Ferenc pápa:
Kolumbiában Isten segítségével elkezdődött a béke útja
A Szentatya szeptember 13-án az ötnapos
kolumbiai útjára tekintett vissza a délelőtti általános kihallgatás keretében.
Hangsúlyozta, hogy a kolumbiai nép tanúságtétele gazdagságot jelent az egész
Egyház számára.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Miként tudjátok, az elmúlt napokban apostoli
úton voltam Kolumbiában. Szívem mélyéből köszönöm az Úrnak ezt a nagy
ajándékot. Ismételten szeretném kifejezni hálámat a köztársasági elnök úrnak,
aki végtelenül szívélyesen fogadott, a kolumbiai püspököknek, akik sokat
dolgoztak e látogatás előkészítésén, de ugyanígy az ország többi vezetőjének és
mindazoknak, akik együttműködtek abban, hogy ez a látogatás megvalósulhasson.
Külön is köszönetet mondok a kolumbiai népnek, amely nagy szeretettel és
örömmel fogadott. Örömteli nép, sok szenvedés érte, de örömteli; reménnyel
rendelkező nép. Az egyik, ami leginkább megragadott minden városban, hogy a
tömegben ott voltak az apukák és az anyukák gyermekeikkel, és felemelték őket,
hogy a pápa megáldja őket. Büszkén emelték fel gyermeküket, mintha csak azt
mondták volna: „Ő a mi büszkeségünk, ő a mi reményünk!” Azt gondoltam: olyan
nép ez, amely képes gyermekeket vállalni, és képes büszkén felmutatni őket mint
reménységet: ennek a népnek van jövője! Ez nagyon tetszett nekem!
Ezen az úton különösen is éreztem a
folytonosságot a két pápával, akik előttem látogatták meg Kolumbiát: Boldog VI.
Pál 1968-ban és a Szent II. János Pál 1986-ban. Ezt a folytonosságot erősen
áthatja a Lélek, aki Isten népének lépteit vezeti a történelemben.
Az út jelmondata „Demos el primer paso” volt,
vagyis: „Tegyük meg az első lépést!” – ez arra a megbékélési folyamatra utal,
amelyen most Kolumbia keresztülmegy, hogy kikászálódjon a fél évszázada tartó
belső konfliktusból, amely sok szenvedéssel és gyűlölködéssel járt, rengeteg,
nehezen gyógyítható sebet ejtett. De Isten segítségével az út elkezdődött.
Látogatásommal meg akartam áldani a nép erőfeszítését, meg akartam erősíteni a
népet hitben és reményben, és fogadni akartam tanúságtételét, amely gazdaságot
jelent szolgálatomnak és az egész Egyháznak. E nép tanúságtétele gazdagság az
egész Egyháznak!
Kolumbia – mint a latin-amerikai országok
többsége – nagyon mély keresztény gyökerekkel rendelkező ország. És ha ez még
élesebbé teszi is a háború tragédiája által okozott fájdalmat, ugyanakkor a
béke biztosítékát jelenti, szilárd alapot ad az újjáépítéshez, a rendíthetetlen
remény folyamatos éltetője. Nyilvánvaló, hogy a gonosz meg akarta osztani a
népet, hogy elpusztítsa Isten művét, de ugyanolyan nyilvánvaló, hogy Krisztus
szeretete, az ő végtelen irgalma erősebb a bűnnél és a halálnál.
Ennek az útnak az volt a célja, hogy elvigye
Krisztus áldását, az Egyház áldását arra az élet- és békevágyra, amely felfakad
e nemzet szívéből: láthattam sok-sok ezer gyermek és fiatal szemében – akik
megtöltötték Bogotá terét, és akikkel mindenhol találkozhattam – azt az
életerőt, amelyet maga a természet mutat a maga burjánzásával és
biodiverzitásával. Kolumbia a biodiverzitás tekintetében a második ország a
világon. Bogotában alkalmam volt találkozni az ország összes püspökével,
valamint a Latin-Amerikai Püspöki Tanács
Vezető Bizottságával. Köszönetet mondok Istennek, amiért
megölelhettem őket, és pásztorként bátoríthattam őket küldetésükben az
Egyháznak nyújtott szolgálatban, az Egyház ugyanis Krisztusnak, a mi békénknek
és reményünknek a szentsége.
Villavicencióban került sor arra a napra,
amelyet kimondottan a kiengesztelődés témájának szenteltünk, ez volt az egész
út csúcspontja. Délelőtt ünnepélyes szentmisét
tartottunk, amelynek keretében boldoggá avattunk két vértanút: Jesús
Emilio Jaramillo Monsalve püspököt és Pedro María Ramírez Ramos áldozópapot;
délután pedig kiengesztelődési liturgiát
tartottunk, jelképesen a bocayái feszület felé fordulva, amelyen
Krisztusnak nincs se karja, se lába, meg van csonkítva, mint az ő népe.
E két vértanú boldoggá avatása erőteljesen
emlékeztetett minket arra, hogy a béke annak a sok tanúságtevőnek a vérén is
alapszik – és talán főképpen az ő vérükön –, akik a szeretetről, az igazságról,
az igazságosságról tanúskodtak, de a szó szoros értelmében vett vértanúkén is,
mint az imént említettekén, akiket hitükért megöltek. Könnyekig megható volt
hallani életrajzukat: a fájdalom és az öröm könnyei egyszerre folytak arcunkon.
Ereklyéik és arcaik előtt Isten hűséges, szent népe erősen érezte a maga
identitását: fájdalommal, gondolva a számtalan áldozatra, és örülve Isten
irgalmasságának, mely kiárad az őt félőkre (vö. Lk 1,50).
„Irgalom és igazság találkozik, igazságosság és
béke csókolózik” (Zsolt 85,11) – hallottuk az általános kihallgatás elején. Ez
a zsoltárvers annak megjövendölését tartalmazza, ami múlt pénteken Kolumbiában
bekövetkezett. Isten próféciája és kegyelme az iránt a sérült nép iránt, hogy
fel tudjon támadni, és új életet tudjon kezdeni. Láttuk e kegyelemmel teli
prófétai szavak megvalósulását azokban a történetekben, amelyeket tanúságtevők
meséltek el sokak nevében, akik sebeikkel együtt Krisztus kegyelméből kiléptek
önmagukból, és megnyíltak a találkozásra, a megbocsátásra, a kiengesztelődésre.
Medellínben a
központi téma a kereszténység mint tanítványság volt: a hivatás és a küldetés.
Ha a keresztények teljesen elköteleződnek Jézus Krisztus követése mellett,
akkor tényleg sóvá, világossággá és kovásszá válnak a világban, gyümölcsök
pedig bőségesen lesznek. E gyümölcsök egyike a hogares, vagyis azok az otthonok, ahol az élet
sebeit hordozó gyermekek és fiatalok új családra lelhetnek, ahol
szeretik, elfogadják, védelmezik és kísérik őket. További gyümölcsök –
bőségesek, mint a nagy szőlőfürtök – a papi és szerzetesi hivatások, melyeket
megáldhattam és bátoríthattam egy felejthetetlen találkozón a papsággal, a
megszentelt személyekkel és családtagjaikkal.
Végül Cartagenában, Claver Szent
Péternek, a rabszolgák apostolának városában az emberi személy és az
alapvető emberi jogok előmozdítására irányítottuk figyelmünket. Claver Szent
Péter és nemrégiben Szent Maria Bernarda Bütler a legszegényebbekért és
legelhagyatottabbakért áldozták életüket, és így megmutatták az igazi
forradalomnak, az evangéliumi és nem az ideológiai forradalomnak az útját,
amely valóban felszabadítja az egyéneket és a társadalmat a tegnapi és a sajnos
ma is létező rabszolgaságokból. E tekintetben az „első lépés megtétele” – az út
jelmondata – azt jelenti, hogy közelítünk, lehajlunk egymáshoz, megérintjük
sérült és elhagyatott testvérünk testét. És ezt Krisztussal tesszük, aki
rabszolgává vált értünk. Neki köszönhetően van remény, mert ő az irgalmasság és
a béke.
Kolumbiát és szeretett népét ismételten
anyánkra, a Chiquinquirái Boldogságos Szűz Máriára bízom, aki előtt
tiszteletemet tehettem a bogotái székesegyházban. Kívánom, hogy Mária
segítségével minden kolumbiai mindennap meg tudja tenni az első lépést testére
felé, és így közösen építsék nap mint nap a békét szeretetben, igazságosságban
és igazságban.
Az általános kihallgatás végén a Szentatya
lelki közelségének adott hangot mindazok iránt, akik a közép-olaszországi
Livorno területét sújtó áradás miatt szenvednek. Mindenkit arra hívott, hogy
imádkozzanak a halottakért, a sebesültekért és családtagjaikért, valamint
mindazokért, akik e próbatételnek ki vannak téve.
Szeptember 13-án, szerdán délután temettek el a
toszkánai Livornóban a felhőszakadás nyolc áldozata közül hetet. A családtagok
kérésére a gyászszertartásokat a különböző templomokban teljesen zárt körben
végezték.
A város lassan igyekszik visszatérni a normális
hétköznapokba. Az önkéntesek és a tűzoltók megállás nélkül végzik a mentés
munkálatait. A toszkán régió kormányzója, Enrico Rossi szerdán megbeszélést
folytatott a gazdaság és az ipar képviselőivel, valamint a szakszervezetekkel
és a helyi intézmények tagjaival a felhőszakadás okozta károk felmérése és a
szükséges intézkedések céljából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése