2014. november 26., szerda

Zsolozsma 326.



Szent Makáriosz püspöknek tulajdonított szentbeszédekből 

Jaj a, léleknek, ha nem lakozik benne Krisztus!

Miként hajdan a zsidókra haragvó Isten Jeruzsálemet ellenségei előtt gúnyt tárgyává tette, hiszen azok uralkodtak fölöttük, akik gyűlölték őket, és nem volt többé náluk sem ünnep, sem áldozat, parancsainak megszegése miatt, ugyanígy átadja Isten a lelket is azoknak az ellenségeknek, akik tévútra vezették és teljes gyalázatba vitték a lelket. Miként egy ház is, ha nem lakik benne az ura, sötétségbe, gyalázatba és becstelenségbe borul, tele lesz piszokkal és szeméttel, ugyanígy az Urat és a vele örvendező angyalokat hűtlenül elhagyó lélek is a bűn sötétségével, rút érzelmekkel és mindenféle gyalázatossággal lesz tele.Jaj az útnak, ha senki sem járja, ha senki emberfiának szava nem csendül rajta, mert vadállatok tanyája lesz! Jaj a léleknek, ha nem lakozik benne az Úr, és szavával a lelki gonoszság fenevadjait el nem kergeti onnan! Jaj a háznak, ha nem lakik benne ura! Jaj a termőföldnek, ha nincs földművese, aki gondozza! Jaj a hajónak, ha nincs kormányosa, mert a tenger viharzó hullámain hányatva elpusztul! Jaj a léleknek, ha nem lakik benne az igazi Kormányos, Krisztus, mert a sötétség ádáz tengerén hányódva, az érzelmek hullámveréseitől megtépázva, és a gonosz lelkektől mint vészes vihartól meggyötörve, végül is pusztulásba sodródik.Jaj a léleknek, ha nincs Krisztusa, aki őt jóságosan gondozza, hogy megteremhesse a Szentlélek jó gyümölcseit! Ha egy lélek elhagyta Krisztust, akkor tövissel, bogánccsal lesz tele, és ahelyett, hogy gyümölcsöt termett volna, tűzre való lesz, és elég. Jaj a léleknek, ha nem lakozik benne Ura és Krisztusa, mivel őt elhagyta, ezért csúf hajlamokkal lesz tele, s a vétkek tanyájává válik!Miként ugyanis a földművesnek, ha földje megmunkálására készül, elő kell vennie a földműveléshez szükséges eszközöket, és megfelelő ruhát kell öltenie, ugyanígy Krisztus is, az égi Király és igazi földműves, amikor eljött a bűn miatt elhagyatottá lett emberi nemhez, magára véve az emberi testet és szerszámként a keresztet hordozva, munkálta meg az elhagyott lelket. Kitépte belőle a töviseket, a gonosz lelkek tüskés bozótját, kiszaggatta a vétkek vadhajtásait, és bűneinek kóróját elégette tűzben. Miután így megmunkálta keresztfájával az emberiség lelkét, beleplántálta a Szentlélek szépséges kertjét, hogy az Istennek, mint Urának mindenfajta ízes és kedves gyümölcsöt teremjen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése