítványainak megbízhatóságát, hiszen akinek természetfeletti hatalma van, azért Isten vállal felelősséget. Akit Jézus Krisztus kiválasztott az olyan, mintha maga Isten választotta volna ki, soha sem eshet baja, egyetlen hajszála sem görbülhet meg az Ő tudta nélkül. Ez a mai evangéliumban megismert csoda rámutat a Jézus Krisztus által hozott kegyelmi rendre is. Csak attól várhatjuk a csodát, csak attól várhatjuk az üdvösséget, és az örök életet, akinek hatalma van a természet erői felett, és felettünk, emberek felett is. Természetesen az itt olvasott csoda jelkép is. Rávonatkoztathatjuk az Egyházra, Egyházmegyénkre, Egyházközségünkre, és a saját életünkre is. Mindig ki vagyunk téve a történelem és az élet viharainak, s ha néha úgy is tűnik, hogy a csónakban egyedül vagyunk, hogy Jézus Krisztus megfeledkezett rólunk, ez még sem így van, mert a hit által megadja nekünk minden helyzetből a szabadulást. A hit nem kor, nem tudás, és nem más földi erények alapján van jelen bennünk. Erre példának hallgassatok meg egy kis történetet:

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón A hat
háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi.
Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat.. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen.
Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. no és egy gyermek töretlen hitébe.

Szeretett Testvéreim ezzel a gyermeki őszinte és mélységes hittel válaszoljunk Jézus Krisztus feltett kérdésére: „Még mindig nincs bennetek hit?”


Imádkozzunk:

Irgalmas Istenünk, Fiad szent testével és vérével tápláltál minket. Add, hogy bizalommal merítsünk irgalmad forrásából és egyre irgalmasabb szívvel szenteljük magunkat testvéreink szolgálatára. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése