Évközi huszonharmadik hét szerdája

Évközi huszonharmadik hét szerdája

Földi életünk során a boldogságot keresve sokféle utat bejárunk. Bizonyos élethelyzetekben azt gondoljuk, hogy megtaláltuk azt, ami életünket valóban boldoggá teheti, de aztán csalódunk. Máskor azt hisszük, hogy másoknak egészen jó tanácsokkal tudunk szolgálni a boldogságot illetően, de aztán kénytelenek vagyunk beismerni, hogy még a magunk igazi boldogságát sem találtuk meg. Mi boldogít minket valójában? Ki boldogít minket? Hol találjuk a boldogságot? Minderről vannak emberi elképzeléseink, s úgy tűnik, egyes dolgok ideig-óráig boldogítanak is minket, de nem tartanak sokáig, nem bizonyulnak tartósan a boldogság forrásának.
Emberi szemmel nézve, emberi ésszel gondolkodva Jézus kissé furcsa útját ajánlja a boldogságnak. Annak ismeretében értjük meg a mondásokat, hogy az ember számára attól függ a boldogság megtalálása, hogy milyen kapcsolatban van azzal az országgal, amelyet Jézus hirdetett és megvalósított, s amelyet Isten országának nevez az evangélium. A Jézushoz való tartozás érdekében érdemes vállalnunk a szegénységet, a nélkülözést, a sírást, sőt, akár az üldözéseket is. Természetesen nem köteles senki ezt az utat választani. Aki a földi gazdagodást vagy az evilági boldogságot választja, az nem számíthat ennél többre, nem számíthat az égi jutalomra. De ha erről lemondunk, Isten jutalmaz meg minket az örök boldogsággal.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.