Augusztus 29. vasárnap

Könyörülj rajtam, Uram,
látod: egész nap hozzád kiáltok,
mert te, Uram, jóságos vagy és szelíd,
és nagy irgalmú azokhoz, akik szólítanak.


A mai vasárnap szentleckéjében a zsidókhoz írt levél sorait olvasva feltűnhet, hogy a levél írója szinte felkiált az előző sorok után: "Ti Jézushoz járultatok, az új szövetség közvetítőjéhez." Őt választottátok, hozzá tartoztok.

A keresztény ember, megrendült ember! Ugyan mi nem érinthető hegyhez, lángoló tűzhöz, forgószélhez járultunk, ahol félnünk kellene, mégis megrendült emberek vagyunk. Nekünk ugyanis itt van, a mi Urunk és Megváltónk Jézus Krisztusnak Szent Vére, amelyet értünk ontott ki az emberiség keresztfáján. Mi megrendült emberek e Szent Vért csodáljuk és imádjuk, amely hajdan megjelent nekünk a Klastrom-hegyen.

Napjainkban vannak olyan tendenciák, melyek főleg arra helyezik a hangsúlyt, hogy Isten szerető, irgalmas, megbocsátó, ő a mi barátunk, és itt be is fejeződik a felsorolás.

Ez mind igaz és helytálló kijelentés, azonban a felsorolás nem teljes, hiányos. Ha ilyen lenne csupán a férjem, a feleségem, le tudnám-e vele élni az életemet? Aki mindig egyetért, sohasem ad kihívást, mellette tudnék-e maradni holtomiglan-holtáiglan? Nem tartom hitelesnek ezt a bratyizó, majom szeretetet sugalló istenképet. Az a szeretet, amely nem ad kihívást, amely nem állít újabb és újabb próbatételek elé, az nem szeretet! Az, hogy kihívást ad az életemben, azaz ő szeretetének az el nem téveszthető jele. Ha nem így lenne, megrekednék a vele való kapcsolatomban és tényleg nem maradna más, mint egy jó haver, akivel együtt lóghatunk, akivel együtt elüthetjük az időt, mert éppen nem tudunk jobb elfoglaltságot kitalálni.

Ugyanakkor régebben az ószövetségi istenkép volt a hangsúlyosabb. Isten, akitől félni, akitől tartani kell. Jobb nem különösebben közel kerülni hozzá, mert még baj érhet bennünket. Visszaél az én közeledésemmel. Hány megkeresztelt ember istenképét határozza meg ez a mentalitás!

A keresztény ember megrendült ember, aki megtapasztalta életében Isten szeretetét és irgalmát, de a vele való kapcsolat nem egyenrangú. Nem fifti-fifti! Identitásomat előtte térdre borulva találom meg.

Ahhoz, hogy megtapasztaljuk kicsinységünket és szegénységünket az Istennel való kapcsolatunkban, sokat segít a mai evangélium olvasása a szerénységről és a vendéglátásról. Az evangélium utolsó sora kiegészíti a nyolc boldogságot: "Így boldog leszel, mert ők nem tudják viszonozni neked." Nursiai Szent Benedek lelkére köti szerzetes társainak: "A vendég maga Krisztus." Őt magát látod vendégül. Amikor a szegényt meghívod, vele kerülsz kapcsolatba, és ezzel te magad is szegénnyé válsz. A szegénnyel való kapcsolatban lassan lehullnak az álarcaid, mert a szegény egyenes tükröt tart eléd. Szegénnyé válasz Isten felé, szíved kitágul, szemed megnyílik.

Maga az Isten szegény. Ő maga a szegénységet választotta. A Szentháromság a szüntelen kiüresedés, az ajándékozás révén a szegénység és a gazdagodás áramlása. Mindent odaad, mindent megkap. Ha Istenre akarsz hasonlítani, szegénnyé kell válnod lelkedben.

A szegénnyel való találkozás, ebben segít neked, hogy Jézus Krisztushoz járulj, vele találkozz, a szegények, a kicsinyek, a félredobottak vendéglátójához, aki téged is, mint szegénységét átérző, megtapasztaló, szeretett bűnöst akar Országába fogadni.


Mennyei asztalod kenyerével tápláltál minket, Istenünk. Kérünk, a szeretetnek ez a tápláléka erősítse szívünket, hogy testvéreinkben neked szolgáljunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!