2011. január 26., szerda

Évközi harmadik hét szerdája


Évközi harmadik hét szerdája


Szent Timóteus és Titusz vértanú püspökök emléknapja


Szent Mónika az édesanyák emlékezete


Hűséges papot támasztok magamnak – mondja az Úr,

Ő majd mindent szívem szerint tesz, ahogyan kívánom.


Könyörögjünk!

Istenünk, te Szent Timóteust és Szent Tituszt apostoli erényekkel ékesítetted. Közbenjárásukra add, hogy szentül és buzgón éljünk ezen a világon, és így méltók legyünk eljutni az örök hazába. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Messis quidem multa, operarii autem pauci.”

(Lukács 10, 2b.)

„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés.” – hangzik fel Jézus Krisztus szava Lukács evangéliumában akkor, amikor kiválasztja az apostolok után a következő hetvenkét tanítványt, akiket kettesével küld maga előtt szét a világ városaiba. A ma ünnepelt két szent nem tartozott a hetvenkét tanítvány közé, de életükkel és hitükkel tanúságot tettek az aratás uráról és méltók lettek a bérükre. Tanítvánnyá nem Jézus Krisztus tette őket, hanem a tegnap ünnepelt Szent Pál apostol, aki fent kiemelt Jézus Krisztusi mondatott nem csak hallgatta, hanem teljesen magáévá is tette. Tudta és érezte, hogy az apostoloknak és személy szerint neki magának is vannak fizikai korlátai, amelyek miatt nem veheti csak egyedül magára a Mester tanításának mindenhova eljuttatását. Pál apostol azt is megtapasztalta küldetései során, hogy nem elég a hitet elvinni egy-egy városba, nem elég annak csiráit, magjait elvetni ott a földbe és az emberek lelkébe, hanem azt mindvégig figyelemmel kell kísérni, nevelni és ápolni kell, hogy hatalmas mustárfává nője ki magát. A Szent Pál által létrehozott közösségek élére megfelelő vezetőket kellett kinevezni, akik egyben tartották a híveket, végezték a tanítást és gondozták a közösségeket. A mai napon két ilyen szentre emlékezünk, akik az evangélium terjesztésében leginkább munkatársai voltak Pál apostolnak. Mai fogalmaink szerint segédpüspököknek is nevezhetnénk őket. Hol együtt dolgoztak az evangélium hirdetéséért, hol hírnökként mentek előre, hol pedig hátramaradva szervezték a már megkezdet munkát. A közös tevékenységen túl, közös céljuk – az Úr Jézus – forrasztotta eggyé őket. Timóteus még a római fogsága idején is elkísérte Szent Pál apostolt és mellette maradt. Hűséges barátságáról a legnagyobb elismeréssel szól. Azok a szeretetteljes bizalmat sugárzó levelek, amelyeknek címzettjei voltak egyben programot is adnak az evangélium hirdetésében a mai munkásoknak is. A legenda tudni véli, hogy Timóteus még sok éven át az efezusi egyház élén állt, és egy napon a Diana-templom szolgái a baccháns fölvonulások alkalmával agyonverték, így szenvedett vértanúhalált. A nyugodt és megfontolt Titusz ugyancsak görög és nemes személyiség. Pál követeként békét tudott teremteni a viszálykodó korintusiak között. Azután a népek apostola tövises munkaterületet bízott rá a krétaiak között, akikről egyik saját költőjük azt mondta, hogy ,,hazugok, gonosz bestiák és rest hasak''. Később állítólag Titusz alapította Dalmáciában a kereszténység első sejtjeit. Ma is így van szeretett Testvéreim az aratni való nemcsak, hogy nem fogy, hanem talán még inkább szaporodik is, ha nem is abban az ütemben, ahogyan azt mi szeretnénk. A munkás pedig kevés. Bizony kevés, nagyon sokan egyházon belül és kívül is ennek okát abban vélik, hogy a Római Egyház kétezer év óta mereven ragaszkodik a cölibátus intézményéhez. Én azonban biztos vagyok abban, hogy ennek nem ez az oka. Látnunk kell, hogy a református, az evangélikus, vagy akár az anglikán egyház is lemondott a cölibátus intézményéről remélve, hogy ez által, több hívük és több papjuk lesz. Az eredmény tudjuk, hogy nem a várt, és hit kitörés lett. A szekularizált világ, az elhitetlenedés, a túlzott anyagiasságba hajszolt világ, egy megfásult emberi társadalmat rajzol elénk. A világot a pénz mozgatja és tartja életben. Az ezt kezelő oligarchiák nem akarnak egy olyan társadalmakat, amelyekben a hit, a remény és a szeretet dolgozik, mert azaz ő társadalmuk ellen dolgozna. Ezért a céljuk, hogy kevés gazdag és sok szegény ember legyen, aki napi tevékenysége, napi energiája merüljön ki abban, hogy a fogyasztói társadalom által kirótt terheket teljesíteni tudja, de egyben örök fogságban tartsa, amelyből nem létezik kilépés. A keresztény világ és abban a római katolikus egyház hívei ennek a liberális zsidó rétegnek a rabszolgái. Nincs arcuk, nincs országuk, nincs hova tartozásuk! Megfoghatatlanok, elüldözhetetlenek és így a terheik is örökre nyakunkon maradnak, örökölve azt még gyermekeink és unokáink is. Aki pedig nem fizet, attól elveszik mindenét, elveszik a házát, az autóját, a betegbiztosítását, nem kap vizet, nem kap élelmet. Ma már nem léteznek önfenntartó falvak, ma már az utolsó tanyán élő ember is ki van szolgáltatva ezeknek a láthatatlan démoni erőknek. Közben, aki hűen szolgálja mammont, annak apró örömeket jutatnak: új autó, új fogsor, új televízió, új család eszmény az egyneműek házassága, új hitetlenség. Az, aki szót emel ellenük, és hangja kiemelkedik a szűkölő tömegből, azt megrágalmazzák, azt elszigetelik, erkölcsileg és anyagilag is ellehetetlenítik: lássátok a püspökünket. Pál apostol egy ízben ezt írja Timóteusnak: „Isten embere legyen tökéletes és minden jótettre kész.” Erre kell életünk során törekednünk, és ha megbotlunk is nem csüggedjünk, mert nekünk van Istenünk, aki megbocsát, de a gonosz az ellene vétőknek sohasem bocsát meg. Ha nincsenek, vagy illegalitásba szorulnak papjaink, nekünk világi híveknek kell helyettük is helyt állnunk, mert, ahogy az elmélkedés elején kezdtem: „Az aratni való sok, de a munkás kevés.”


Imádkozzunk:

Urunk, Jézus Krisztus, szent tested és drága véred mennyei táplálékával megerősödve kérünk, hogy az áldozat, amelyet őszinte áhítattal bemutattunk, valóban megváltásunkra szolgáljon. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.

Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése