2015. március 3., kedd

Zsolozsma VIC.



A Kivonulás könyvéből 
16, 1-18. 35
Mannahullás a pusztában 

Izrael fiai elindultak Elimből, és az Egyiptomból való kivonulásuk utáni második hónap tizenötödik napján Izrael egész közössége Szin pusztájába érkezett, amely Elim és a Sínai-hegy között terül el. Itt a pusztában az izraeliták egész közössége zúgolódott Mózes és Áron ellen. Izrael fiai ezzel estek nekik: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllaktunk kenyérrel. Ti pedig ide hoztatok a pusztába, hogy az egész közösség éhen vesszen.”De az Úr így szólt Mózeshez: „Nézd, én kenyeret hullatok nektek az égből. A nép menjen ki, és gyűjtsön magának egy napra valót belőle! Így akarom próbára tenni, hogy parancsom szerint jár-e el. Ha a hatodik napon elkészítik, amit hazavittek, kétszer annyi lesz, mint amit naponként gyűjtöttek.” Mózes és Áron így szólt Izrael fiainak egész közösségéhez: „Ma este megtudjátok, hogy az Úr hozott ki benneteket Egyiptomból, holnap reggel pedig meglátjátok az Úr dicsőségét. Ő ugyanis hallotta az Úr elleni zúgolódástokat. Mik vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtok?” Mózes azután így folytatta: „Ma este az Úr húst ad nektek enni, és holnap reggel kenyeret, hogy jóllakjatok. Az Úr ugyanis hallja, hogy ellene zúgolódtok. Mik vagyunk mi? Zúgolódástok nem ellenünk irányul, hanem az Úr ellen.” Mózes így szól Áronhoz: „Mondd az izraeliták egész közösségének: »Járuljatok az Úr elé, mert ő hallotta zúgolódástokat!«” Amikor Áron közölte ezt az izraeliták egész közösségével, és ők a puszta felé fordultak, az Úr dicsősége megjelent felhő alakjában. Az Úr így szólt Mózeshez: „Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Közöld velük: »Ma este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Erről fogjátok megismerni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.«” Valóban, estére fürjcsapat jelent meg, és ellepte a tábort. Reggel pedig harmatozó felhő volt a tábor körül. Amikor a harmatozó felhő felszállt, a puszta talaján valami finom szemcsés dolog volt, olyan, mint a dér a földön. Izrael fiai észrevették, és kérdezték egymást: „Mi ez?” Nem tudták ugyanis, hogy mi az. Mózes így szólt hozzájuk: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr ad nektek enni. Az Úr parancsa a következő: Mindenki szedjen belőle szükségletének megfelelően, fejenként egy ómért számítva, a családtagok száma szerint! Mindenki csak a sátrában lakó személyek számára hozzon belőle!” Izrael fiai így tettek, és gyűjtöttek, az egyik többet, a másik kevesebbet. De amikor omerrel megmérték, aki sokat gyűjtött, annak nem volt fölöslege, aki kevesebbet, annak nem volt hiánya. Mindenki szükségletének megfelelően gyűjtött. Izrael fiai negyven évig ették a mannát, amíg csak lakott vidékre nem érkeztek. Addig ették a mannát, amíg Kánaán földjének határához értek. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése