Évközi harmadik vasárnap

Évközi harmadik vasárnap

Szűz Mária eljegyzése Szent Józseffel emléknap

Az ökumenikus ima nyolcad nyolcadik napja

Énekeljetek az Úrnak új éneket,

Minden föld az Úrnak énekeljen.

Színe előtt jár a fényesség és a fönség,

Szentélyében erő és dicsőség!

Könyörögjünk!

Mindenható, örök Isten, irányítsd tetteinket tetszésed szerint, hogy szent Fiad nevében minél több jót tegyünk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Venite post me, et faciam vos fieri piscatores hominum.”

(Máté 4, 19b)

„Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Hangzik fel a meghívás Jézus Krisztustól arra a hivatásra, amely nélkül aligha lehetne az örömhírt eljutatni a világon élő minden ember számára. Ez képtelenség volna, mind időben, mind térben végrehajtani, és a napokban felhangzó evangéliumokban is azt érezhettük, hogy még olykor maga Jézus Krisztus sem képes egyedül elvégezni ezt a monumentális munkát, mert, ahogy később is megjegyezte: Az aratni való sok, az arató pedig kevés. Természetesen nem állíthatjuk azt mi keresztény katolikusok, hogy a történelem folyamán a mi Egyházunk volt a tökéletesség jelképe, mert időről-időre mindig akadtak nehézségek, akadtak félrecsúszások, de a cél mindig ott volt, és a helyes útra mindig visszatalált az Egyház. Emberek alkotják, így az sem tökéletes. Támadások éppen ezért folyamatosan mindig érték. Közel két ezer éve fennálló intézményről van szó, amely túlélte a félelmetes Római Birodalmat, a halhatatlan Cézárokat, átvészelte a barbár hordák népvándorlását, Attila hunjainak nyilait, később török, és tatár hordák pusztító támadásait. Átvészelte maga módján az összes világégést és ma is töretlenül igyekszik teljesíteni küldetését, amellyel Jézus Krisztus megbízta apostolait. Ezek az apostolok sem voltak koruknak legkiemelkedőbb alakjai, egyszerű, munkásemberek voltak, akik talán még írni és olvasni is alig tudtak. A mi Urunknak, Jézus Krisztusnak nem is mindig agyonművelt emberekre volt szüksége, hanem olyanokra, akikben a hit, és szeretett lángja töretlenül lobogót Isten és embertársaik felé. És bizony Testvéreim azt hihetnénk, hogy a modern korban már véget érnek ezek az Egyház ellen végrehajtott támadások, de sajnos nem így van. Még mindig nagyon sok olyan ember él a földön, akiknek a katolikus egyház szálka a szemében. Szálka, mert nem azt hirdeti, amit ők szeretnének, hogy az ember, az egyén az első, és hogy ennek a prioritást élvező egyéni embernek a célja a maximális önmegvalósítás, amely totális fogyasztással, földi létének felmagasztalása. Ezzel szemben mi hisszük és valljuk, hogy nem az ember, nem az egyén az első, hogy nem a földi létünk célja az önmegvalósítás, hanem az csak átmenet a halál utáni tökéletes életre. Mi ennek rendeljük alá életünket Isten és embertársaink szolgálatának, amelyre annak idején a halászok is meghívást kaptak. A keresztségben elnyertük az emberhalászat feladatát, amelyet alázattal igyekeznünk is kell megvalósítani életünk során. Nem könnyű ma sem katolikus, hívő embernek lenni a világon, mert ez mindig minden korban kereszttel és áldozattal járt. A világnak sok pontján ma is vérüket áldozzák hitükért és Istenükért a keresztények, itt pedig a modern Európában egy másfajta harc folyik ellenünk. Itt még nem a vérünket követelik, itt lelki terror alatt tartják a papságot és a híveket is egyaránt. Az ellenség pedig nem megfogható, mert nem egy konkrét nép, nem egy konkrét zsarnok áll szemben velünk, hanem egy életforma, amelyet azok erőltetnek ránk, akik a markukban tartják az egész világot. Azok a tőkések, bankárok, azok a gazdagok, akik életüket és hatalmukat féltik, mert csak a fogyasztói társadalom tudja őket hatalmukban megtartani. Nem konkrétan emberek, hanem egy fantom ország, fantom emberei, akik megbújva mások háta mögött, névtelenül és arctalanul folytatnak háborút ellenünk és papjaink ellen. Az elmúlt hetekben és napokban ez a harc Testvéreim a médián keresztül bejutott a mi otthonaikba is, feldúlta a mi családjaink lelki békéjét is. A támadások célpontja ide haza, a mi egyházmegyénkben, a mi püspökünk lett, akit számtalanul érték a vádak és támadások, természetesen névtelenül és bizony alaptalanul. A hisztériakeltés olyan fokát sikerült nekik elérniük a sajtón keresztül, hogy még bennünket, hívő katolikus embereket is elbizonytalanítottak. A támadás azonban látnunk kell, hogy nemcsak a megyés főpásztorunkat, hanem rajta keresztül bennünket is értek, mert ha nincs pásztor, akkor a juhok szabadprédái lesznek a farkasoknak. A vádak is olyanok, hogy nem megfoghatóak, hanem sokkal inkább az ember erkölcseit aknázzák alá. Mayer Mihály 22 éve püspökünk és vezetőnk, mindig kiált hívei mellett most neki van szüksége a híveire ne hagyjuk cserben, és ne üljünk fel az alaptalan vádaskodásoknak! Ne ítéljünk, amíg tisztán nem láttunk. Churchill brit miniszterelnök írta a következőket egykoron: „Számomra nincs társadalom, csak emberek vannak. A barátaim, a munkatársaim. Értékes emberek, ezért közel állnak hozzám. Nem társadalomban, hanem tisztességes emberekben gondolkodom. Csirkefogókkal nem tudok mit kezdeni.” Azt hiszem a gondolatai most nagyon aktuálisak számunkra a püspökünkkel kapcsolatban. A személyesség ereje, amely hozzá fűz bennünket. Egy, a társadalomra hivatkozó világ jószerivel már csak a tetteknek hisz. Igaza van. A megélt élet valósága elvitathatatlan. Ezért is van nagy szerepe a tanítás mellett a tanúságtételnek, a személyességnek, a közös szentmiséknek, a közös zarándoklatoknak, közös szentségimádásoknak. A mi köreinkben a kapcsolat nem tőke, nem kiaknázható lehetőség, hanem a szeretet hídja, amely ma is összeköt bennünket főlelkipásztorunkkal. Jézus Krisztus meghív, majd bevon a közösségébe, és rögtön küld is a világba. Mindhárom mozzanatban ő a főszereplő. Meghívása inkább tanúskodásra, mint ügyek képviseletére szól. Az emberhalászat nem egy hétvégi akció, mint ahogy a papság sem egy szakma, hanem a közösség szolgálata. Az evangelizáció titka, éppen az, hogy mindenkivel egyénenként kell kezdeni! Embertől emberig, lélektől lélekig. Bennünket nem lehet egybe mosni, nem lehet szürke tömeggé változtatni, mert mi olyanok vagyunk, mint az elveszett bárányok, a pásztor mindig utánunk jön és visszaterel bennünket a nyájba. A kegyelmi élet nem öröklődhet, mint a hajszín, vagy a szemünk színe. De az egyéni megszólítás után feleletet csak az Egyház közösségében lehet megadni. Hiteltelen a „magam módján” egyénileg megélt kereszténység, mert többnyire sértődésből, lustaságból táplálkozik. Ima, szentségi élet, vasárnapi szentmise nélkül csak Jézus Krisztus egyre távolodó, elhomályosodó nyomainak vizsgálata lehetséges, de nem a mi Urunk, Jézus Krisztus hiteles követése.

Az új életre jellemző megjegyzést is tesz az evangélista: „Azonnal otthagyták a hálókat és követték”. Azonnal! Késedelem és habozás nélkül, Testvéreim. Miért is? Mert „Krisztus szeretete sürgette őket”. Emiatt nem hallgathattak a megvesszőzött apostolok. Ezért szenvedtek Kassán az atyák 1619-ben vértanúságot. A szeretetnek a sürgetése tartotta a gyilkosai előtt Boldog Apor Vilmos és Boldog Bogdánffy Szilárd püspököket, és ennek a szeretetnek a sürgetése miatt mondott le a napokban Mayer Mihály püspökünk is. Ez volt az ok, ami miatt papok a kommunista diktatúra börtönrácsainak árnyékában is vállalták a táborozást. Földalatti szerzetesközösséget szerveztek, titokban szentelték fel paptestvéreiket és püspökeiket. Ezért jöttek össze a valóban hívő emberek az ifjúsági és családos csoportokba. Félig illegalitásban tartották a gimnazista lelkigyakorlatokat. Trabantban zötykölődve, fél országon keresztül. Miért, kedves Testvéreim? Mert lángolt a szívük, mint az emmausziaké. Mert sürgette őket a szeretet.

A világ azt mondja: „Mindent, de nekem azonnal” – ugyanis csak önmagára és a fogyasztói társadalom kielégítésére gondol. A keresztény így fogalmaz: „Ami a másiknak hasznos, de azt is csak alkalmas időben.” Aki szeret, az vállalja a személyes törődést. Nem szavakkal, üzenetekkel, hanem a mellette kiállással. Ez által az életet növeli benne. Azaz szereti. Szereti, ahogy Jézus Krisztus is meghívja a tanítványait. „Éljük meg együtt az életet!” – mondaná. Legyenek közös ünnepeink! Dolgozzunk, tanuljunk, neveljünk gyerekeket, vállaljuk fel magyar nemzetünket! Mindezt együtt, azaz szeressünk! Az eredmények már nem is olyan fontosak, hiszen épül a szeretet közössége. Együtt egymással, és együtt Istennel állandóan megimádkozva a helyzeteket. Liszt Ferencet nem hiszen, hogy be kellene mutatnom bárkinek is. Az esztergomi mise 1856-os befejeztével ezt írta:”Nem tudom, hogyan fog szólni. Inkább elimádkoztam, mint megkomponáltam.” Engedjük Testvéreim mi is a középpontba Jézus Krisztust! Alakítsuk életünket az ő személyes jelenlétében! Ez maga az emberhalászat.

Imádkozzunk:

Kérünk, mindenható Istenünk: add, hogy éltető kegyelmed erejéből mindig boldogan szolgáljunk neked. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!