2014. július 29., kedd

FELKÉSZÜLÉS PORCINKLA ÜNNEPÉRE



FELKÉSZÜLÉS PORCINKLA ÜNNEPÉRE


"Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.
Amen!"

(Assisi Szent Ferenc)

A porciunkula búcsú az assisi Porcinkula-kápolna fölszentelésének emléknapja. A kápolna a hagyomány szerint a Szentföldről hozott maroknyi földre épült, ezért nevezték részecskének, porciunkulának. Ferenc helyreállította a romos kápolnát. A rendalapítónak egy alkalommal e kápolnában megjelent az Úr Jézus és a Szűzanya, és biztatták, hogy kérjen valami nagy kegyelmet. Ferenc azt kérte, hogy aki ezt a kápolnát meglátogatja, teljes búcsút nyerhessen. A ferences rend megalapítása után III. Honorius pápa 1216-ban engedélyezte, hogy aki a kápolnát felkeresi, gyón, áldoz, és imádkozik a pápa szándékára augusztus 1-jén déltől másnap estig minden esztendőben a szenvedő lelkekért is felajánlható teljes búcsút nyerhessen. Korábban, csak aki a Szentföldre zarándokolt az nyerhetett teljes búcsút. A pápák később valamennyi ferences és klarissza templomnak megadták a jogot a búcsú megtartására, melyet a világon mindenütt augusztus első vasárnapján ünnepelnek.

"Isten szolgája, Ferenc, termetre alacsony, lélekben alázatos, hivatásában kicsi, egy darabka földet hasított ki magának és övéinek a világból, mivelhogy csak úgy szolgálhatott Krisztusnak, ha volt valamije a világon. Bizonyára nem isteni rendelés nélkül történt, hogy időtlen idők óta Portiunculának nevezték azt a helyet, mely azok osztályrészéül volt kiszemelve, akik a világból semmit sem akartak magukénak mondan."..."Ezen a helyen egy kicsiny temploma állott a Boldogságos Szűznek, aki alázatosságával kiérdemelte, hogy szent Fia után feje legyen az összes szenteknek. Itt vette kezdetét a Kisebb Testvérek Rendje és nemes alkotmánya, mint egy szilárd alapra épített ház, itt nőtt naggyá és terebélyesedett ki. A szent minden másnál jobban szerette ezt a helyet, és a testvéreknek is megparancsolta, hogy különleges szeretettel ragaszkodjanak hozzá; azt akarta, hogy mindig úgy tekintsenek rá, mint alázatosság és fölséges szegénység dolgában a Rend tükrére. Ugyanezért tulajdonjogát másoknak engedte át, s magának és övéinek egyedül a használati jogot tartotta meg.“

Celanoi Tamás: Szent Ferenc II. életrajz XII. fejezet


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése