2014. február 19., szerda

Jézus csodái 32. - Csodakövetelők



Csodakövetelők

 

Jézus Cédesz városában, ami az egyik menedékváros Izraelben, beszél a zsinagógában. Hallgatói között jelen van néhány rabbi azok közül, akik kővel dobálták őket Hillel sírjánál.
Beszédét gúnyos nevetés és kiáltozás szakítja félbe, a zsinagóga végéből. Az emberek tiltakoznak, a zsinagógafőnök, aki szinte behunyt szemmel merült el Jézus hallgatásában, föláll, és csendet parancsol, és kizavarással fenyegeti a rendbontókat.
– Hagyd őket! Sőt, hívd ide őket, hadd adják elő ellenvéleményüket – mondja Jézus; hangosan.
– Ó, jól van! Ez már jó! Engedd, hogy odamenjünk melléd! Meg akarunk kérdezni – kiáltják gúnyosan a zavarkeltők.
– Jöjjetek! Engedjétek ide őket, ti cédeszbeliek!
A tömeg, ellenséges pillantásokkal és grimaszokkal – néhány megvető jelző sem hiányzik – hagyja őket előre menni.
– Mit akartok tudni? – kérdi Jézus, szigorúan.
– Te tehát azt mondod, hogy a Messiás vagy? Igazán biztos vagy ebben?
Jézus, mellén összefont karral, oly hatalommal néz a kérdezőre, hogy annak menten elmúlik gúnyolódó kedve, és elhallgat.
Egy másik azonban átveszi a szót:
– Nem kívánhatod, hogy az emberek higgyenek szavadnak! Mindenki hazudhat, jóhiszeműleg is. De, hogy hinni tudjunk, ahhoz bizonyítékok kellenek. Adj tehát nekünk bizonyítékokat arról, hogy te az vagy, aminek mondod magadat!
– Izrael tele van bizonyságaimmal – mondja határozott hangon Jézus.
– Ó, azok!... Apró dolgok, amilyeneket bármelyik szent ember tud tenni. Olyanokat már műveltek, és fognak művelni, Izrael igaz emberei! – mondja egy farizeus.
Egy másik megtoldja:
– Az sem biztos, hogy te azokat szentséged folytán és Isten segítségével művelted! Azt mondják, és ez bizony nagyon hihető, hogy téged a Sátán segít. Újabb bizonyítékokat akarunk. Nagyobbakat. Amilyeneket a Sátán nem tud művelni.
– Úgy ám! Egy legyőzött halált... – mondja egy másik.
– Kaptatok.
– Azok tetszhalálok voltak. Mutass nekünk, például, egy szétrohadt halottat, aki életre kel és összeáll. Hogy így bizonyosodjunk meg afelől, hogy Isten veled van. Isten az egyetlen, aki visszaadhatja a leheletet a sárnak, amely már a porba tér.
– Ilyet sohasem kértek a prófétáktól, hogy higgyenek bennük.
Egy szadduceus kiáltja:
– Te nagyobb vagy egy prófétánál. Te – legalábbis így mondod – Isten Fia vagy!... Ha, ha! Akkor miért nem cselekszel Istenként? Nosza hát! Adj nekünk egy jelet! Egy jelet!
– Úgy bizony! Egy égből jövő jelet, amely téged Isten Fiaként jelöl meg, és akkor imádni fogunk – kiáltja egy farizeus.
– Természetesen! Jól mondod, Simon! Nem akarunk mi is Áron bűnébe esni. Nem imádjuk a bálványt, az aranyborjút. De tudnánk imádni Isten Bárányát! Nem te vagy? Csak mutassa meg az ég, hogy az vagy – mondja Uriel, aki Hillel sírjánál is ott volt, és maró gúnnyal nevet.
Egy másik így kezd hangoskodni:
– Hadd beszéljek én, Szádok, az aranyszavú írástudó! Hallgass meg engem, Krisztus! Téged már túl sok krisztus előzött meg, akik nem igazi Krisztusok voltak. Elég volt a csalódásokból. Egy jelet, hogy te az vagy. És Isten, ha veled van, nem tagadhatja meg tőled ezt a jelet. Mi pedig hinni fogunk benned, és segítünk. Különben, tudod mi vár rád, Isten parancsa szerint.
Jézus fölemeli sebzett jobbját, és jól odamutatja a hozzá beszélőnek:
– Látod ezt a jelet? Te csináltad. Mutatóujjadat rátetted egy másik jelre. És amikor majd látod, hogy azt rávésik a Bárány húsára, ujjongani fogsz. Nézd meg! Látod? Az égben is látni fogod, amikor majd megjelensz, hogy számot adj arról, hogyan éltél. Mert én foglak megítélni, és megdicsőült testemmel ott leszek, fönn, az én szolgálatom és a ti szolgálatotok jeleivel, az én szeretetem és a ti gyűlöletetek jeleivel. És te is meg fogod látni, Uriel, meg te, Simon, és látni fogja Kaifás és Annás, és sokan mások, az Utolsó napon, a harag napján, a rettenetes napon, és azért szívesebben lennétek a mélységben, mert a jel, megsebzett kezemen, jobban éget majd titeket, mint a pokol lángjai.
– Ó, ezek szavak és káromlások! Te az égben, testeddel?! Káromló! Te, mint ítélőbíró, Isten helyett?! Átok rád! Te, a Főpap gyalázója! Megérdemelnéd, hogy megkövezzenek! – üvöltik kórusban a farizeusok, szadduceusok és írástudók.
A zsinagóga vezetője ismét feláll, mint egy pátriárka, oly gyönyörű, hófehér hajával, mint Mózes, és így kiált:
– Cédesz menedékváros és papi város. Tartsátok tiszteletben!...'
– Ósdi történetek! Ma már nem érvényesek!
– Ti istenkáromló nyelvek! Ti vagytok a bűnösök, nem Ő, és én védelmembe veszem Őt. Ő nem mond semmi rosszat. A prófétákat magyarázza, és a jó Ígéretet hozza nekünk. Ti pedig félbeszakítjátok, kísértitek, sértegetitek. Ezt nem engedem! Ő az öreg Mátyás védelme alatt áll, aki apai ágon Lévi törzséből, anyai ágon pedig Áron törzséből származik. Távozzatok, és hagyjátok, hadd oktassa öregségemet és férfikorú fiaimat! – Ezzel az öreg, védelmül, Jézus karjára teszi ráncos kezét.
– Egy igazi jelet adjon nekünk! És meggyőzve távozunk! – ordítják ellenségesen.
– Ne izgasd fel magadat, Mátyás! Én beszélek – mondja Jézus, nyugtatva a zsinagógafőnököt. Majd a farizeusokhoz, szadduceusokhoz és törvénytudókhoz fordulva ezt mondja: – Amikor közeleg az este, az eget kémlelitek, és ha az, alkonyatkor, vöröslik, ti, a régi mondással kijelentitek: „Holnap szép idő lesz, mert az alkonyat vörösbe vonja az eget”. Hajnalban pedig, amikor a ködtől és párától sűrű levegőben a nap nem mutatkozik aranyszínben, hanem olyan, mintha vért hintene az égboltra, ti azt mondjátok: „A nap nem múlik el vihar nélkül”. Ti tehát következtetni tudtok az időjárásra az ég változékony jeleiből. De az idők jeleit nem tudjátok felismerni? Ez nem válik becsületére elméteknek és tudományotoknak; lelketekre és állítólagos bölcsességtekre pedig teljes szégyent hoz. Ti gonosz és házasságtörő nemzedék vagytok, amely Izraelben annak házaskapcsolatából született, aki a Gonosszal paráználkodott. Ti ennek örökösei vagytok, és gonoszságtokat és házasságtörésteket csak fokozzátok, amikor utánozzátok apáitok bűnét ebben a tévelygésben. Nos, tudd meg, Mátyás, tudjátok meg ti, cédeszbeliek és mindazok, akik mint hívők vannak jelen vagy mint ellenség. A jövendölés, amit én mondok, magamtól, a Habakuktól származó jövendölés helyett, amelyet meg akartam magyarázni, ez: ez a gonosz és házasságtörő nemzedék; amely jelet kíván, nem kap más jelet, mint Jónás jelét... Menjünk! Béke legyen a jóakaratú emberekkel! – És egy oldalajtón át, amely a kertek és házak közt vezető csendes útra nyílik, eltávozik apostolaival.

(5-219)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése