A MENNYBEVITT SZŰZANYA MAGYARORSZÁG NAGYASSZONYA
Évről évre örömmel figyelem pünkösd szombatján a csíksomlyói búcsúsok áhítatát és növekvő létszámát. Mint magyar, ferences pap őszintén örülök, hogy magyarországi testvéreim közül egyre többen vesznek részt a búcsún és ezért sok áldozatot hoznak. Különösen jó érzés tölt el, hogy ezt a hitet a magyarság szilárd pontjának lehet látni és nevezni. Néhány éve Közép-Európa ferences rendtartományainak főelöljárói Csíksomlyón tartottuk esedékes konferenciánkat. A Kis-Somlyón állva hallgattuk a búcsúkról szóló ismertetést, és néztük a hegy nyergét. Elhangzott az akkori részvételi szám: kétszázötvenezer búcsús volt jelen. A müncheni tartományfőnök felkapta a fejét erre a hírre. Csodálkozva megismételte, és a további programok alatt is többször megismételte: kétszázötvenezer búcsús itt a hegytetőn. Benedikt atya még jobban megdöbbenhet, ha az idei létszámról értesül: több mint félmillióan gyűltek össze, hogy népünkért imádkozzanak a csíksomlyói búcsúban. Az erős hitben és buzgó imában való összefogás, ez valóban a magyarság szilárd alapja. 1948. nyarán kaptuk kézhez XII. Pius pápa rendelkezését, hogy az egész világon minden megyéspüspök és szerzetes főelöljáró mérje föl, hogy a rájuk bízottak erősen hiszik-e a Boldogságos Szűz Mária testben történt mennybevételét, és eme titok dogmaként történő kihirdetését időszerűnek tartják-e? Fiatal teológusként én is kutatni kezdtem magyar népünk állásfoglalását. Gyerekkorom óta részese voltam a segesdi nagyasszonyi (augusztus15.-ei) búcsúnak. Több ezer zarándok gyalogolt a poros utakon a búcsú elő napján. Egész éjjel imádkoztak, elvégezték szentgyónásukat, az előénekesek felváltva vezették a szebbnél szebb, ősi és újabb énekeket. Hajnaltól szentmisék, prédikációk, nagy körmenet következett, s a kegykápolnánál fejeződött be a délelőtti program. De mi volt a népünk régebbi meggyőződése? Kutatásaimban egyre bővebb és gazdagabb anyaggal ismerkedtem meg. Örömöm csúcspontja volt a koronázási eskükereszt felfedezése. Ennek hátlapján olvastam ősi hitünk velős foglalatát: „REGINA COELI PATRONA HUNGARIAE” a mennyek Királynője, a magyarok Pátronája. Ez a felfedezés villámfény volt a számomra: népünk nemcsak hitte, hogy Máriát Isten testestül vitte fel a mennyei boldogságba, koronázta a világmindenség Királynőjévé, hanem a mi égi Királynőnk is lett, és ez a titok volt állami létünk első percétől Mária-tiszteletünk szinte egyetlen kifejezője. Géza magyar fejedelem a laza törzsszövetségből erős nemzeti egységet akart létrehozni. Az ősmagyar hitet tökéletessé akarta tenni a kereszténység teljességével. Egyik sem bizonyult könnyű feladatnak. Az is aggasztotta, hogy sokáig nem született fia, nem volt biztos örököse a trónra, és a kettős feladat folytatására. Ekkor lépett be történelmünkbe a Mennyei Királynő. „Egy éjjel álmában csodás fényben ragyogó, gyönyörű asszonyt látott, akit sok előkelő szűz követett. Ő ezekkel a szavakkal szólt hozzá: Nyugodj meg, Géza, én Mária vagyok, az az érintetlen Szűz, akiről a keresztény emberek elmondták neked, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának édesanyja vagyok. Mennyei fény világosít meg, és elűzi lelked minden homályát. Megismered Istent, aki téged alkotott. Tudd meg, ami rejtve van előtted: fiút szül neked a feleséged, ő királyi rangban uralkodik a magyarokon, és az igaz Istennek kiváló tisztelője lesz. Én pedig megígérem neked, hogy érdemeiért, amelyeket Fiam előtt szerez, a te országodnak védője és különleges pát rónája leszek” (Schwandtner: Scriptores rerum Hung. Tom. I. 583-584) a Mennyek Királynője maga jön le az égből és fölajánlja örökös oltalmát. István ezt megérti, és e szerint cselekszik békében, későbbi háborúiban is tőle kér segítséget. Szent István politikai központtá Esztergomot tette, de vallási központtá Székesfehérvárt. Itt nem szervezett püspökséget, itt a Mennyei Királynő volt a legfőbb vezető. Tiszteletére „lélegzetelállítóan szép templomot épített”. Évente ide hívta nagyasszonyi búcsúra, augusztus.15-ére az egész nemzetet. A búcsú folytatása pedig törvénylátás volt, ahol a király meghallgatott minden panaszt, és azonnal ítélkezett. A Gondviselés által Magyarországra vezetett velencei bencés szerzetes, Gellért 1015-ben részt vett ezen a nemzeti zarándoklaton. Meglepődve érdeklődött kisérőjétől: hogy lehetséges, hogy az alig megtért magyar nép ilyen gyorsan és szívből elfogadta a kereszténységet, de miért nem hallja az imádkozók ajkáról Mária nevét? Kísérője felvilágosította: mi Őt Nagyasszonyunknak=Királynőnknek nevezzük. Ősi hitünk szerint is volt Nagyasszonyunk, aki nemzetünkről Isten nevében gondoskodott. Most már tudjuk, hogy ő nem az Isten lánya, mert neki ember-gyereke nincs, hanem természete szerint született Fia, Szűz Mária általa lett emberré, Megváltóvá. Gellért megértette és megszerette, népünket és soha nem hagyta el. Végül nemzeti vértanúnk lett. Szent István halála előtt egész országát felajánlotta a Nagyasszonynak: „Mennyek Királynője, a világ nemes megújítója, nagy könyörgéssel a te oltalmadba ajánlom a szent Egyházat a püspökökkel és a papokkal, az országot az előkelőkkel és a néppel együtt, s amikor tőlük végbúcsút veszek, lelkemet a te kezedre bízom” (Hartvik: Vita S. Stepheni Hung. Protoregis 84-85). Ez első szent Királyunk végrendelete volt. A király meghalt, a végrendelet érvénybelépett. Érvényes ma is, felbontani senki sem tudja a legutóbbi időkig ebben a csodálatos hitben élt nemzetünk. Mária pedig minden viharból kimentett bennünket, nem vette le a kezét rólunk hiába hirdette meg egy önjelölt messiás, hogy majd Mária helyet ő folytatja a művét. Hitvallásunkkal vissza kell térni Nagyasszonyunkhoz, hogy szelíden és igazságosan segítsen rendet teremteni országunkban. Remélem, megpróbáljuk. Úgy legyen.
Évről évre örömmel figyelem pünkösd szombatján a csíksomlyói búcsúsok áhítatát és növekvő létszámát. Mint magyar, ferences pap őszintén örülök, hogy magyarországi testvéreim közül egyre többen vesznek részt a búcsún és ezért sok áldozatot hoznak. Különösen jó érzés tölt el, hogy ezt a hitet a magyarság szilárd pontjának lehet látni és nevezni. Néhány éve Közép-Európa ferences rendtartományainak főelöljárói Csíksomlyón tartottuk esedékes konferenciánkat. A Kis-Somlyón állva hallgattuk a búcsúkról szóló ismertetést, és néztük a hegy nyergét. Elhangzott az akkori részvételi szám: kétszázötvenezer búcsús volt jelen. A müncheni tartományfőnök felkapta a fejét erre a hírre. Csodálkozva megismételte, és a további programok alatt is többször megismételte: kétszázötvenezer búcsús itt a hegytetőn. Benedikt atya még jobban megdöbbenhet, ha az idei létszámról értesül: több mint félmillióan gyűltek össze, hogy népünkért imádkozzanak a csíksomlyói búcsúban. Az erős hitben és buzgó imában való összefogás, ez valóban a magyarság szilárd alapja. 1948. nyarán kaptuk kézhez XII. Pius pápa rendelkezését, hogy az egész világon minden megyéspüspök és szerzetes főelöljáró mérje föl, hogy a rájuk bízottak erősen hiszik-e a Boldogságos Szűz Mária testben történt mennybevételét, és eme titok dogmaként történő kihirdetését időszerűnek tartják-e? Fiatal teológusként én is kutatni kezdtem magyar népünk állásfoglalását. Gyerekkorom óta részese voltam a segesdi nagyasszonyi (augusztus15.-ei) búcsúnak. Több ezer zarándok gyalogolt a poros utakon a búcsú elő napján. Egész éjjel imádkoztak, elvégezték szentgyónásukat, az előénekesek felváltva vezették a szebbnél szebb, ősi és újabb énekeket. Hajnaltól szentmisék, prédikációk, nagy körmenet következett, s a kegykápolnánál fejeződött be a délelőtti program. De mi volt a népünk régebbi meggyőződése? Kutatásaimban egyre bővebb és gazdagabb anyaggal ismerkedtem meg. Örömöm csúcspontja volt a koronázási eskükereszt felfedezése. Ennek hátlapján olvastam ősi hitünk velős foglalatát: „REGINA COELI PATRONA HUNGARIAE” a mennyek Királynője, a magyarok Pátronája. Ez a felfedezés villámfény volt a számomra: népünk nemcsak hitte, hogy Máriát Isten testestül vitte fel a mennyei boldogságba, koronázta a világmindenség Királynőjévé, hanem a mi égi Királynőnk is lett, és ez a titok volt állami létünk első percétől Mária-tiszteletünk szinte egyetlen kifejezője. Géza magyar fejedelem a laza törzsszövetségből erős nemzeti egységet akart létrehozni. Az ősmagyar hitet tökéletessé akarta tenni a kereszténység teljességével. Egyik sem bizonyult könnyű feladatnak. Az is aggasztotta, hogy sokáig nem született fia, nem volt biztos örököse a trónra, és a kettős feladat folytatására. Ekkor lépett be történelmünkbe a Mennyei Királynő. „Egy éjjel álmában csodás fényben ragyogó, gyönyörű asszonyt látott, akit sok előkelő szűz követett. Ő ezekkel a szavakkal szólt hozzá: Nyugodj meg, Géza, én Mária vagyok, az az érintetlen Szűz, akiről a keresztény emberek elmondták neked, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának édesanyja vagyok. Mennyei fény világosít meg, és elűzi lelked minden homályát. Megismered Istent, aki téged alkotott. Tudd meg, ami rejtve van előtted: fiút szül neked a feleséged, ő királyi rangban uralkodik a magyarokon, és az igaz Istennek kiváló tisztelője lesz. Én pedig megígérem neked, hogy érdemeiért, amelyeket Fiam előtt szerez, a te országodnak védője és különleges pát rónája leszek” (Schwandtner: Scriptores rerum Hung. Tom. I. 583-584) a Mennyek Királynője maga jön le az égből és fölajánlja örökös oltalmát. István ezt megérti, és e szerint cselekszik békében, későbbi háborúiban is tőle kér segítséget. Szent István politikai központtá Esztergomot tette, de vallási központtá Székesfehérvárt. Itt nem szervezett püspökséget, itt a Mennyei Királynő volt a legfőbb vezető. Tiszteletére „lélegzetelállítóan szép templomot épített”. Évente ide hívta nagyasszonyi búcsúra, augusztus.15-ére az egész nemzetet. A búcsú folytatása pedig törvénylátás volt, ahol a király meghallgatott minden panaszt, és azonnal ítélkezett. A Gondviselés által Magyarországra vezetett velencei bencés szerzetes, Gellért 1015-ben részt vett ezen a nemzeti zarándoklaton. Meglepődve érdeklődött kisérőjétől: hogy lehetséges, hogy az alig megtért magyar nép ilyen gyorsan és szívből elfogadta a kereszténységet, de miért nem hallja az imádkozók ajkáról Mária nevét? Kísérője felvilágosította: mi Őt Nagyasszonyunknak=Királynőnknek nevezzük. Ősi hitünk szerint is volt Nagyasszonyunk, aki nemzetünkről Isten nevében gondoskodott. Most már tudjuk, hogy ő nem az Isten lánya, mert neki ember-gyereke nincs, hanem természete szerint született Fia, Szűz Mária általa lett emberré, Megváltóvá. Gellért megértette és megszerette, népünket és soha nem hagyta el. Végül nemzeti vértanúnk lett. Szent István halála előtt egész országát felajánlotta a Nagyasszonynak: „Mennyek Királynője, a világ nemes megújítója, nagy könyörgéssel a te oltalmadba ajánlom a szent Egyházat a püspökökkel és a papokkal, az országot az előkelőkkel és a néppel együtt, s amikor tőlük végbúcsút veszek, lelkemet a te kezedre bízom” (Hartvik: Vita S. Stepheni Hung. Protoregis 84-85). Ez első szent Királyunk végrendelete volt. A király meghalt, a végrendelet érvénybelépett. Érvényes ma is, felbontani senki sem tudja a legutóbbi időkig ebben a csodálatos hitben élt nemzetünk. Mária pedig minden viharból kimentett bennünket, nem vette le a kezét rólunk hiába hirdette meg egy önjelölt messiás, hogy majd Mária helyet ő folytatja a művét. Hitvallásunkkal vissza kell térni Nagyasszonyunkhoz, hogy szelíden és igazságosan segítsen rendet teremteni országunkban. Remélem, megpróbáljuk. Úgy legyen.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése