2014. október 29., szerda

2014.10.29. Szerda



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.10.29. Szerda

Az apostol ezt a levelét is, mint valamennyit, mindennapi életünk okos elfogadására adott jó tanácsokkal zárja be a liturgia szentleckéiben. Ezek a tanácsok, alapelvek azért nagyon fontosak, mert az életünk boldogságának alapjait rakja le. Nem mindig könnyen elfogadható isteni parancsok, különösen a modern világban nem, mert szolgálni manapság senki nem nagyon akar. Alapvetően a kor általános felfogásával kell szembenéznie mindegyikünknek.„Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert így van rendjén. Ez az első, ígérettel egybekötött parancs: Tiszteld apádat és anyádat, hogy boldog és hosszú életű légy a földön” (Ef 6,1-3) A kisgyerekek még nem értenek meg mindent, hisz lassan alakulnak ki a testi,szellemi képességeik is. Nem tudja, nem is sejti, hogy elkényeztetik, mert a szülői szeretet okos, azt akarja, hogy a gyermeke azt az alaptulajdonságot élvezze, hogy a szeretet boldogságforrás. Később rá kell irányítani az értelmét arra az igazságra, hogy neki is szeretnie kell a melléje rendelteket, elsősorban a szüleit, akiktől eddig és ezután is sok jót fog kapni. A földi élet első szakaszában rá kell ébrednie,megtapasztalnia, megértenie, hogy a szeretetet adni nagyobb boldogság, mint kapni. A nevelés eredményeként tudatosan fejleszti ki valamennyi képességét,a tehetségeivel a mindenkori környezetének a boldogságát kell szolgálnia. Ezzel tartozik a szülőknek, Isten ezért már földi boldogságot is ígér A felnőtt korára vállalt hivatására jól felkészülten folyamatosan teheti a jót. Isten úgy tervezte meg mindenkinek az életét, hogy az folyamatos boldogságosztás legyen. Ezzel kenyeret keres, de nemcsak magának, hanem a közben megkötött házasságban családjának is. Megérti, hogy a földi életet Isten azért adja, hogy mindig mindenkivel jót tegyünk, gyakoroljuk a legtisztább, legönzetlenebb szeretetet. Ezzel másoknak nyújtunk boldogságot, de gyűjtjük a mennyországi boldogságunkat is. A mennyei, tehát örök és tökéletes boldogságra a belépést Isten ajándékozza, mert azt kiérdemelni nem lehet. A boldogságot, annak gazdagságát az Úr igazságosan annak arányában adja, amennyi boldogságot másoknak szereztem földi életemben. Az okos katolikus szülő igyekszik mihamarabb megkereszteltetni újszülöttjét. Istenatyánk ugyanis Fia, Jézus megváltói érdeme alapján a keresztség szentségében fogad minden embert gyermekévé, Jézus ugyanígy fogadott testvérévé, a Szentlélek pedig templomává. S ettől a perctől, a keresztségtől megadja Istenatyánk a megszentelő kegyelmet, amely a tőle kapható legnagyobb isteni ajándék. Ettől kezdve minden jócselekedetem növeli a mennyei boldogságomat. Ezért írja ide kívánkozóan az apostol:„Apák, ne keserítsétek meg gyermekeiteket, hanem neveljétek őket fegyelemben az Úr útmutatása szerint.”(Ef 6,4)Szolgák,engedelmeskedjetek földi uratoknak, félő tisztelettel és egyszerű szívvel, akárcsak Krisztusnak. Ne látszatra szolgáljatok, mint akik emberek tetszését keresik, hanem mint Krisztus szolgái, akik szívesen teljesítik Isten akaratát. Odaadással szolgáljatok, mert az Úrnak szolgáltok, nem embereknek. Hiszen tudjátok, hogy bármi jót tesz valaki, akár szolga, akár szabad ember, jutalomban részesíti az Úr”. (5-8) „Száll szívünkbe, nagy Isten, Lélek adó Lélek! Úgy lépjünk az oltárhoz, a szívünkben véled. Úgy szálljon fel énekünk áldozati füstje ahhoz, aki vigaszul a Szentlelket küldte” (Ho 98,1)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése