Bábel Balázs: Az élet, örök élet választása
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek húsvéthétfői gondolatait olvashatják.
Mózesnek
halála előtt azt mondotta az Úr: „Prófétát támasztok testvéreid köréből, olyat,
mint te vagy, ajkára adom szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok
neki.” Később hozzáfűzte: „Nézd, ma szemed elé tártam az életet, és az
üdvösséget, a halált és a kárhozatot… Így hát válaszd az életet, hogy te is,
utódaid is életben maradjatok, szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass
szavára és ragaszkodj hozzá.”
A
kereszténység ezt a jövendölést Jézus Krisztus személyében látja valóra
váltnak, mert Jézus Krisztus maga az élet, amint Húsvét is az élet ünneplése. A
Szentírás számtalan helyen metaforaként alkalmazza Jézusra az élet szót, de ő
maga is tudatosan azonosul vele. „Benne élet volt és az élet volt az emberek
világossága.” Jézus ezt tanította magáról: „Én vagyok az élet kenyere”;
„Hozzátok intézett szavaim lélek és élet”; „Aki követ, nem jár többé
sötétségben, övé lesz az élet világossága”. Leghatalmasabb kijelentéseinek
egyike: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” Valamint: „Én vagyok az út, az
igazság és az élet.” Ez az élet a halálban is megmaradt, hiszen Jézus örök
istenségére utal; Antiochiai Szent Ignác már így gondolt vissza Jézus
drámájára: igaz Élet a halálban. S ebből vette az ókeresztény kor liturgiája
ezt a csodálatos költői kifejezést: Jézus Krisztus halálában lett örökkön élő
áldozat.
Húsvétban
a legyőzhetetlen, diadalmas és igazságtevő életet ünnepeljük. Krisztus
végérvényesen győzött a halálban. Az emberi létezésben a sorrend fordított.
Születünk és meghalunk. Először fiatalok vagyunk, aztán öregebbek, néha
boldogok és boldogtalanok, utoljára meghalunk, elenyészünk a temetőben vagy a
krematóriumban. Ez a mi észjárásunk szerinti útiterv, de Isten útiterve egészen
más, amit Jézus Krisztusban mutatott be nekünk. Jézus Krisztus húsvét reggelén
megfordította ezt a sorrendet. Halál és élet nem egyszerűen két szó, két
fogalom; ez egy út, egy esemény, amelyik Urunk Jézus Krisztusban teljesült be.
Jézus azt akarta, hogy az Ő fordulata a miénk is legyen, ami a halottak
föltámadásában történik, hogy a mi történetünk is lehessen. Jézus feltámadása
történelmet és világot átfogó győzelem. A kereszténység e központi hittételéről
azóta is sokat elmélkedik.
Szent
Péter első nagy beszédében mondotta, hogy az Atyaisten feloldozta a keresztre
feszített és meggyilkolt Jézus bilincseit és föltámasztotta. Péter apostol
kijelentette: „Isten Úrrá és Messiássá tette azt a Jézust, akit ti keresztre
feszítettetek”. Ebben benne van Jézus istenségének a megvallása is. Reánk
vonatkozóan üdvös kihatása van Jézus Krisztus feltámadásának, ezért az arra
való utalás és következménye háromszor is bekerült hitvallásunkba: „Harmadnapra
feltámadott az írások szerint… Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára.
Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet.”
Ősidőktől
fogva a keresztelés ünnepélyes és rendes ideje nagyszombat éjszakáján történt,
hogy a föltámadott Úrral lélekben mi is föltámadjunk. Amikor megkereszteltek
bennünket, bár halandók vagyunk, Krisztus halhatatlan életet adott nekünk. A
keresztségben ugyanis megkaptuk a Szentlelket, aki föltámasztotta Jézust.
Ahhoz, hogy részesüljünk e szentségben, a hitünkre volt szükség, melyet
keresztszüleink vallottak meg nevünkben. Jézus ugyanis a Lázár föltámasztásáról
szóló történetben így szólt Mártához: „Aki hisz bennem, még ha meghal is élni
fog… Hiszed ezt?” A hit elengedhetetlen feltétel: nemcsak azt jelenti, hogy
elfogadjuk a Krisztus által hirdetett igazságot, hanem egész létünkkel követjük
is. Ha tehát meg akarjuk kapni ezt az életet, ki kell mondanunk az igent
Krisztusra, el kell fogadnunk tanítását, szavait és a parancsolatai szerint
kell élnünk.
Jézus
egyértelműen tanította: „Aki megtartja tanításomat nem ízleli meg a halált
örökre.” Ezért az apostolok a megingathatatlan hit erejével hirdetik: „Tudjuk,
hogy általa mentünk a halálból az életbe.” Kereszténynek lenni annyit jelent,
mint megvallani Krisztus föltámadását, az odafönn valókat keresni. Mindennapi
kis és nagy választásainkat egyaránt meg kell határoznia a föltámadt
Krisztushoz való tartozásnak. Vonatkozhat ez egészen egyszerű dolgokra is,
hogyan töltöm a napomat, mit nézek meg a Facebookon, mit lájkolok, hogyan
szólok embertársaimhoz, de még inkább vonatkozik egzisztenciális dolgokra, hogy
születéstől a természetes halálig az életet kell szolgálnunk. Vonatkozik olyan
választásra is, amelyben egy nép és az ország sorsa dől el. Kire adom le
szavazatomat, kinek a programja hasonlít legjobban Jézus tanításához.
Választás
előtt állunk egész életünkben, hogy az élet vagy a halál civilizációját
választjuk-e? Ennek az életnek forrása és végső kiteljesedése maga Jézus
Krisztus, a föltámadott. A mózesi intelem ma az Újszövetségben már nem csupán
egy homályos sejtés az eljövendő prófétáról, vagy egy írott törvényhez való
ragaszkodásnak a választása, hanem a föltámadt Krisztusé, s mindannak az
üdvösséges javaknak az elfogadása, amit Ő hozott. Ha élni akarunk emberi és
örök életet, Őt kell választanunk.
† Balázs
s. k.é r s e k
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése