Húsvét első hete szerda
„Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt is, hogy hogyan ismerték föl őt a kenyértöréskor”
Fiatal pap koromban a csak Szent Lukács evangéliumában található történetet az emmauszi tanítványok és a feltámadt Jézus találkozásáról minden évben húsvéthétfőn olvastuk fel a szentmisékben. Később a húsvétvasárnapi esti misék evangéliuma lett. Püspökeink ezért húsvéthétfőn emmauszi zarándoklatot tartottak valamelyik megyéspüspök rezidenciájára. Rádöbbentek, hogy nem elegendő a püspökkari konferenciákon látni egymást és tárgyalni, dönteni fontos kérdésekről. Kell néha testvérként ellátogatni az ország püspöki városaiba, látni és élvezni a szép magyar tájak tavaszi zöldülését, virágpompáját, és megnézni, püspöktestvérük hol lakik, milyen örömei és keservei lehetnek püspöki szolgálatában. S nem utolsó sorban: emberileg és kollégiálisan is közelebb kerülni egymáshoz. A magyar katolikus közösség vezetői is legyenek egy kedves család örvendező tagjai. A két elkeseredett, nagypéntek óta hitevesztett kisebb tanítvány húsvétvasárnap délig együtt maradt a tizenegy apostollal. Akkor úgy döntöttek, hogy elhagyják a közösséget. Eddig Jézus személye kötötte őket egybe. Nagypéntek óta úgy érezték, minden elveszett. A Mester meghalt, reményeik eltüntek. Vissza kell térni a szülői házba, folytatni a régi életet. Pedig milyen csodálatos vacsora volt nagycsütörtök este! Jézus bejelentette, hogy vége az Ószövetségnek, Ő, pedig megalapítja az újat a saját vérében. Amikor felemelte a kenyeret vacsora elején, és elmondta felette: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” (Lk 22, 19) Rögtön eszünkbe jutott kafarnaumi program beszéde arról a nagy kenyérajándékról, amelyet az egész világnak ígért. Jobb lesz, mint őseink reggelente hulló mannája volt negyven éven át a pusztában, mert ez a csodálatos kenyér az ő teste lesz. Aki hittel eszik belőle, az a mennyországba is eljut majd. Az első hír ott Kafarnaumban kicsit megijesztette a hallgatóságot: emberhúst enni? Itt most a vacsoránál milyen zseniálisan egyszerűnek tűnt minden. És a vacsora végén fogta a harmadik kelyhet, és azt mondta: „Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amely értetek kiontatik”.(20) És amint megettük a kenyér színében az Ő Testét, és megittuk a bor színében az Ő vérét, akkor már nemcsak köztünk volt, de bennünk is. A mozdulata, arca ragyogása mintha bennünk élt volna már. Csak az a kereszten függő csupa seb jézusi test, az maradt volna ki a történetből. Ekkor Jézus, aki közben melléjük csatlakozott, magyarázta, mi miért történt. Az a vacsora és a kereszten függés összetartozott. Együtt érvényes. Kivéve azt a tényt, hogy a kereszthalál csak egyszer lett valóság, a kenyér és a bor átváltoztatása, pedig veletek marad a világ végéig. Aztán hazaértek Emmauszba. Behívták a vándortársat pihenni, vacsorázni. És láss csodát: Kezébe veszi a kenyeret, az arca átszellemül, és nyújtja nekik: Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem. Aztán amint átveszik, a látható Jézus eltűnik. De ott marad a láthatatlan. Ugranak és futnak vissza Jeruzsálemig. Berobbannak az utolsóvacsora termébe: Jézus él, és megmutatta újra, hogy a kenyér és a bor színe alatt örökké élni fog. És élteti híveit! Az örök emmauszt járó magyar testvéreinket hívjuk meg egy ilyen templomi találkozásra: Jézussal és egymással együtt lenni milyen jó!
„Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt is, hogy hogyan ismerték föl őt a kenyértöréskor”
Fiatal pap koromban a csak Szent Lukács evangéliumában található történetet az emmauszi tanítványok és a feltámadt Jézus találkozásáról minden évben húsvéthétfőn olvastuk fel a szentmisékben. Később a húsvétvasárnapi esti misék evangéliuma lett. Püspökeink ezért húsvéthétfőn emmauszi zarándoklatot tartottak valamelyik megyéspüspök rezidenciájára. Rádöbbentek, hogy nem elegendő a püspökkari konferenciákon látni egymást és tárgyalni, dönteni fontos kérdésekről. Kell néha testvérként ellátogatni az ország püspöki városaiba, látni és élvezni a szép magyar tájak tavaszi zöldülését, virágpompáját, és megnézni, püspöktestvérük hol lakik, milyen örömei és keservei lehetnek püspöki szolgálatában. S nem utolsó sorban: emberileg és kollégiálisan is közelebb kerülni egymáshoz. A magyar katolikus közösség vezetői is legyenek egy kedves család örvendező tagjai. A két elkeseredett, nagypéntek óta hitevesztett kisebb tanítvány húsvétvasárnap délig együtt maradt a tizenegy apostollal. Akkor úgy döntöttek, hogy elhagyják a közösséget. Eddig Jézus személye kötötte őket egybe. Nagypéntek óta úgy érezték, minden elveszett. A Mester meghalt, reményeik eltüntek. Vissza kell térni a szülői házba, folytatni a régi életet. Pedig milyen csodálatos vacsora volt nagycsütörtök este! Jézus bejelentette, hogy vége az Ószövetségnek, Ő, pedig megalapítja az újat a saját vérében. Amikor felemelte a kenyeret vacsora elején, és elmondta felette: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” (Lk 22, 19) Rögtön eszünkbe jutott kafarnaumi program beszéde arról a nagy kenyérajándékról, amelyet az egész világnak ígért. Jobb lesz, mint őseink reggelente hulló mannája volt negyven éven át a pusztában, mert ez a csodálatos kenyér az ő teste lesz. Aki hittel eszik belőle, az a mennyországba is eljut majd. Az első hír ott Kafarnaumban kicsit megijesztette a hallgatóságot: emberhúst enni? Itt most a vacsoránál milyen zseniálisan egyszerűnek tűnt minden. És a vacsora végén fogta a harmadik kelyhet, és azt mondta: „Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amely értetek kiontatik”.(20) És amint megettük a kenyér színében az Ő Testét, és megittuk a bor színében az Ő vérét, akkor már nemcsak köztünk volt, de bennünk is. A mozdulata, arca ragyogása mintha bennünk élt volna már. Csak az a kereszten függő csupa seb jézusi test, az maradt volna ki a történetből. Ekkor Jézus, aki közben melléjük csatlakozott, magyarázta, mi miért történt. Az a vacsora és a kereszten függés összetartozott. Együtt érvényes. Kivéve azt a tényt, hogy a kereszthalál csak egyszer lett valóság, a kenyér és a bor átváltoztatása, pedig veletek marad a világ végéig. Aztán hazaértek Emmauszba. Behívták a vándortársat pihenni, vacsorázni. És láss csodát: Kezébe veszi a kenyeret, az arca átszellemül, és nyújtja nekik: Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem. Aztán amint átveszik, a látható Jézus eltűnik. De ott marad a láthatatlan. Ugranak és futnak vissza Jeruzsálemig. Berobbannak az utolsóvacsora termébe: Jézus él, és megmutatta újra, hogy a kenyér és a bor színe alatt örökké élni fog. És élteti híveit! Az örök emmauszt járó magyar testvéreinket hívjuk meg egy ilyen templomi találkozásra: Jézussal és egymással együtt lenni milyen jó!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése