2016. október 16., vasárnap

A magyar egyház újjászületéséért



A magyar egyház újjászületéséért

Könyörögjünk az Úrhoz!



A vallás nyelve paradox, mivel Isten paradox, mert Isten eljárásmódja nem fér bele a mi logikánkba. Jó példa erre a fent kis történet. Jézus szembeállítja Isten határtalan igazságosságát – éjjel-nappal működik – és az emberek csekélyke állhatatosságát. Nem Istenen múlik, ha nem kapunk igazságon, hanem rajtunk. Megszoktuk az „instant happiness” (boldogság haladék nélkül) logikáját, amellyel a reklám áltat minket, és elvárjuk, hogy minden e „vedd meg és máris a tied” –logika szerint működjön. Isten azt akarja, hogy nyomatékkal kérjünk. Ezt példázza az özvegyasszony története. Az igazság az ő oldalán van, de ennek érvényt kell szerezni. Mit tehet? Megvesztegetheti” a bírót, és a korrupció ma elterjedt „megoldás”, vagy a sajtóval fenyegetőzhet. Minden korszaknak megvannak a maga eljárásai. Te mit tennél? Persze e profán példa csak arra szolgál, hogy rávilágítson, Istennél másképp kell eljárnunk. Avagy?
Az is igaz viszont, hogy mi nem igen vagyunk tudatában annak, hogy megszokott gondolkodásmódunk Istennél csődöt mondhat. Öntudatlanul is úgy járunk el, ahogy mindig szoktunk. Ha őszinték vagyunk, imáink többsége nem sokban különbözik az érzelmi zsarolás és szellemi korrupció szokványos érveitől: „Segíts, mert megérdemlem”, „Segíts, mert jó katolikus vagyok”, „Segíts, mert ha nem, … olyan leszek, mint a történet bírája” stb. Ki-ki behelyettesítheti az egyéni érveit, mellyel kéréseit Isten elé szokta tárni. Jézus szerint azonban csak egy szükséges: azt állhatatosság. A bíró abszurd okoskodása, hogy „megverik”, ha nem tesz igazságot, inkább ügyfeleinek egyik szokványos eljárása, mint az alázatos, de kitartó özvegyasszonyé. Indokolatlan félelmével racionalizálja, hogy ő, aki hajlik az igazságtalanságra, miért legyen most az egyszer igazságos. Nyilvánvaló, hogy ez nem Isten logikája. Paradox kontrasztban áll azzal, ahogy Isten valóban „gondolkodik.” Ezt Jézus hallgatói még értették. Félek, hogy kortársaink már nem. Akkor pedig soká várhatnak az igazságra.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése