2014. augusztus 3., vasárnap

Porciunkula, Ferences búcsú



Porciunkula, Ferences búcsú

Assisitől néhány kilométerre áll egy hatalmas bazilika. Ennek a védelmében rejtőzik az a kápolnácska, amelyet Porciunkula néven ismer szinte az egész világ. Eredeti neve Angyalos-Boldogasszony. Mennyezeti freskóján a Szűzanya látható angyalok körében. Assisi Szent Ferenc ezt a kis templomot is tatarozta megtérése kezdetén, majd annyira megkedvelte, hogy a legszívesebben itt tartózkodott. A Szentírás felütésekor itt kapta azt az isteni útmutatást, hogy az evangélium szolgálatára szentelje életét. Ide csoportosultak az Úr által küldött első társai: itt alapította a férfirendet, a Kisebb Testvérek Rendjét, majd Scifi Klára kérésére a ferences második rendet a Szegény Úrnők Rendjét, végül a világban maradó testvérek és nővérek részére a Ferences Harmadik Rendet, amelyet VI. Pál pápa reformja óta Ferences Világi Rendnek nevezünk. Bátran mondhatjuk, hogy ez a kis kápolna volt a ferences mozgalom bölcsője. A címe, titulusa: Angyalos Boldogasszony, tehát a Szűzanya ünnepe van ma. Az evangélium Jézus Krisztus születésének hírüladásáról szóló üzenete az angyal köszöntése után meghirdeti, hogy elkezdődik az üdvösség ideje. „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége”(Lk 1,30-33) A megváltást megszerzi azzal a Testtel és Vérrel, amelyet a Szentlélek Édesanyja testéből alkotott. Ezeket a kegyelmeket elsősorban a hét kegyelemeszköz segítségével osztja szét, legfőképp a szentmisében, ami a keresztáldozat jelenvalóvá tétele. Erre a célra épült a kis templomocska is. Jézus pedig mennyei trónjáról irányítja az egész világot. Ebbe vonja bele mennybevitt Édesanyját, akit a Világmindenség Királynőjévé koronázott, és a trónjára ültetett.„Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: Abba, Atya! Tehát többé nem vagy már szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor örökös is az Isten által” (Gal 4,4-7) Ezt az összefüggést is jól érzékelteti velünk a kis templomocska mai ünnepi üzenetét. A történelmi emlékezés arra hívja fel a figyelmet, hogy egy napon megelevenedett Francesco fölött a festett kép: valóságos mennyei esemény központjába került az ifjú szerzetalapító. Jézus azt akarta érzékeltetni vele, amit éppen az apostoltól hallottunk: már Jézus fogadott testvére, az Atya fogadott fia, Jézus megváltói érdemeinek részese. Ezért fedte fel csodás ajándékát: Ferenc, kérj valami fontosat az ide látogatók és itt hittel imádkozók számára. Ő pedig azt kérte: Uram! Akik ide jönnek, a szentgyónásban megtisztulnak ugyan bűneiktől, de a bűnökért járó büntetéseket le kell vezekelniük, Vedd le róluk ezt a nagy terhet, adj nekik teljes búcsút, engedd el a büntetéseiket is. Jézus megadta a kért kegyelmet, hiszen fiak vagyunk és örökösök. Ferenc a Szentatyához járul, aki örömmel fogadja a kérést. Fogadjuk Jézus nagy ajándékát halottaink javára, örüljünk annak, hogy az Atya és a Fiú és a Szentlélek, és az Angyalos-Boldogasszony átölel bennünket. Mi nem családon kívül, hanem benne élünk, Velük.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése