Évközi harmincnegyedik hét hétfője

Évközi harmincnegyedik hét hétfője

A bibliai időkben az özvegyek rendkívül kiszolgáltatott helyzetben éltek. Férjük halála után, főként, ha gyermekük sem volt, senkinek a segítségére, támogatására, gondoskodására nem számíthattak. Éppen kiszolgáltatottságuk miatt a mózesi törvény több olyan előírást tartalmaz, ami őket védi, ez azonban nem jelentett számukra konkrét segítséget, inkább abban bízhattak, hogy Isten oltalma alatt állnak. Az ősegyházban a keresztény közösségnek kellett gondoskodnia róluk, ha nem volt rokonuk.
Az evangéliumban szereplő szegény özvegyasszonyt Jézus az adakozás példájaként állítja elénk, aki mindenét képes odaadni Istennek. Amikor utolsó fillérjeit dobja a templomperselybe, e cselekedetével teljesen Istenre, az isteni gondviselésre bízza magát. Az idősek sokszor mondják, hogy az évek múltával egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek, s ha nem segítenek nekik az emberek, akkor már csak valóban Istenre számíthatnak. Örömüket az imádságban, a szeretet gyakorlásában lelik meg.
Legyünk nagylelkűek az egyedülálló idősekkel és a szegényekkel szemben, mert nem a mi érdemünk, hogy jobb sorban élünk. Ha önmagunkat nem adjuk Istennek nagylelkűen és visszavonhatatlanul, akkor semmit sem adtunk neki. A szegénység tudatos vállalása és anyagi javaink másokkal való megosztása Isten felé irányít minket.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!