2017. szeptember 10., vasárnap

Évközi huszonharmadik hét vasárnapja



Évközi huszonharmadik hét vasárnapja


Az Egyház az otthonunk

A mai vasárnap evangéliumában Jézus az emberek közötti nézeteltérés megbeszélésének és elrendezésének módjáról ad tanítást. Javaslata szerint első lépésben négyszemközt, személyesen kell megbeszélni a dolgot. Ha ilyen módon nem sikerül eloszlatni a viszályt, akkor mások bevonásával kell azt megpróbálni. Ha ez sem vezet eredményre, akkor a nagyobb közösség közreműködésével kell megszüntetni az egymás közti veszekedést. A problémamegoldásnak ez a fokozatosság elvét szem előtt tartó, békés útja nem csak a keresztények számára, hanem másoknak is járható út a nézetkülönbségek megszüntetésére.
Az tud megbántani minket, annak a helytelen viselkedése okoz fájdalmat nekünk, akivel kapcsolatban vagyunk. A kiengesztelődés és a megbocsátás arra irányul, hogy ez a kapcsolat a jövőben is fennmaradjon. Jól tudjuk tapasztalatainkból, hogy ha két személy között nem működik a bocsánatkérés és a megbocsátás, akkor megszűnik a köztük lévő szeretet, megszűnik kapcsolatuk. Így vagyunk ezzel embertársainkkal és Istennel egyaránt. Ha veszélybe kerül a kapcsolatunk, amely továbbra is fontos nekünk, akkor bocsánatot kérünk és megbocsátunk, s ezzel a szándékunk, hogy a törés, a szakadás megszűnjön. A kölcsönös kiengesztelődéshez erőt adhat az a tapasztalat, hogy a megbocsátás után elmélyül az egymás iránti szeretet, megerősödik a személyek közti szeretetkapcsolat.
Jézus tanítása alapján érdemes mindezt kiszélesíteni az egyes személy és a közösség kapcsolatára is, azaz konkrétan a hívő keresztény ember és az Egyház kapcsolatára. Mi ennek a kapcsolatnak az alapja és lényege? A megkeresztelt ember az Egyház tagja. Önmagában az a tény, hogy egy szervezetnek a tagjai vagyunk nem jelenti azt, hogy elkötelezzük magunkat mellette, mindenben egyetértünk célkitűzéseivel, s egyáltalán nem biztos, hogy odaadjuk életünket céljainak megvalósításáért. Abból érdemes kiindulnunk, hogy mind a megkeresztelt ember, mind az Egyház közössége Istenhez tartozik. Isten meghívja az egyes személyeket, hogy éljenek vele szeretetközösségben, ugyanakkor Isten közösséget, valódi szeretetközösséget akar létrehozni az emberekből. Ezt a közösséget nevezzük Egyháznak. Az isteni megszólításra tehát mindenkinek személyesen kell válaszolni, s mindenkinek egyéni felelőssége, hogy elfogadja-e az Isten által felkínált boldogságot, az üdvösséget. Ugyanakkor az Egyház olyan közösség, amelynek tagjait Isten meghívja, maga köré gyűjti és magához kapcsolja, hogy élő közösséggé váljanak. A hívő ember és a közösség kapcsolatának egyik alapja tehát az, hogy mindkettő Istenhez tartozik.
A kapcsolatot másrészt megalapozza, hogy mind a hívő emberben, mind az Egyházban benne él, jelen van az Isten. Erről a következőket mondja Jézus: „ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Nem az formál minket közösséggé, hogy azonos az érdeklődési körünk, hanem hogy velünk van és bennünk él az Isten. Ha csupán a közös érdeklődés vagy tevékenység kötne össze minket, akkor inkább hasonlítanánk egy sportegyesülethez, mintsem hogy Isten népének tarthatnánk az Egyházat.
Az Egyház mindannyiunk otthona. Tegyük egyre inkább otthonossá, családiasabbá, hogy meghívhassuk ebbe a közösségbe azokat, akik hit nélkül élnek, hogy itt ők is rátaláljanak Istenre.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni. Adj nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s kész legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek mint te: irgalmas és megbocsátó minden emberhez. Adj nekem alázatot, amikor mások figyelmeztetnek engem és adj erőt, hogy megváltozzak! Szüntess meg minden békétlenséget és viszálykodást közösségünkben, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése