Útravaló – 2019. június 16., Szentháromság vasárnapja
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júniusban Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.
Talán
sokaknak ismerős a következő történet: négy vak embert odaállítanak egy elefánt
mellé, akik aztán elkezdik tapogatni az állatot, majd megkérik őket, hogy
mondják el, mivel is volt dolguk. El is mondja az egyik, hogy egy
vastag, mozgékony locsolócsövet tapogatott, a másik egy hatalmas, erős
oszlopot, a harmadik kemény és hegyes, csontszerű dolgot, a
negyedik pedig egy óriási nagy dobot. Négy különböző dolog,
pedig egyetlen állatról van szó.
Tudom,
minden tanmese sántít valahol, de ma, amikor a Szentháromságot ünnepeljük,
ez jutott eszembe. Mennyi ember, gondolkodó állt már a Szentháromság köré,
és próbálta kitapogatni, hogy mivel van dolga. Valamit mindenki mondott
róla, és igaz is volt, de nem volt a kép sosem teljes. Sosem tudjuk
teljesen megérteni a Szentháromság titkát. Ahogy már Szent Ágoston is
megkapta ezt elmélkedése közben a tengert meregető kisfiútól: „ugyanígy nem fér
bele a te fejedbe sem ez a titok”.
Az
Igazságot itt a földön sosem tudjuk teljesen megismerni, mert „tükörben,
homályosan látunk”, de tudunk belőle részesülni. Hiszen maga Krisztus ígéri
meg: „az igazság Lelke elvezet benneteket a teljes igazságra”. Amikor az
igazságról van szó, kicsit megemeljük a szemöldökünket, Pilátussal együtt
kérdezzük: Mi az igazság? Olyan sokoldalú a világ, olyan sokoldalú az
ember, ami tegnap igaz volt, ma már megkérdőjelezett dolog. Amit
tegnap még védtem, ma már elutasítom. Mire akar hát
elvezetni bennünket az Igazság Lelke? Mi is a teljes igazság?
Nem más, mint Isten. Az Igazság Lelke a Szentháromság közösségébe, az ő
nyugalmába akar elvezetni.
Egy
középkori, jámbor írásnak ez a címe: A Megnemismert felhője. A
Szentlélek az imádság által ebbe a felhőbe akar bevezetni, és azt akarja, hogy
ott ne félelem és rettegés legyen úrrá rajtunk, hanem biztos tudásunk
legyen arról, hogy Isten itt van, velünk van. Ahol nem az a dolgunk, hogy
kutassuk az igazságot, hanem hogy engedjük, hogy szeressen bennünket az Isten;
hogy elfogadjuk az ő jelenlétét az életünkben és a világban. Így fokozatosan
egyre érzékenyebbé válunk Istenre, az ő ügyeire és ezáltal az emberek, az emberiség
ügyeire is. Mert ahogyan a Szentháromság sem önmagába zárt rendszer, hanem
nyitott az emberre, így válik a mi szívünk is egyre nyitottabbá, és akar
kapcsolatba kerülni a másikkal, Istennel. Engednünk kell ezért, hogy a
Szentháromság lakást vegyen bennünk, hogy helyet adjunk neki
az életünkben.
Minden
imánkat a Szentháromság Egy Isten nevében kezdjük. Vegyük komolyan ezt: ő a
kezdete az életünknek is, ő a megváltója, ő az éltetője, és állandóan maga
felé vonz bennünket, hogy így részesüljünk a Háromság kimondhatatlan békéjében,
nyugalmában, és tovább tudjuk adni azt a világnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése