Évközi tizenhatodik hét csütörtökje

Évközi tizenhatodik hét csütörtökje

Jézus továbbra is a bárkában van, amikor odamennek hozzá tanítványai, kis időre megszakítják tanítását, és arról kérdezik, hogy miért beszél a népnek példabeszédekben. A példázatok, hasonlatok alkalmazása a tanítás során Jézus esetében egészen sajátos. Nem csupán alkalmanként, hanem rendszeresen él a tanításnak ezzel a módszerével. A cél az, hogy a legegyszerűbb emberek is megértsék mondanivalóját, megértsék az Isten országának titkát. Egyszerű, könnyen megjegyezhető képes beszédek ezek, amelyek segítik az üzenet továbbadását. A hallgatóság többsége maga is végezte például a magvetést vagy a halászatot, tehát könnyen maguk elé tudták képzelni a hallottakat.
Úgy tűnik, hogy a nép valóban gyorsan megérti az Úr szavait és hittel elfogadják azt. A vallási vezetők azonban másként reagálnak, ők elutasítóak. E kettős fogadtatás azt jelzi, hogy a példabeszédek elgondolkoztatják és döntés elé állítják az embereket, és Jézusnak éppen ez a szándéka. Mármint nem a megosztás, hanem az, hogy a hallgatóság válaszoljon arra, amit tanít nekik. A hit az elfogadásban, a hitetlenség az elutasításban nyilvánul meg. Valamilyen módon tehát mindenki válaszol. E példázatokat olvasva mi is döntéshelyzetbe kerülünk, az Úr a mi válaszunkat is várja.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon.
Vianney Szent János