Évközi 25. hét szombat

Ha a pápa megengedheti, akkor nekem meg kell engednem, hogy Isten úgy áramolhasson bennem, olyan kötetlen folyamként, ahogy az Neki tetszik. Úgy gondolom, és ma már merem úgy gondolni, hogy görcseimet, és felülbíráló készségemet, melyek a törvények, szabályok, és szokások, vagy nevezzük azokat dogmáknak, birtokában folyamatosan sorompóként állítok a szív sugallatai, illetve Isten Szent Lelkének működése útjába, az én vagyok, az ember, a vallásos ember. Pedig, azt már rég óta gondolom úgy, hogy a vallásos ember nem szabad, hogy a hívő embert gúzsba kösse. Talán ösztönösen is, ezért vagyok nyitott az ökumené iránt. Ugyanakkor elutasító, vagy inkább óvatos az attól eltérő vallási kultúrák iránt, melyeket szabályozatlanul, mondhatnám, hogy csupán pletyka szinten ismerek.

Amikor bár ellenőrizetlenül, és éppen ezért értetlenül engedem - mert imádságos élettel élve, Isten jelenlétét élem – magamban „közlekedni a Lelket”, és nyomdokában halad önmagam, akkor teszek helyesen. Azt mondja a mai írás: „de nem merték őt kérdezni e beszéd felől.” Mennyivel szegényebbek lettek így az apostolok, hát még mi, hogy nem mertek visszakérdezni? Amikor a Lélek útjának elébe állok, és korlátozom tevékenységét magamban, úgy teszek, ahogy az apostolok. Nem kérdezek, csak cselekszem, a magam törvénykezése, a törvény személyes értelmezése, tehát ítélkezésem szerint, mert azt hiszem, hogy akkor teszek helyesen. Pedig a magam számára, és a világ számára is bölcsebb, ha utat nyitok, engedek a Lélek cselekvésének, majd utána kérdezem meg magamtól: ez valóban Ő volt, vagy én? Amit egyből követhet a következő kérdésem: Miért tettél így Uram? Mi volt ezzel a Te szándékod? Vagy: már megint miért vetettem gátat a szeretetnek, Isten Szent Lelkének? Lám most nem tudom már meg, hogy Ő mit tett volna helyettem. Máskor legyek óvatosabb, nyitottabb, megengedőbb Vele! De, ha így történik, akkor merjem hozzátenni azt is, hogy bocsáss meg Uram, hogy már megint egómmal kell Neked megalkudnod! Segítsd meg gyarló testemet, eszemet, jó szándékomat! Úgy szeretném végre szándékomat alávetni alázatosságomnak, a Te bölcsességednek! Ámen