Advent 3. hete csütörtök

Advent 3. hete csütörtök
Jer 23, 5-8; Mt 1, 18-24
„Él az Úr” 

Jeremiás volt az utolsó próféta, akinek erélyesen kellett felszólítania Jeruzsálem és Júdea lakóit, hogy tartsanak bűnbánatot, mert különben bekövetkezik az évek óta hirdetett pusztulás. Ha hittek volna neki, elhagyták volna bűnös szokásaikat, szakítottak volna a bálványozással és a szegény emberek sanyargatásával, nem pusztult volna el a főváros a templommal együtt. De nem hittek neki! Nemcsak nem hittek, de cáfolták, vádolták, egész éjszakára kalodába is zárták, sőt halálos ítéletet is hoztak ellene. Isten válasza kemény volt: a hitetlen város, a hamis próféták, az ellenérdekelt papság, iszonyatos ostrom után rabszíjra fűzve gyalogolt a pusztaságon át Babilonba. Jeremiás is vállalni akarta népe keserű sorsát, de Isten parancsa visszaültette a romok közé. Ott sírt keservesen, egyedül. Ekkor hallotta Isten vigasztaló szavait: „Magam gyűjtöm össze nyájam maradékát mindazokból az országokból, ahová elűztem őket; visszahozom őket legelőikre, ahol szaporodni és sokasodni fognak. Támasztok föléjük pásztorokat, akik majd legeltetik őket”. (3-4) Ezek a pásztorok már új küldetéssel érkeznek: „íme, jönnek napok, -mondja az Úr-, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, Királyként uralkodik majd, és okosan cselekszik, jogot és igazságot szolgáltat az országban. Napjaiban megszabadul Júda, és Izrael biztonságban lakik; ez lesz a neve, amelyen szólítják: Az Úr a mi igazságunk” (5-6) Ez a fejlemény tehát már a Messiás idejében következik be. Vigasztalásul mondja előre a próféta. Valamikor bizonyságul ezt szokták mondani: „Él az Úr”, mert meg tudta tenni, hogy kiszabadította Egyiptom rabságából Izrael fiait. A babiloni fogság után nem kell olyan távoli múltra hivatkozni, hiszen a babiloni fogságból kimenteni népét legalább ilyen isteni erőfeszítésre volt szükség. Ezért majd így hangzik a biztatás: „Él az Úr, aki felhozta és elvezette Izrael házának maradékait észak földjéről és minden országból, ahová elűztem őket, és a saját földjükön fognak lakni”. (8) Minket, keresztény magyarokat nem hurcoltak el teljes létszámban idegen országba a múlt század vérzivatarában, de igen nagy volt a pusztítás sorainkban is. A két világháború között, pedig hazánk kétharmadát rabolták el kíméletlenül. Mi sem várhatunk gyökeres orvoslást mástól, mint attól, akinek neve: „Az Úr a mi igazságunk”, vagyis Jézus Krisztustól. Ehhez azonban előbb fel kell számolni a hazudozást és a gyűlöletet.