Augusztus 27. péntek

Az istenfélő asszonyt mindenki dicséri,
fiai boldognak hirdetik,
és férje dicsekedve emlegeti.


A mai evangélium rendszeresen vissza-visszatér a liturgiába, amikor olyan szentet ünneplünk, amely életével, példamutatásával beleillik ebbe az evangéliumi képbe. Szent Mónika, olyan menyasszony volt, akinek mécseséből sohasem fogyott ki az olaj, és olyan szolga volt, aki készen állt az Üdvözítővel való találkozásra bármely órában történjék is az. Sok ilyen istenfélő asszonyt ünnepelhetünk az egyház történelmében. Mégis minden szent élete más és más módon dicsőíti meg Jézus Krisztust. Nincs saját kulcsunk, saját jól bevált kis kapunk, bejáratunk a mennyországba az üdvösséghez. Kulcs persze van mindannyiunk kapujához, csakhogy ez a kulcs mindig Jézus Krisztus kezében van. Ha virrasztva, éberen és okosan várjuk érkezését, ha eléje sietünk példamutató életünkkel, akkor ezzel a kulccsal kinyitja nekünk a kapunkat, amely a mennyország ajtaja egyben, és vele együtt bemehetünk oda az örök üdvösségre. Ha azonban elalszunk, vagy balga módon lemaradunk jöveteléről hitetlenségünk, önteltségünk miatt, akkor utólag már hiába zörgetünk az ajtón, amikor odaérkezünk. Nem hozzák a kulcsot, nem jön Jézus Krisztus elénk, hogy bevezessen bennünket a mennyei örök asztalhoz. Üdvösségünk kulcsa mindig Jézus Krisztus kezében van, de életünkkel mi öntjük bele, mi formáljuk bele kezébe. Csak vele és általa juthatunk be az örök életre.


Mindenható Istenünk, ma Szent Mónika emléknapján mennyei szentséged kegyelmével világosítsd meg szívünket, és szítsd fel bennünk a szeretet tüzét, hogy szent vágyaktól ösztönözve egyre több jót cselekedjünk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!