2016. július 19., kedd

Jézus Szent Vére 15.



Hogy a Legméltóságosabb Oltáriszentséget
ismét jobban megbecsüljük és tiszteljük



Jézus az övéitől búcsúzik az utolsó vacsorán.Tőlünk is búcsúzik, mert mi, az akkor még kétezer év távlatában az Atya terveiben élünk,de az ütemezett jövő indulásra készen áll. Ezt mondja szeretett Megváltónk: „Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, gyűlöl benneteket a világ. Gondoljatok a tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga Uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. S ezt mind az én nevemért teszik veletek. mert nem ismerik azt, aki küldött engem. Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentség bűneikre. Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. Ha nem vittem volna olyan dolgokat köztük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük. De látták ezeket, még származik, Ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok” (Jn 15,18-27) Kérjük Urunkat, hogy ahol kétezer év alatt sem tudott gyökeret fogni Jézus Krisztus országa, mi az idén pünkösd előtt fohászainkkal tudjunk segíteni ezen. Virrasszunk és Imádkozzunk.Jézus az utolsó vacsora elején folytatta a következő évezredeknek szánt üzenetek tudatosítását. Nem volt írógépe de mellette ült a szeretett tanítvány, Szent János. Szeme Mestere arcát figyelte, minden mondata fészket rakott fülében,szíve átvette Jézus szíve ritmusát. Egyetlen hang sem szállt el nyom nélkül. Az Igazság Lelke is vigyázott rájuk.  „Azért mondtam el ezeket, nehogy megbotránkozzatok. Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Azért mondtam el ezeket, hogy ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Kezdetben nem beszéltem róla, hiszen veletek voltam. Most elmegyek ahhoz, aki küldött. De senki sem kérdezi közületek: Hová mégy? Inkább szomorúság tölti el a szíveteket, amiért ezt mondtam.  Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm. Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről, amiért nem hittek bennem. Az igazságról, hogy az Atyához megyek, s többé nem láttok. Az ítéletről, mivel a világ fejedelme ítélet alá esett” (Jn 16,1-11) Jézus szünetet tarthatott. A jövőbe látva kitárult előtte megalapítandó, egyetlen Egyháza, amelyet Péter apostolra, mint kősziklára épít. Látja XX. évszázad pápáinak, zsinatainak döntéseit, azok alaptanítását, az Ószövetség negyvenöt könyvét, az Újszövetség huszonhét könyvét előbb tekercsekben, majd  kéziratos könyv alakban (kódexek). A könyvnyomtatás termékeként egyre több családi könyvtárba, kézbe juttatva. Olvashatók voltak a téveszmék egyházilag (zsinatok, pápák által) világosan elítélve. Aki ezeket a tanításokat nem veszi komolyan, mást tanít, bűnt követ el.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése