Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.09.13. Szombat
Pál ifjúságától kezdve rabbi képző iskolába járt Jeruzsálemben, nagyon jól ismerte a Törvényt, ami akkoriban az ószövetségi Bibliát jelentette. Ezért mutat vissza szívesen Mózes korára, aki nyolcvan éves volt, amikor birkapásztorként legelőhelyet keresett apósa juhainak, eljutott a Sínai hegy közelébe. Az égő, de el nem hamvadó csipkebokor láttán kíváncsi lett: hogy lehetséges ez? Valami bűbáj? Az egyiptomi bálványpapoknál sok ügyeskedést, sőt ördögi erővel végbevitt különlegességet tapasztalt. Akkor rádörrent az egyetlen, az igaz Isten szava: „Ne közelíts! Vedd le sarudat, mert a hely, ahol állasz, szent föld. Én vagyok (az igaz, az egyetlen) Isten, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene”. (Kiv 3,5-6) Ekkor hangzik el Isten lényegét kifejező neve: „Jihjeh ki ehjeh” (Aki Van, az vagyok én. Minden más valamikor nem volt, Isten hozta létre) Itt és ekkor lett Mózes egészen Istené, ezt tekinti Pál az ő megkeresztelkedésének. Ugyanezt teszi a nép nagy élményéből következtetve: kigyógyulva a félelemből, hogy az egyiptomi istenek,a bálványok és a félisten fáraó, hátha legyőzik az ő őseik Istenét. Ennek a félelemnek csúcspontja Vörös-tenger átkelőhelye, a nagy folyosó. A zsidók már a túlparton vannak, de nyomul utánuk az egyiptomi hadsereg. Fél a gyengehitű zsidóság: Mi lesz velünk? Isten pedig rázúdította haragját és a tengert is az egyiptomiakra, és perceken belül elnyelte őket a tenger. „Izrael fiai tanúi voltak a nagy tettnek, amelyet az Úr az egyiptomiakon véghezvitt. A népet félelem töltötte el az Úr színe előtt, de bízott az Úrban és Mózesben, az ő szolgájában” (14,31) Ezt Szent Pál olyan féle keresztelésnek minősíti, mint amikor Keresztelő Szent Jánost keresztelni küldi az Isten. Az a keresztelés csak előkészület: Szeretném megismerni az Isten küldötte Messiást, hogy általa megnyerjem az Isten nagy kegyelmét, amivel visszaváltozunk, újra Isten gyermekei leszünk. Ezt firtatják a zsidó papok küldöttei Jánosnál: „Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta? János így válaszolt:Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani” (Jn 1,25-27) A pogány áldozat emberi okoskodás. A keresztény áldozat Jézus kereszthalálának jelenvalóvá tétele a szentmisében. „Ezért,kedveseim, kerüljétek a bálványimádást. Értelmes emberekhez szólok ítéljétek meg magatok, amit mondok. Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk. Nézzétek csak a test szerinti Izraelt: akik az áldozatból esznek, nemde az oltár észesei? Mit akarok ezzel mondani? Talán azt, hogy az áldozati hús vagy a bálvány ér valamit? Dehogy! Amit a pogányok áldoznak, azt nem Istennek, hanem az ördögnek áldozzák. Igazán nem óhajtom, hogy közösségre lépjetek az ördögökkel. Ti nem ihatjátok az Úr kelyhét is, meg a sátán kelyhét is. Nem részesedhettek az Úr asztaláról, meg az ördögök asztaláról! Vagy ingerelni akarjuk az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?” (1Kor 10,14-23) „Minden szabad, de nem minden használ” Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét” (1Kor 10,14-23) Mindenből ehetek, ami a piacon kapható, anélkül, hogy lelkiismereti kérdést csinálnátok belőle. „Az Úré a föld, és minden gazdagsága” Sőt! Amit ennivalónak teremtett Isten, azt nekünk szánta. Csak arra kell vigyáznunk, hogy megosszuk másokkal amink van, hiszen az örök örömök beteljesülése csak abból fakad, amit szeretetből teszünk. Önzetlenül kell előmozdítanunk mások földi boldogságát inkább, mint a magunkét. Az önszeretet ugyanis nem érdem, mert anyagi részünk, a testünk birtoklását látja céljának. Megfegyelmezése azonban érdemdús cselekedet, és az örökkévalóság boldogságának alapja.
2014.09.13. Szombat
Pál ifjúságától kezdve rabbi képző iskolába járt Jeruzsálemben, nagyon jól ismerte a Törvényt, ami akkoriban az ószövetségi Bibliát jelentette. Ezért mutat vissza szívesen Mózes korára, aki nyolcvan éves volt, amikor birkapásztorként legelőhelyet keresett apósa juhainak, eljutott a Sínai hegy közelébe. Az égő, de el nem hamvadó csipkebokor láttán kíváncsi lett: hogy lehetséges ez? Valami bűbáj? Az egyiptomi bálványpapoknál sok ügyeskedést, sőt ördögi erővel végbevitt különlegességet tapasztalt. Akkor rádörrent az egyetlen, az igaz Isten szava: „Ne közelíts! Vedd le sarudat, mert a hely, ahol állasz, szent föld. Én vagyok (az igaz, az egyetlen) Isten, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene”. (Kiv 3,5-6) Ekkor hangzik el Isten lényegét kifejező neve: „Jihjeh ki ehjeh” (Aki Van, az vagyok én. Minden más valamikor nem volt, Isten hozta létre) Itt és ekkor lett Mózes egészen Istené, ezt tekinti Pál az ő megkeresztelkedésének. Ugyanezt teszi a nép nagy élményéből következtetve: kigyógyulva a félelemből, hogy az egyiptomi istenek,a bálványok és a félisten fáraó, hátha legyőzik az ő őseik Istenét. Ennek a félelemnek csúcspontja Vörös-tenger átkelőhelye, a nagy folyosó. A zsidók már a túlparton vannak, de nyomul utánuk az egyiptomi hadsereg. Fél a gyengehitű zsidóság: Mi lesz velünk? Isten pedig rázúdította haragját és a tengert is az egyiptomiakra, és perceken belül elnyelte őket a tenger. „Izrael fiai tanúi voltak a nagy tettnek, amelyet az Úr az egyiptomiakon véghezvitt. A népet félelem töltötte el az Úr színe előtt, de bízott az Úrban és Mózesben, az ő szolgájában” (14,31) Ezt Szent Pál olyan féle keresztelésnek minősíti, mint amikor Keresztelő Szent Jánost keresztelni küldi az Isten. Az a keresztelés csak előkészület: Szeretném megismerni az Isten küldötte Messiást, hogy általa megnyerjem az Isten nagy kegyelmét, amivel visszaváltozunk, újra Isten gyermekei leszünk. Ezt firtatják a zsidó papok küldöttei Jánosnál: „Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta? János így válaszolt:Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani” (Jn 1,25-27) A pogány áldozat emberi okoskodás. A keresztény áldozat Jézus kereszthalálának jelenvalóvá tétele a szentmisében. „Ezért,kedveseim, kerüljétek a bálványimádást. Értelmes emberekhez szólok ítéljétek meg magatok, amit mondok. Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk. Nézzétek csak a test szerinti Izraelt: akik az áldozatból esznek, nemde az oltár észesei? Mit akarok ezzel mondani? Talán azt, hogy az áldozati hús vagy a bálvány ér valamit? Dehogy! Amit a pogányok áldoznak, azt nem Istennek, hanem az ördögnek áldozzák. Igazán nem óhajtom, hogy közösségre lépjetek az ördögökkel. Ti nem ihatjátok az Úr kelyhét is, meg a sátán kelyhét is. Nem részesedhettek az Úr asztaláról, meg az ördögök asztaláról! Vagy ingerelni akarjuk az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?” (1Kor 10,14-23) „Minden szabad, de nem minden használ” Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét” (1Kor 10,14-23) Mindenből ehetek, ami a piacon kapható, anélkül, hogy lelkiismereti kérdést csinálnátok belőle. „Az Úré a föld, és minden gazdagsága” Sőt! Amit ennivalónak teremtett Isten, azt nekünk szánta. Csak arra kell vigyáznunk, hogy megosszuk másokkal amink van, hiszen az örök örömök beteljesülése csak abból fakad, amit szeretetből teszünk. Önzetlenül kell előmozdítanunk mások földi boldogságát inkább, mint a magunkét. Az önszeretet ugyanis nem érdem, mert anyagi részünk, a testünk birtoklását látja céljának. Megfegyelmezése azonban érdemdús cselekedet, és az örökkévalóság boldogságának alapja.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése