2014. október 27., hétfő

Ferenc pápa: Hivatásunk, hogy a világosság gyermekei legyünk



Ferenc pápa: Hivatásunk, hogy a világosság gyermekei legyünk


„Szent Pál arra szólítja fel a keresztényeket, viselkedjenek úgy, mint a világosság gyermekei, nem pedig úgy, mint a sötétség gyermekei” – idézte a szentlecke, Szent Pál efezusiakhoz írt levelének szakaszát (Ef 4,32–58) Ferenc pápa október 27-én reggel, a Szent Márta-házban tartott szentmisén.


Szavaink milyenségéből érthetjük meg, hogy a sötétség gyermekei vagyunk-e. Négyféle kategória van – fejtette ki a Szentatya. – Kétértelműek a szavaink: egy kicsit itt, egy kicsit ott, hogy jóba legyünk mindenkivel? Vagy üresek, tartalom nélküliek? Vagy vulgárisak, közönségesek, vagyis mondénak? Esetleg ocsmányak, obszcének? Ez a négyfajta szóhasználat nem a világosság gyermekeitől származik, nem a Szentlélektől jön, nem Jézustól, nem evangéliumi szavak ezek... ez a beszédmód: mindig piszkos dolgokról, közönséges, üres dolgokról beszélni, vagy kétszínűnek lenni.
Melyik tehát a szentek, vagyis a világosság gyermekeinek a szava? – tette fel a kérdést a pápa.
Pál mondja: Kövessétek Isten példáját – éljetek szeretetben; haladjatok előre szelíden. Legyetek könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, mint ahogy Isten megbocsátott nektek Krisztusban. Kövessétek tehát Isten példáját, és éljetek szeretetben, vagyis irgalmasságban, megbocsátásban, szeretetben. Ez a szó a világosság gyermekének a szava – mondta Ferenc pápa.
Vannak ragyogó keresztények, akik ezzel a fénnyel kívánják szolgálni az Urat, és vannak sötétségben élő keresztények, akik bűnös életet élnek, távol az Úrtól. Azt a négyféle szót használják, amely a gonosztól származik. De van a keresztényeknek egy harmadik csoportja, amely se nem fényes, se nem sötét – mutatott rá homíliájában a Szentatya. – A szürkeség keresztényei ők. Ezek a szürke keresztények egyszer ehhez az oldalhoz húznak, egy másik alkalommal a másikhoz. Az emberek megkérdezik: ez Istennel vagy az ördöggel van? Mindig szürkeségben élnek, langyosak. Se nem fényesek, se nem sötétek.
Ezeket Isten nem szereti. A Jelenések könyvében az Úr ezt mondja ezeknek a szürke keresztényeknek: „Nem vagy se hideg, se meleg. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, és se hideg, se meleg, kivetlek szájamból” (Jel 3,15–16). Az Úr kemény szavakat használ a szürke keresztényekkel szemben – hangsúlyozta a pápa. – „De én keresztény vagyok, túlzások nélkül”, mondják ők, és olyan sok rosszat tesznek, keresztény tanúságtételük végül összezavarja az embereket, a negatív tanúságtétel magvait hinti el.
Ne hagyjuk, hogy félrevezessenek bennünket az üres szavak! Olyan sok szép, jól hangzó szót hallunk, amelyek azonban üresek, nincs bennük semmi. Viselkedjünk inkább a világosság gyermekeiként. Jót tesz ma, ha nyelvezetünkre gondolunk, és feltesszük a kérdést: a világosság kereszténye vagyok? A sötétség kereszténye vagyok? A szürkeség kereszténye vagyok? Így tehetünk egy lépést előre, hogy találkozzunk az Úrral – zárta hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése