2016. április 1., péntek

Húsvét péntekje



Húsvét péntekje


A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy a feltámadt Jézus megjelenik Péternek és apostoltársainak. Ebben az esetben nem a szokásos megjelenés elbeszélésről van szó, bár itt is megfigyelhető, hogy kezdetben nem ismerik fel az Urat és csak később egy jel hatására jutnak el a felismerésre. Nem is egy csoda bemutatása a fő cél. Az evangélista a csodálatos halfogás eseményét és a Jézussal való találkozás élményét elsősorban azzal a szándékkal írja le, hogy Péter apostol elsőségét hangsúlyozza. Ezt a következők igazolják: Péter a kezdeményező, aki halászni indul és őt követi hat társa, köztük maga János evangélista is. Péterhez fordul a „szeretett tanítvány,” amikor felismeri az Urat. Péter előbb akar találkozni Jézussal, mint a többiek, ezért a vízbe ugrik, hogy a partra ússzon, majd pedig egyedül vonja partra a halakkal teli hálót.
A történet ugyanakkor rávilágít az Egyház életére és az Egyház kapcsolatára Jézussal. Az apostolok az Úr távollétében nem fognak egyetlen halat sem, munkájuk teljesen eredménytelen. Fáradozásuk csak az Úr jelenlétében hoz eredményt. Ugyanígy az Egyház bármiféle szolgálata csak akkor lesz eredményes és gyümölcsöző, ha őrzi a Krisztussal való egységet. A Krisztushoz való hűség teszi hitelessé tanúságtételünket a Feltámadottról.
© Horváth István Sándor
Imádság:

A beteg testvérek tapasztalataiban való tevékeny részvétel útján kísérjen bennünket a boldogságos Szűz Mária, aki a kereszt tövében részt vett Fia szenvedéseiben, és „szakértő” a fájdalomban. Ő kísérje állandóan és szeretetteljesen mindazokat, akik testükön, lelkükben és szellemükben az emberi lét korlátait és sebeit tapasztalják.
Reá, a betegek gyógyítójára és a béke királynéjára bízom a betegeket és a hozzájuk közelállókat: anyai közbenjárásával segítse őket, hogy a szeretet civilizációjának terjesztői legyenek.
Szent II. János Pál pápa
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése