2015. július 27., hétfő

A pápa üzenete a nagyszülők ünnepére Spanyolországba



A pápa üzenete a nagyszülők ünnepére Spanyolországba

Egy idős hölgy üdvözli Ferenc pápát az asuncióni szegénynegyedben - AP

„Meg kell erősíteni a hitet az Úrhoz való közelséggel, aki sosem hagy el bennünket, és azzal a meggyőződéssel, hogy bölcsességünkkel és szeretetszolgálatunkkal hozzájárulhatunk családjaink életének és emberi növekedésének előmozdításához”. Így buzdította a pápa az időseket üzenetében, amelyet a Nagyszülők ünnepe XVI. kiadásának rendezőihez intézett. Az emléknapot július 26-án, vasárnap tartották Spanyolországban. Ferenc pápa támogatását fejezte ki mindazoknak, akik szeretettel gondoskodnak az idősekről, hozzájárulva ezáltal a társadalom közjavához.
Felhívni a figyelmet a nagyszülők értékére a családokban
Az ünnepet minden évben Szent Joachim és Szent Anna – Jézus nagyszüleinek – emléknapján rendezi meg az „Aranykor – a béke hírnőkei” elnevezésű spanyol katolikus szervezet, amely a harmadik kor ellátásával és előmozdításával foglalkozik. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét az idősek iránti tiszteletre, akik sokat adtak az életükben másoknak, továbbá a nagyszülők értékére a családokban, illetve, hogy rávilágítsák a figyelmet az idős korosztály szükségleteire. Ezeket a célkitűzéseket hangsúlyozta üzenetében a madridi érsek és a spanyol katonai ordinárius is.
Szentmise Madridban
Madrid adott otthont idén az emléknap központi rendezvényének: a város Szent Antalról elnevezett templomában a szentmisének. A szertartás végén felolvasták Ferenc pápa üzenetét és közvetítették apostoli áldását.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése