2015. július 28., kedd

Zsolozsma CCIXL.



A korintusiakhoz írt második levélből
 9, 1-15
A jótékonyság áldásai 

Testvéreim!
A szenteknek való gyűjtésről fölösleges többet írnom. Hiszen ismerem készséges szíveteket, és dicsérlek is benneteket a macedónoknak. Tavaly óta Achája is készen áll rá, és buzgóságotok sokakat föllelkesített. Mégis elküldtem a testvéreket, hogy a dicséret, amelyben benneteket részesítettelek, e tekintetben alaptalannak ne bizonyuljon, hanem amint mondtam, készen álljatok. Különben ha macedónok jönnek velem, s készületlenül találnak titeket, mi is szégyent vallunk ebben az ügyben, és ti még inkább. Ezért tartottam szükségesnek, hogy felszólítsam a testvéreket, menjenek el hozzátok előre, és gyűjtsék össze a megígért adományt. Minden legyen készen, hogy a bő áldás, ne a szűk alamizsna képét mutassa. Azt mondom ugyanis: Aki szűken vet, szűken is arat; s aki bőven vet, bőven arat. Mindenki elhatározásának megfelelően adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a vidám adakozót szereti. Isten elég hatalmas ahhoz, hogy bőven megadjon nektek minden adományt, hogy mindig és minden tekintetben bőven ellátva készen legyetek minden jótettre. Az írásban ezt olvassuk: „Osztogat, adakozik a szegénynek, és jósága mindvégig megmarad.” Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret táplálékul, megsokasítja vetésteket, és megszaporítja jótékonyságotok gyümölcsét, hogy mindig gazdagon teljék nektek mindenféle adakozásra. Ez a mi közvetítésünkkel másokból hálát vált ki Isten iránt. Mert ha ebbe a szent szolgálatba belekapcsolódunk, azzal nemcsak a szentek szükségletét elégítjük ki, hanem Isten iránt is őszinte hálára indítunk. Ha tehát kitartotok a jótékonykodásban, Istent magasztalják érte, mivel készségesen vallomást tettetek Krisztus evangéliumáról, és bőkezűségetekkel kifejezésre juttattátok a velük és a többiekkel való közösséget. Imádkoznak is majd értetek, és vágyódnak utánatok abban a tudatban, hogy Isten kegyelme bőségesen kiáradt rátok. Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése