2014. augusztus 10., vasárnap

2014.08.10. vasárnap



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.10. vasárnap

Jézus gravitációs terében

Ha arra gondolunk, hogy Jézus az első csodálatos kenyérszaporítás utáni hajnalon gyalog indult el az erősen hullámzó Genezáreti tavon apostolai után, akik a tengeren járás természetes eszközével utaztak Kafarnaum irányában, akkor nagyon jó figyelmeztetést kaphatunk Urunktól. Az Ő erejével mindig megközelíthető a kijelölt célpont, akkor is, ha ellentétes erők ezt szinte lehetetlenné teszik. Nézzük a tényeket. Az apostolok parancsot kaptak Jézustól a nagy csodatétel után alkonyattájt, hogy evezzenek Kafarnaumba. A tanítványok ellenszéllel találkoztak, amely hatalmas hullámokat korbácsolt fel. Hajnaltájban még csak a távolság felénél tartottak, mert a kis hajót állandóan visszadobta a hullámok ereje. Ekkor rémülten vették észre, hogy emberi alak jön utánuk a hullámok tetején. Az hitték, hogy lidérces kísértet. Féltek, kiabáltak. Jézus visszaszólt: Én vagyok, ne féljetek! Péter, aki részt kívánt venni a különös eseményben, erőt kért a maga részére. A csónakból kilépve, büszke lett, sikerét a magáénak tulajdonítva a legközelebbi hullámvölgybe süllyedt. Jézus odalépett, kiemelte a vízből és talpra állította. Aztán beült a csónakba, és pillanatok alatt a célnál ért partot. Jézus megváltói ereje irányítja övéit. Nem teszi ártalmatlanná az ellenség erőit. Küzdeniük kell az üdvösség felé haladóknak. Megijedni nem szabad babonás képzelgések hatására. Jézusnak soha semmiféle természetes eszközre nincs szüksége. Ellene eredménytelen minden ellenséges erő kísérlete. Amíg az Ő erejében bízik valaki, vele együtt győztes lesz. A gyengülő hit végzetes. Most már több milliárdan utazunk a kijelölt cél felé. A sátán és csatlósai igen ügyesen fújják a szelet. Hitet ébresztünk, hangosan imádkozunk, és időben, pontos partszakaszon kiköthetünk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése