2014. február 22., szombat

Jézus csodái 35. - Szánom ezt a népet



Szánom ezt a népet

 

Jézus dombos vidéken, egy hatalmas szikla tetején állva, nagy néptömeghez beszél, amely szétszórtan áll a domboldalon. Már alkonyodik. Jézust körülveszik a tanítványok. Bizonyára csodákat művelt előzőleg, mert azt mondja:
– Ne nekem, hanem annak legyetek hálásak, és azt dicsőítsétek, aki engem küldött. Az igazi dicsőítés nem szélként jön a szájból, hanem a szívből száll fel, a szív igazi érzelméből fakad. Ez kedves Istennek. A meggyógyultak hűséges szeretettel szeressék az Urat! És szeressék Őt a meggyógyultak hozzátartozói is! A visszanyert egészség ajándékát ne használjátok rosszra! A test betegségeinél is jobban féljetek a szív betegségeitől! És ne akarjatok bűnt elkövetni! Mert minden bűn egy-egy betegség. És vannak olyanok, amelyek halált okozhatnak. Most tehát, ti mindnyájan, akik ujjongtok, ne romboljátok le Isten áldását a bűnnel! Ujjongástok is megszűnne, mert a gonosz cselekedetek elveszik a békét, ahol pedig nincs béke, ott ujjongás sincs. Hanem legyetek szentek! Legyetek tökéletesek, miként Atyátok akarja. Azért akarja, mert szeret titeket, és akiket szeret, azoknak akarja adni Országát. De szent Országába csak azok jutnak be, akiket tökéletessé tesz a Törvényhez való hűség. Isten békéje legyen veletek!
Jézus elhallgat. Két karját keresztbe teszi a mellén, és így összefont karral figyeli a körülötte levő tömeget. Majd körülnéz. Fölemeli szemét a derült égre, amely egyre sötétebb színt ölt a csökkenő világosság miatt. Gondolkozik. Lejön a sziklatömbről. A tanítványoknak mondja:
– Szánom ezt a népet. Három napja követ engem. Már nincs élelmük. Minden településtől távol vagyunk. Félek, hogy a gyengébbek kidőlnek az úton, ha étlen küldöm el őket.
– De hogyan akarod tenni, Mester? Te mondod, messze vagyunk minden településtől. Ezen a kihalt helyen hol találunk kenyeret? Meg ki adna nekünk annyi pénzt, hogy mindenkinek vehessünk?
– Nincs semmitek?
– Van néhány halunk és pár darab kenyerünk. Ennivalónk maradéka. De ez senkinek sem elég. Ha odaadod a közeledben levőknek, a többiek felzúdulnak. Minket megfosztasz, és senkinek sem teszel jót – mondja Péter.
– Hozzátok elém, amitek van!
Odahoznak egy kis kosarat. Benne hét kenyérdarab. Nem egész kenyerek ezek. Úgy néznek ki, mint nagy kenyerekből levágott szeletek. Az apró halak pedig maréknyi, lángon megpörkölt szegény halacskák.
– Telepítsétek le a tömeget ötvenesével, körökben, ne járkáljon, és maradjon csendben, ha enni akar.
A tanítványok nekilátnak, hogy létrehozzák a Jézustól kívánt rendet. Egy részük föláll a sziklákra, más részük az emberek közé megy. Nagy nehezen sikerül is. Néhány gyermek pityereg, mivel éhes és álmos, néhány másik azért sírdogál, mert – hogy engedelmességre bírja – mamájuk vagy más hozzátartozójuk lekent neki egy pofont.
Jézus fogja a kenyereket – természetesen nem mindet – kettőt, mindkét kezébe egyet-egyet, fölajánlja, majd leteszi, és megáldja. Fogja az apró halakat, de ebből oly kevés van, hogy majdnem mind belefér markába. Ezeket is fölajánlja, majd leteszi, és megáldja.
– Most pedig fogjátok, járjatok körül a tömegben, és adjatok mindenkinek, bőségesen!
A tanítványok engedelmeskednek.
Jézus állva figyeli, és mosolyog. Hófehér alakja kimagaslik ebből a néptömegből, amely hatalmas körökben ül, és teljesen beborítja az egész domboldalt.
A tanítványok mennek, csak mennek, egyre messzebbre. Adnak és adnak. A kosár pedig mindig tele van ennivalóval. Az emberek esznek, s közben leszáll az este. Nagy csend és nagy béke honol itt.

(5-312)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése