2019. június 19., szerda

Évközi tizenegyedik hét szerdája



Évközi tizenegyedik hét szerdája


Jézus figyelmeztetését olvassuk a mai evangéliumban: „Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt!” Természetesen nem azzal van hiba, hogy valaki jócselekedetet tesz, hiszen ez keresztény kötelességünk. A gond ott kezdődik, amikor valaki ezt helytelen lelkülettel, rossz szándékkal teszi. A jócselekedetek végzésekor világosan kitűnik, hogy valamit Isten kedvéért teszünk vagy az emberek tetszését keressük. Istentől várunk érte jutalmat vagy az emberek elismerésére vágyakozunk. Az alázat és a hivalkodás nem fér meg egymás mellett. Az alázatos ember megelégszik azzal, hogy cselekedeteiről Istennek tudomása van. A hivalkodó viszont emberektől vár dicséretet.
Amikor a hivalkodó ember valamit tesz, akkor azt várja, hogy cselekedetének hatása visszaforduljon önmaga felé. Valójában nem is embertársán akar segíteni, hanem önmaga számára szeretne valamilyen jó hatást elérni, például mások dicséretét, elismerését kivívni. Cselekedetével nem nyílik meg a másik személy felé, nem megajándékozni akarja őt, nincs benne önzetlenség, hanem már eleve arra gondol, hogy neki milyen haszna lesz abból, ha mások látják cselekedetét.
Ezzel szemben az alázatos ember észrevétlenül teszi mindazt, amire szíve indítja. Tudja, hogy Isten látja cselekedetét és a mögötte lévő szándékot is. Tudja, hogy az Istentől kapott jutalom nem marad el, s többet ér minden emberi elismerésnél.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, irgalmas Istenem! Hozzád fohászkodni, helyesen imádkozni csak alázattal lehet. Az imádság szavait neked köszönhetem, a szavakat te adod ajkamra, a gondolatokat te ébreszted bennem, és még az alázatot is neked köszönhetem. Hálával tartozom azért, hogy a Szentírásban szólsz hozzám és megmutatod a hozzád vezető utat. Köszönöm, hogy a szentmisében újra és újra a veled való találkozás lehetőségét adod. Köszönöm, hogy bűnbánatot ébresztesz szívemben. Adj szívembe mindenkor őszinte bűnbánatot, hogy irgalmad felemeljen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése