Ferenc pápa megrendítő
beszéde: Szeretnélek megölelni titeket, és szeretnék együtt sírni veletek!
Szeptember 8-án a Las Malocas Parkban
(Villavicencióban) a Szentatya vezetésével tartották meg a kolumbiai nemzet
megbékélésért rendezett nagy imatalálkozót. A pápa beszédét teljes
terjedelmében közöljük az alábbiakban.
Kedves testvéreim!
Az első naptól vártam, hogy elérkezzen
találkozásunk eme pillanata. Ti szíveteken és testetekben hordozzátok a
nyomokat, népetek élő és közelmúltbeli történelmének nyomait. Tragikus
eseményekkel van tele ez a történelem, de hősies tettekkel, igaz emberséggel, a
hit és a remény kiváló értékeivel is. Hallhattuk ezt. Tisztelettel jövök ide,
és világosan látom, hogy Mózeshez hasonlóan szent földre teszem lábamat (vö.
Kiv 3,5). Ártatlan áldozatok ezreinek vére, családtagjaik és ismerőseik
szívtépő fájdalmának könnye áztatta. Nehezen begyógyítható sebek, melyek
mindenkinek fájnak, mert minden erőszak, melyet egyetlen ember ellen
elkövetnek, az egész emberiség testén okoz sebet; minden erőszakos halál
„csökkent” minket mint személyeket.
Nem annyira azért vagyok itt, hogy beszéljek,
hanem hogy közel legyek hozzátok, és a szemetekbe nézzek, hogy meghallgassalak
benneteket és megnyissam szívemet tanúságtételetek előtt, amelyet életetekről
és hitetekről tesztek. És ha megengeditek, szeretnélek meg is ölelni titeket,
és ha Isten megadja a kegyelmet hozzá – mert kegyelemről van szó –, szeretnék
együtt sírni veletek, szeretném, ha együtt imádkoznánk, és ha megbocsátanánk
egymásnak – nekem is bocsánatot kell kérnem –, és ha így mindnyájan együtt,
hittel és reménnyel tudnánk előrenézni és előrehaladni.
Bojayá feszületének lábánál gyűltünk egybe,
amely 2002. május 2-án jelen volt és maga is megsérült, amikor több tucatnyi
embert mészároltak le, akik a templomban kerestek menedéket. Ennek a képnek
erős szimbolikus és spirituális értéke van. Amikor rá tekintünk, nemcsak azt
szemléljük, ami azon a napon történt, hanem a sok fájdalmat, a sok halált, a
Kolumbiában az utóbbi évtizedekben kerékbe tört sok életet és a sok kiontott
vért. Az, hogy most így, megcsonkítva és sérülten látjuk Krisztust, kérdőre von
minket. Nincs többé karja, a teste csonka, de megőrizte arcát, s azzal néz és
szeret minket. Ez a széttört és amputált Krisztus számunkra még „több
Krisztus”, mert újból megmutatja, hogy azért jött, hogy népéért és népével
együtt szenvedjen; és annak megtanítására is, hogy nem a gyűlöleté az utolsó
szó, hogy a szeretet erősebb a halálnál és az erőszaknál. Megtanítja, hogy
átalakítsuk a fájdalmat az élet és a feltámadás forrásává, hogy vele együtt
megismerjük a megbocsátás erejét és a szeretet nagyágát.
Köszönjük négyeteknek, testvéreinknek, akik
tanúságot tettetek sok más testvéretek nevében. Milyen jót tesz nekünk –
önzőnek tűnik, de milyen jót tesz nekünk hallani történeteiteket! Meg vagyok
hatódva. Ezek a történetek szenvedésről és keserűségről szólnak, de – és legfőképpen
– szeretetről, megbocsátásról, életről, reményről, arról, hogy nem szabad
engednünk, hogy a gyűlölet, a bosszúvágy vagy a fájdalom hatalmába kerítse
szívünket.
A 85. zsoltár befejező jóslata – „Szeretet és
igazság találkozik, igazságosság és béke csókolózik” (Zsolt 85,11) – a hálaadás
után és azon könyörgés után következik, amelyben kérjük Istent: Újíts meg
minket! Köszönjük, Urunk, mindazok tanúságtételét, akik fájdalmat okoztak, és
bocsánatot kérnek, akik igazságtalanul szenvedtek, és megbocsátanak! Ez csak a
te segítségeddel és jelenléteddel lehetséges, és ez már hatalmas jele annak,
hogy te újjá akarod építeni a békét és az egyetértést ezen a kolumbiai földön.
Pastora Mira, nagyon jól mondtad: egész
fájdalmadat és sok ezer áldozat fájdalmát a megfeszített Jézus lábához akarod
tenni, hogy hozzákapcsold az ő szenvedéséhez, és így áldássá, megbocsátó
képességgé váljon, hogy megtörje a Kolumbiában uralomra jutott erőszak körét.
Igazad van: az erőszak erőszakot szül, a gyűlölet gyűlöletet szül, és a halál
újabb halált. Meg kell törnünk ezt az elkerülhetetlennek látszó láncolatot, és
ez csak megbocsátással, konkrét kiengesztelődéssel lehetséges. Te, kedves
Pastora, és sok más hozzád hasonló ember, megmutattátok, hogy ez lehetséges.
Krisztus segítségével, az élő Krisztussal közösségünkben, le lehet győzni a
gyűlöletet, le lehet győzni a halált, lehetséges az újrakezdés, és életet lehet
adni egy új Kolumbiának. Köszönöm, Pastora, mekkora jót teszel ma velünk életed
tanúságtételével! A bojayái feszület erőt adott neked a megbocsátáshoz és a
szeretethez, segített, hogy az ingben, amelyet lányod, Sandra Paola
ajándékozott fiadnak, Jorge Aníbalnak, ne csak a halál emlékét, hanem azt a
reményt is lásd, hogy a béke végérvényesen győzni fog Kolumbiában. Köszönjük,
köszönjük!
Az is megrázó számunkra, amit Luz Dary mondott
tanúságtételében: hogy a szív sebei mélyebbek és nehezebben gyógyíthatók, mint
a testi sebek. Így van. És ami még fontosabb, rájöttél, hogy nem lehet haragban
élni, hogy csak a szeretet szabadít meg, egyedül az épít. Ily módon elkezdted
gyógyítani a többi áldozat sebeit is, elkezdted újraépíteni méltóságukat. Az,
hogy kiléptél önmagadból, gazdagított téged, segített, hogy előre tudj
tekinteni, hogy békét és nyugalmat találj, okot a továbbhaladáshoz. Köszönöm a
mankót, amelyet felajánlasz! Jóllehet maradnak sebeid, sérülésednek maradnak
testi következményei, lelki előrehaladásod mégis gyors és magabiztos. Lelki
előrehaladásodnak nincs szüksége mankókra; gyors és magabiztos, mert másokra gondolsz
– köszönöm! –, és segíteni akarod őket. A mankód jelképe azoknak a fontosabb
mankóknak, amelyekre mindannyiunknak szüksége van, ez pedig a szeretet és a
megbocsátás. Szereteteddel és megbocsátásoddal sok embert segítesz előrehaladni
az életben, és olyan gyorsan haladni, mint te. Köszönjük!
Szeretnék köszönetet mondani Deisy és Juan
Carlos erőteljes tanúságtételéért is. Megérttették velünk, hogy végeredményben,
így vagy úgy, áldozatok vagyunk, akár ártatlanok, akár bűnösök, de valamennyien
áldozatok, egyik vagy másik oldalon: valamennyien áldozatok. Együtt vagyunk az
emberség eme elvesztésében, amelyet az erőszak és a halál magával hoz. Deisy
világosan elmondta: hogy te magad áldozat voltál, hogy szükséged volt arra,
hogy kapj egy esélyt. Amikor ezt mondtad, szavaid visszhangra találtak a
szívemben. És elkezdtél tanulni, most pedig az áldozatok megsegítésén
fáradozol, és azon munkálkodsz, hogy a fiatalok ne kerüljenek az erőszak és a
kábítószer hálójába, ez utóbbi is az erőszak egyik formája. Van remény annak
is, aki rosszat tett; nincs veszve minden! Jézus ezért jött: Van remény annak,
aki rosszat tett! Nyilvánvaló, hogy az elkövetők eme erkölcsi és lelki
újjászületésében az igazságosságnak érvényesülnie kell. Amint Deisy mondta,
tevőlegesen hozzá kell járulni ennek az erőszak által megtépázott társadalomnak
a meggyógyításához.
Nehéz elfogadni azoknak a megváltozását, akik
kegyetlen erőszakhoz folyamodtak céljaik eléréséhez, hogy védelmezzék tiltott
üzleteiket, vagy hogy meggazdagodjanak, vagy mert ábrándozva azt hitték, hogy
saját testvéreik életét védelmezik. Biztosan kihívást jelent valamennyiünknek
bízni abban, hogy előre tudnak egyet lépni azok, akik szenvedést okoztak egész
közösségeknek és az egész országnak. Világos, hogy ezen a hatalmas termőföldön,
amely Kolumbia, van hely a konkolynak is. Ne csapjuk be magunkat! A termésre
figyeljetek: legyen gondotok a búzára, és ne veszítsétek el türelmeteket a
konkoly miatt! A megvető, amikor látja, hogy a konkoly felüti fejét a búza
között, nem kezd el jajveszékelni. Megtalálja a módját, hogy Isten szava testet
öltsön egy konkrét helyzetben, és új élet gyümölcsét teremje, jóllehet ezek a
gyümölcsök tökéletlennek és befejezetlennek látszanak (vö. Evangelii gaudium
apostoli buzdítás, 24). Még ha továbbra is jelen van az összetűzés, az erőszak
vagy a bosszúvágy, ne akadályozzuk meg, hogy az igazságosság és az irgalmasság
találkozzanak egy olyan ölelésben, mely átfogja Kolumbia szenvedéstörténetét!
Gyógyítsuk be a fájdalmakat, és fogadjunk el minden embert, aki bűncselekményt
követett el, de elismerte, megbánta és igyekszik jóvátenni azt, aki igyekszik
hozzájárulni annak az új rendnek az építéséhez, melyben az igazságosság és a
béke tündöklik!
Ahogyan Juan Carlos rámutatott
tanúságtételében: ebben a hosszú, nehéz, de a megbékélés reményében gazdag
folyamatban az is elengedhetetlen, hogy elfogadjuk az igazságot. Nagy, de
szükséges feladat. Az igazság elszakíthatatlan társa az igazságosságnak és az
irgalmasságnak. Mindhárom lényegileg fontos a béke építéséhez, továbbá ezek
közül mindegyik megakadályozza, hogy a másik kettő megváltozzon és a bosszú
eszközévé váljon a gyengébbel szemben. Az igazságnak ugyanis nem bosszúhoz kell
vezetnie, hanem inkább a megbékéléshez és a megbocsátásához. Az igazsághoz
hozzátartozik, hogy elmeséljük a fájdalomtól sújtott családoknak, hogy mi
történt eltűnt szeretteikkel. Az igazsághoz hozzátartozik annak bevallása, hogy
mi történt az erőszakot elkövetők által toborzott kiskorúakkal. Az igazsághoz
hozzátartozik, hogy elismerjük az erőszak és visszaélés áldozatává vált nők
fájdalmát.
Végezetül mint testvér és mint atya szeretném
azt mondani: Kolumbia mint Isten népe, nyisd ki szívedet és engesztelődj ki! Ne
félj se az igazságtól, se az igazságosságtól! Kedves kolumbiaiak, nem féljetek
bocsánatot kérni és megbocsátani! Ne álljatok ellen a megbékélésnek, amely
közel hoz titeket egymáshoz, segít, hogy újból rátaláljatok egymásra mint
testvérre, és felülemelkedjetek az ellenségeskedésen! Itt az idő, hogy
begyógyítsátok a sebeket, hidakat építsetek, elhárítsátok a különbözőségből
fakadó akadályokat! Itt az idő, hogy eloltsátok a gyűlölet tüzét, hogy
lemondjatok a bosszúállásról, hogy megnyíljatok az igazságosságon, az igazságon
és a testvéri találkozás igazi kultúrájának megteremtésén alapuló együttélésre!
Hogy összhangban és testvériesen tudjunk együtt lakni, ahogyan az Úr akarja!
Kérjük tőle, hogy a béke eszközei lehessünk, hogy ahol gyűlölet és neheztelés
honol, oda mi szeretetet és irgalmat tudjunk vinni (vö. Assisi Szent Ferencnek
tulajdonított ima).
Mindezeket a szándékokat, a tanúságtételeket,
melyeket hallottunk, azokat a dolgokat, amelyeket ki-ki ismer a maga szívében,
a fájdalomban és szenvedésben töltött évtizedek történeteit szeretném mind a
feszület, a bojayái fekete Krisztus elé tenni:
Ó, bojayái fekete Krisztus,
emlékeztetsz minket szenvedésedre és halálodra;
karjaiddal és lábaiddal együtt
gyermekeidet is leszakították,
akik menedéket kerestek nálad.
Ó, bojayái fekete Krisztus,
gyengéd szeretettel
és békés arccal tekintesz ránk;
szíved is dobog,
hogy szeretetedbe fogadj minket.
Ó, bojayái fekete Krisztus,
segíts, hogy belefogjunk
tested újjáépítésébe!
Hogy lábaid legyünk,
hogy rászoruló testvéreinkhez siessünk;
hogy karjaid legyünk,
hogy átöleljük azt,
aki elveszítette méltóságát;
hogy kezeid legyünk,
hogy megáldjuk és megvigasztaljuk azt,
aki magányosan könnyezik.
Segíts, hogy szeretetednek
és végtelen irgalmadnak legyünk a tanúi!
Ámen.
[Az imádság után:]emlékeztetsz minket szenvedésedre és halálodra;
karjaiddal és lábaiddal együtt
gyermekeidet is leszakították,
akik menedéket kerestek nálad.
Ó, bojayái fekete Krisztus,
gyengéd szeretettel
és békés arccal tekintesz ránk;
szíved is dobog,
hogy szeretetedbe fogadj minket.
Ó, bojayái fekete Krisztus,
segíts, hogy belefogjunk
tested újjáépítésébe!
Hogy lábaid legyünk,
hogy rászoruló testvéreinkhez siessünk;
hogy karjaid legyünk,
hogy átöleljük azt,
aki elveszítette méltóságát;
hogy kezeid legyünk,
hogy megáldjuk és megvigasztaljuk azt,
aki magányosan könnyezik.
Segíts, hogy szeretetednek
és végtelen irgalmadnak legyünk a tanúi!
Ámen.
Most kértük Jézust, a megcsonkított Krisztust. Mielőtt megáldalak titeket, kérjük a mi édesanyánkat is, akinek fájdalom járta át a szívét: „Üdvöz légy, Mária…”
[Áldás.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése