2014. augusztus 16., szombat

2014.08.15.péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.15.péntek

Nagyboldogasszony

Magyarország főtemploma az esztergomi bazilika. Oltárlépe – talán a világ legnagyobb festménye – a Szűzanya mennybevitelét ábrázolja. Nem csoda, hiszen hazánk keresztény államiságunk kezdetétől a Szűzanyának ezt a titkát, kiváltságát szerette és tisztelte a legjobban. Ezen a napon, éppen ezer éve, koronáztatta meg magát első királyunk. Szent István ezen a napon tartott Székesfehérváron országos búcsút, utána törvénynapokat a nép részére. Ott, „lélegzetelállítóan szép templomot” emelt az Asszony tiszteletére. Kivette a püspöki joghatóságok alól, magántemplomává tette, és koronázó templommá. Itt kellett az új királynak esküt tenni, hogy örökös Királynőnk elvei, és segítsége szerint vezeti népét. Ennek a templomnak csak romjai maradtak ránk. Talán elhangzik az a kívánság is, hogy Nagyboldogasszonynak tisztelete sokak szívének romjai között virágozzék fel újra. Eme templom jogutódja ma az esztergomi bazilika. Felirata: Assumpta est Maria in coelum, gaudent Angeli. Felvétetett Mária a mennybe, örülnek az angyalok. Szent István Nagyboldogasszony eszméjének jogutódai viszont mi, most élő magyarok vagyunk. Akkor ő megtette, amit megtehetett: a leghatalmasabb és legjobb kézbe tette országa sorsát. Nekünk csak fel kell fedeznünk ezt az örökséget, tisztelnünk és szeretnünk, rábízni magunkat, és Ő folyamatosan egyre javuló létben fog tartani minket és utódainkat. Szent István felajánlása végrendelet volt. Mária elfogadta és tartja. És mi?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése