2014. május 10., szombat

2014.05.10. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.10. szombat

Saul „néhány napig ott maradt Damszkuszban (a megtérése és megkeresztelkedése után) a tanítványokkal, és máris tanította a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. Akik hallgatták, mind csodálkoztak, mondván:Hát nem ez tört vesztükre Jeruzsálemben azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívják? Ide is nem azért jött, hogy bilincsbe verve a főpapok elé hurcolja őket? Saul azonban mind határozottabban lépett fel, s mert azt bizonyította, hogy Jézus a Messiás, zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat.Amikor már jó idő eltelt, a zsidók megállapodtak, hogy megölik.Saulnak tudomására jutott szándékuk, Éjjel-nappal szemmel tartották még a kapukat is, csakhogy eltehessék láb alól. A tanítványok azonban kiszöktették éjszaka, kötélen leengedték a falon át egy kosárban”(ApCsel 9,19b-25)

Ez az esemény egy–két évtized híján kétezer évvel ezelőtt játszódott. A mai emberek a világ minden eseményéről bárhol, perceken belül értesülhetnek. Damaszkusz Jeruzsálemtől északra fekszik mintegy 300 km-re. A legnagyobb zsidó ünnepeket úgy hirdették meg Jézus idejében, hogy az ünnepnap előtt Jeruzsálem kimagasló hegycsúcsán óriási máglyát gyújtottak. Ennek a fénynek fellobbanására már előző napokban is figyeltek, s amikor észlelték a tűzjelet, meggyújtották a maguk jelző fáklyáját, és a fények egyre távolabbi csúcsokon is adták a jelzést. A keresztényüldöző Saul hogyan jelezte indulását, közbeeső pihenőhelyeit, nem tudom, de hogy várták, az bizonyos. A nagy Jézus-élmény miatt nem volt ünnepélyes bevonulás. Bérelt lakásán vakon imádkozott és böjtölt. Ananiást Jézus informálta, ez is biztos a Szentírásból. Amikor pedig már felépült vakságából, azonnal saját lábán bement a zsinagógába, és a fentebbi sorok szerint saját maga jelentette be, hogy ő már Jézus közösségéhez tartozik. Amikor aztán egyre többen hallgatták végig, hogy a déli verőfényt messze túlragyogó, a szó legszorosabb értelmében szemet vakító, az Ószövetség Írásaiból jól ismert szent fényt látta meg, a templomban a függöny mögött ragyogó „Kebód Jahveh”-t, amelynek rejtő függönye Jézus halálakor kettéhasadt, hittek neki.Ettől a fénytől vak lett,de előtte még meglátta az Istenember gyönyörű arcát, megtapasztalta erejét, amely őt, a lovon ülő hetyke kis embert érintés nélküli isteni erejével hogy emeli ki a nyeregből és vágja úgy földhöz, hogy attól kezdve többet nem tagadja, hogy Jézus föltámadt, mert annyira él, annyira erős, amilyen csak az Isten föltámadt és megdicsőült Fia lehet.És ezt az élő élményt olyan kegyelem kísérte, hogy a még hitetlen damaszkuszi zsidók egy része is hívő lett, vagy a maradékból kirobbant a főtanács krisztusgyűlölete.Ezért akarták ott, Damaszkuszban elpusztítani, de neki most kellett kezdenie az igehirdetést, az akkor élők és a későbbi igazak örök örömére. Megmentették az új testvérei.„Amikor Jeruzsálembe ért, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mind féltek tőle, nem hitték el, hogy tanítvánnyá lett. Végül Barnabás mégis maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy látta az úton az Urat, hogy mit mondott neki, s milyen bátran beszélt Damaszkuszban Jézus nevében. Ezentúl velük járt-kelt Jeruzsálemben, s nyíltan beszélt az Úr nevében. A görög nyelvű zsidókhoz is beszélt, sőt vitába is szállt velük. De azok az életére törtek. Amikor ezt a testvérek megtudták, Cezáreába kísérték, majd onnét Tarzusba küldték“(ApCsel 9,26-30) Ott nem volt szem előtt. Pihent. Várt. „Két oszlopa igazságnak, két csillaga e világnak, imádjátok Istent értünk Péter és Pál, Hadd jöjjön el ő országa közibénk már! Ti a szent hit ültetői, pogány Róma új szülői, Imádjátok. Jézus drága szent nevéért ontottatok Rómában vért. Imádjátok” (Ho 211,1-3)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése