ÁTMENET AZ ÖRÖKLÉTBE

ÁTMENET AZ ÖRÖKLÉTBE

 
Régen sem egyformán fogadták el Isten rendelkezését, hogy mikor szakadjon meg a földi élet folyamata, és mikor kezdődjék az örökkévaló élet. Abban az időben, amikor még a megváltás nem történt meg, és a külön ítéleten az üdvössége bocsátott lelkek is csak a pokol tornácára kerülhettek, talán érthető is volt, hogy jobban szerették a napvilágos, színes földi életet, mint a hosszú várakozás szürke helyét, időtlen idejét. Ebből az időszakból olvashatunk ilyen őszinte rémületet, amikor Isten megüzeni Hiszkija királynak, hogy rövidesen meg kell halnia: „Elment hozzá Izajás próféta, Ámosz fia, és azt mondta neki: Ezt üzeni az Úr Isten: Intézkedj házad felől, mert meghalsz, és nem maradhatsz életben. Erre ő arccal a fal felé fordult s így imádkozott az Úrhoz: Könyörgök, Uram emlékezzél meg, kérlek arról, mint jártam előtted hűséggel s egész szívvel, s hogy azt cselekedtem, ami kedves előtted. Aztán keserves sírásra fakadt Hiszkija. Erre, mielőtt. kiért volna Izajás a középső udvarból, az Úr ezt a szózatot intézte hozzá: Eredj vissza, s mondd Hiszkijának, népem fejedelmének, Ezt üzeni az Úr, atyád, Dávid Istene: Meghallgattam könyörgésedet és tekintetbe vettem könnyeidet: íme, meggyógyítalak s harmadnapra felmész az Úr templomába”. (2Kir 20,1-5) Ugyancsak az ószövetségi időben történt, hogy Isten kedves, tiszta, becsületes gyermekét, Jóbot, a sátán másodszori kérésére igen kemény próbának vetette alá. Az első próbatételben elvesztette hatalmas vagyonát és minden gyermekét egy nap alatt. Jób ezt elviselte türelemmel. Most azonban a testében keltett a sátán iszonyú szenvedéseket. Ezeket nem bírta elviselni a házában, kivánszorgott az udvarra, a szemétdombra feküdt. Ott látogatta meg három barátja. Egy hétig némán szemlélték barátjuk kínjait, azután kutatni kezdték szenvedésének okát. Az első vádbeszédre válaszolt a szerencsétlen, ártatlanul szenvedő: „Bárcsak jönne, amit kértem, és megadná Isten, amit remélek, és tetszenék neki, hogy összezúzzon, felemelje kezét és végezzen velem!”(Jób 6,8-9) Pihenés helyett ezt kéri: „Inkább megfulladást áhít a lelkem, és halál után epednek csontjaim”. (7,15) Nem ritkaság ez a kettős magatartás forma a mi időnkben sem. Az Újszövetségben annyi előnyünk akad, hogy ha jámbor élet után Istenhez mehetünk az örök boldogságba, bizony kevés ember követné Tours-i Szent Márton püspököt, aki megfáradva hosszú élete megpróbáltatásai után, erősen készült az égbe költözni. De mellette sírni kezdtek papjai: Atyánk, ne halj meg! Ha te elmész, ragadozó farkasok jönnek közénk, és szétverik a nyájadat! Erre ő így válaszolt: Ha népemnek szüksége van még rám, nem ódzkodom a munkától” És valóban szolgált még pár esztendeig. Bölcs magatartás eben a tekintetben: Történjék, Uram, életemnek ez a visszavonhatatlan döntése a te szent akaratod szerint. Nem látok semmiféle olyan szempontot, ami szerint helyesen el tudnám dönteni, hogy örök üdvösségem mikor lesz biztosítva, Uram Te tudod.