2016. május 12., csütörtök

Az Én szeretett Fiam 2.



Miért így mutatja be az Atya a Jordán partján tartózkodó Jézus a bámuló népnek? A megérdemelt büntetéseket már az ősbűn elkövetésekor kiosztotta az Úr. Éva az Úrén kívül csak Ádám hangját ismerte, a sátán képezte idegen hangnak kereste a gazdáját. Kígyót látott a tiltott fa közelben, amint szokása szerint szaporán öltögette a nyelvét, amint a beszélő ember is kivillantja a nyelvét az ajka és fogsora mögül. Éva ezért hivatkozik a kígyóra, mint kísértőre. Isten nem javítja ki Éva tévedését, a büntetést látszólag ő kapja. A későbbi emberek gondolatvilágában a megaláztatás súlyos büntetés volt, amikor a győztes hadvezér azt parancsolta ellenfelének: „Tipara ipru!” Zabálj port! Csússzál a kezeden és a hasadon a földhöz tapadva. A kígyó láb nélküli állat a hason csúszása nem büntetés. Minden rá rótt büntetés a valódi kísértőnek, a sátánnak szólt: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” (Ter 3,14-15) (Az emberek undorodnak a kígyótól. A fejét külön széttiporják, mert különben új törzse nő) Az igazi büntetés a kísértő ördögé: a Megváltó tönkreteszi a hatalmát, de el kell viselnie a keresztre feszítést és a három napos halált. Az asszony komoly büntetésben részesül: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad” (16) a férj is bőven kap büntetést: „Mivel hallgattál az asszony szavára, és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verejtékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza” (17-19) Ádám kedves, szeretett fia volt Istennek. Amikor az Úr földből megalkotta testét, nem csak mintát hozott létre a jövendő férfiaknak, hanem az életet elindító sejtet, amelyből minden születendő férfi meghatározó minőségű mennyiséget kap. Éva egész teste a férfi bordájából nyerte az életet meghatározó sejteket. Isten irányít mindent. Az új ember lelkét Isten teremti: a lélek nem örököl a szülőktől semmit. Az Istenhez kapcsoló megszentelő kegyelmet, a fogadott istenfiúság közvetítőjét a semmiből, a semmi helyére az Úr teremti meg és ajándékozta Ádámnak és Évának az élet leheletével. „Az Úrral János vízbe lép és végez szent keresztelést; ki által minden létesült Jordán habjában megmerült. Kit tiszta Szűznek méhe szült, ily tisztulásra nem szorult. Nem önmagáért jött ide, világunk bűnét mossa le. Elhangzik Atyja szózata, ez itt az ő kedvelt Fia, s a Lélek mennyekből alá galamb alakban száll reá. Az égi szó s jelkép alatt, titok, mely mindent meghalad, az Egyház üdvét megnyitó Isten, ki hármas egy való. Dicsőség néked, Krisztusunk, igazság, életünk, utunk, kiről Atyád s a Lélek ad, ragyogva mennyből vallomást. Ámen. (Himnusz Urunk megkeresztelkedésére. Esti dicséret) „Az égből szózat hangzott, és az Atya szava hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok! A Jordán vízében Üdvözítőnk széttiporta a sátán fejét, és mindnyájunkat kiragadott gonosz hatalmából. Nagy és szent titok lett ma nyilvánvalóvá: a mindenség Teremtője a Jordánban lemosta bűneinket”
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése