Minden gonosztól Őrizzetek meg minket szent Angyalok!

Minden gonosztól

Őrizzetek meg minket szent Angyalok! 

Jézus, isteni erejével lesz úrrá az Emberen! Pontosabban, saját emberi mivoltán, és erre tanít bennünket is.

Hallgatom: „üldözni fognak titeket”, „börtönbe vetnek”, „az én nevemért”! Aztán: „Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek”. „Kiszolgáltatnak titeket” azok, akikben bíztok, és „halálra adnak”. „Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért”, de így: „Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket”!

Jézus, szenvedésről, csalódásról, áldozatról beszél, melyet Érte kell elviselni – pontosabban azért Aki út, igazság és élet akar lenni a számomra -, ha vállalom a tanúságot mellette! Mindez a világban való irtózat, melyet a testnek kell elviselnie, elhordoznia. Nem ígéri azt, hogy mindezektől megszabadulhatok, azonban, azt garantálja, hogy mindezeken túl a lelkemet megőrizhetem! „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit” [Jn 6,63]! Erről beszél Jézus ma is, de itt, már kimondja mindazt, amit akar jelenteni, és amit kénytelen érteni ezen a tanításán. Mert Ő maga már érzi és éli a saját emberségén! Nem kerülhető el! A szenvedést, a meghurcoltatást, de az áldozatot, és a tanúságot ez a világ kényszeríti ki.

Valójában ez a megtisztulás útja, az Embernek! Amikor elválik egymástól a test és a lélek. Mert nem lehet két úrnak szolgálni (Mt 6,24)! Dönteni kell! A világ kényszeríti ki a döntést, mert a világban van az erőszak, és a világ az, aki nem viseli el Isten jelenlétét, aki a mindeneknek javát akarja. Az erőszak a maga javát keresi, a gonoszság minden felett akarja megszerezni azt a hatalmat, amit tudja – voltaképpen tisztán látja -, hogy nem szerezhet meg. Mégsem képes ebbe belenyugodni. Ezért rombol és öl, ezért a halál ura! Csakhogy, a Lélek felett nincs hatalma, a túlvilág felett nincs hatalma!

Tulajdonképpen, az Ember küzdelme az, hogy nem tud dönteni a kettő között. A most, számára olyan jó, olyan jóként akarja megélni, hogy képes érte feláldozni azt, amit csak hittel érhet el. A lelki élet teljességét! Mely csak azon túl van, hogy képes erről az életről lemondani, elengedni, veszni hagyni. Amiről Szent Ignác így beszél: „Szükséges ezért, hogy közömbösekké tegyük magunkat minden teremtménnyel szemben, ami szabad akaratunk döntésére van bízva és nincs neki megtiltva. Úgyannyira, hogy a magunk részéről ne akarjuk inkább az egészséget, mint a betegséget a gazdagságot, mint a szegénységet, a tiszteletet, mint a gyalázatot, a hosszú életet, a rövidet, és következetesen így minden másban; egyedül azt kívánva és választva ami jobban elvezet minket a célba, amire teremtve vagyunk.”

Teremtve vagyunk rá, hogy üdvösségünk legyen, azaz, teljességünk Istenben! Vele közösségre jutni! Ne akarjunk semmi mást ennél jobban. A halál nagy dilemmája ez: megengedem a magam számára, hogy Isten szándékára éljek és haljak, vagy érvelésemmel visszautasítom Őt? És ettől a döntéstől – a halálra várás magányában -, senki sem foszthat meg bennünket. Egyedül én magam vagyok az, aki ezt a döntést elutasíthatom magamtól. Ha, a halál úgy ér, hogy azt elfogadhatom! A félelmet fel kell, hogy váltsa a megengedés: legyen nekem Istenem szándékod szerint! Ha félelemben távozom, mert a távozástól semmi sem óvhat meg, akkor a szenvedés marad meg számomra örökre, ha a megengedés, akkor Isten őrzi meg lelkemet a Vele való közösségre! Ez utóbbit vágyom, és kérem Istenem! Ez az élet szenvedése váljon lelkem javára! Ámen