2016. október 6., csütörtök

Krisztus Vére, a veszélyben forgók támasza



Krisztus Vére, a veszélyben forgók támasza

üdvözíts minket!


Boldogan lépek közösségre az alábbi elmélkedéssel!
»Bevezető ima: Mennyei Atyám, ismered minden szükségemet anélkül, hogy mondanám. Mégis megtanítottál Fiadon keresztül, hogy hozzád forduljak, és kérjem tőled mindazt, amire szükségem van. Bízom benned, mint gyermek az atyjában, és Jó Atyámként szeretlek, aki sosem hagy cserben. Úr Jézus, Te mindig hűséges vagy. Velem vagy a boldog és a nehéz időkben egyaránt. Hozzád fordulok, hogy eléd helyezzem minden aggodalmamat és kérésemet.
Kérés: Uram, segíts kegyelmeddel, hogy olyan apostolod legyek, amilyennek szeretnél!
1.    Szükségtelen gondok. Néha belekötünk másokba, hogy túl sokat aggódnak. De mikor gondolkodtam el arról az utóbbi időben, hogy én magam miért aggódtam? Talán arra jutok, hogy nem is az igazán komoly és fontos dolgokért. Vagy ha mégis valamilyen komoly dologról van szó, akkor is túl sokat aggódok olyanok miatt, amik egyáltalán nem rajtam múlnak. Isten azt szeretné, ha nem aggodalmaskodnánk még a szükségleteinkért sem, hanem kérnénk tőle, hogy adja meg nekünk mindezeket.
2.    Jézusban bízni. Amikor Jézushoz fordulunk, valóban és őszintén bízunk benne, vagy olyan dolgokért imádkozunk, amelyek szükségtelenek a lelki fejlődésünk és békénk szempontjából? Igen, bíznunk kell Jézusban, de a helyes dolgokat kell kérnünk tőle. Elsősorban azt kérjük, hogy adjon erőt szent akaratának elfogadására és teljesítésére életünkben. Ez az a fajta ima, amire minden bizonnyal válaszolni fog, méghozzá gyorsan.
3.    Állhatatosság az imában. Még ha az imáim Isten akaratára és mások szeretetére akarnak összpontosítani, akkor sem biztos, hogy akkor kapok választ imáimra, amikor én akarom. Ne felejtsük el, hogy Isten kezében van életünk, és Ő tudja, hogy mi a legjobb számunkra az adott pillanatban. Állhatatosnak kell lennünk az imában, sosem szabad feladnunk. Jézus ezt szenvedése előtt a Getszemáni-kertben magyarázta el. Atyja akaratának teljesítése egyértelműen helyes dolog volt, mégis kitartóan kellet ezért imádkoznia. Még Jézus sem kapta meg automatikusan az erőt ahhoz, hogy véghezvigye Atyja akaratát. Hozzá hasonlóan nekünk is teljes bizalommal kell lennünk az Atya iránt.
Beszélgetés Krisztussal: Jézusom, segíts, hogy mindig bízzak benned, ne számítson, mi történik az életemben. A Te hűséges szereteted tart meg és tesz elég erőssé a mindennapi csaták megvívásához. Add meg a kegyelmet, hogy kitartsak az imában, és ezáltal növekedjek a bizalomban és szeretetben!
Elhatározás: Ma Jézus kezeibe helyezem aggodalmaimat, bízva abban, hogy az Ő kegyelme elég nekem.« (P. Christopher Scroggin LC)
Ezt ma kaptam. De úgy, hogy ezt valljam! Nem az én szavaim, de, ahogy olvasom, mintha vallomásomként, hitemként hangozna! Köszönöm Istenem!
Az jut az eszembe, hogy „Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől! (…) ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok.” [Mt 10,16-17,19]
Tulajdonképpen a pillanatnyi kérésem, nem önmagamért való, hanem a szolgálatért, amire úgy tartom, hogy Istenünk kér tőlem: Mert azt kívánja tőlem, hogy dicsőségét szolgáljam abban az Egyházban, mely szenvedi azt, amire rendeltetése volna, de nem szereti azt eléggé, Akitől rendeltetése van!
Istenem, Mennyei Atyám! Te bölcsességedre hívsz engem, és én kész vagyon ma már engedelmeskedni Neked! Oda szentelem magam Ferenc pápa ima szándékának: „Hogy a Missziók Világnapja megerősítse minden keresztény közösségben az Evangélium hirdetésének örömét és felelősségét.” És éppen ezért, társulok bíboros atya imaszándékához is: „Kérjük Istentől a felelősségérzet és a segítő szeretet ajándékát, hogy hiteles tanúi lehessünk a világban.” Jöjj Szentlélek, szállj le rám! Ámen


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése