„Föltámadt Krisztus, és
már diadalmaskodik az élet” – Aranyszájú Szent János hittanító beszédéről
Manuel Nin OSB athéni görögkatolikus exarcha
magyarázatát olvashatják, amit az Aranyszájú Szent Jánosnak tulajdonított
húsvéti hittanító beszédhez írt. A szöveget a Hajdúdorogi Főegyházmegye
honlapján tették közzé.
A bizánci liturgikus hagyomány az Úr
feltámadásának húsvéti ünneplésekor, a hajnali istentisztelet végén sajátos
katekézist, Isten misztériumaiba bevezető tanítást olvastat velünk, amelyet
Aranyszájú Szent Jánosnak tulajdonítanak.
Rövid, nagyon szép és mély szövegről van szó,
amely összefoglalja mindazt, amit keresztényként ünneplünk és megélünk az Úr
húsvétjában: az irgalmasságot, a szeretetet, azt az óhajt, mondhatni, azt a
vágyakozást, amellyel az Úr mindenkit vendégül akar látni az ő húsvétünnepi
lakomáján.
Az imával, böjtöléssel, vagy ahogy a
monasztikus hagyomány fogalmaz:„erőfeszítéssel és munkával” végigküzdött
nagyböjti utunk végén ez a rövid tanítás az irgalmasság és vigasztalás
balzsamaként szolgálhat minden keresztény számára. Három részre osztva mutatjuk
be a szöveget, mindegyikhez rövid megjegyzést fűzve.
„Aki istenfélő és istenszerető, örüljön ennek a
szép és derűs ünnepségnek! Aki értelmes szolga, menjen be örvendezéssel Ura
örömébe! Aki böjtöléssel fáradozott, élvezze most fizetségét! Aki az első
órától munkálkodott, vegye el ma igazságos bérét! Aki a harmadik óra után érkezett,
ünnepeljen hálaadással! Aki a hatodik óra után jött, ne ingadozzék, mert
semmivel nem károsodik! Aki a kilencedikig késlekedett, habozás nélkül álljon
elő! Sőt, még aki csak a tizenegyedik órára érkezett meg, az se féljen
késlekedése miatt, mert bőkezű az Uralkodó, és az utolsót éppen úgy elfogadja,
mint az elsőt! A tizenegy órakor érkezőt éppen úgy megpihenteti, mint az első
órától munkálkodót. A későn jövőnek megkegyelmez, az elsőt pedig megtiszteli.
Ennek ad, de amazt is megajándékozza. A cselekedeteket elfogadja, és a
szándékot becsüli; a tettet értékeli, az elhatározást dicséri.”
A szöveg kezdete meghívás, amely minden embert
arra szólít, hogy vegyen részt az ünnepen, az Úr húsvétján. Mintegy a
jóindulatot megteremtve a szerző Máté evangéliumának a szőlősgazdáról és
munkásairól szóló példabeszédét tárja elénk (Mt 20,1–16), és rávilágít arra,
hogy a böjt, az aszkézis, a nagyböjti fáradalmak mind olyan „munka” és
„erőfeszítés”, amelyet mindig szívesen fogad az Úr. Ez az elfogadás azonban
messze meghalad minden emberi készséget és gondosságot, sőt még a késlekedést
is, „mert bőkezű az Uralkodó, és az utolsót éppen úgy elfogadja, mint az
elsőt... a későn jövőnek megkegyelmez, az elsőt pedig megtiszteli”. Krisztus
megváltása, az ő mérhetetlen szeretete nemcsak az emberek által teljesített
feladatokat fogadja el, hanem nagylelkűségében értékeli már az arra irányuló
vágyakat is. Jelen idejű igéket találunk: „elfogadja... becsüli... értékeli...
dicséri...”. Isten nagylelkűsége felülmúl minden emberi számítást és
kötelességteljesítést.
„Mindnyájan lépjetek be az Úr örömébe, elsők és
későbbiek, élvezzétek jutalmatokat! Gazdagok és szegények, együtt örvendjetek!
Mértékletesek és könnyelműek, becsüljétek meg ezt a napot! Böjtölők és nem
böjtölők, vigadjatok ma! Az asztal telis-tele van, egyetek róla mindnyájan! A
hizlalt borjúból bőven van, senki ne menjen hát el éhesen! Élvezzétek
mindannyian a hit lakomáját! Részesüljetek mindnyájan a jóság bőségéből! Senki
ne siránkozzon a szegénysége miatt, hiszen feltűnt a közös országunk! Ne
keseregjen senki bűnei miatt, mert fölragyogott a sírból a bocsánat! Ne féljen
senki a haláltól, mert megszabadított minket az Üdvözítő halála!”
A szöveg azt is hangsúlyozza, hogy mindnyájan
meg vagyunk hívva Isten országának ünnepi lakomájára, az ő bőséges asztalához,
az Úr mindenkinek fölkínálja a hizlalt borjút, amely nem más, mint az ő
irgalmasságának és határtalan szeretetének jelképe. Ez a lakoma csillapítja
éhségünket, elveszi bűneinket, feltámaszt, és megszabadít minket a haláltól.
Azt is világosan láthatjuk a tanításban, hogy az isteni elfogadás mindenkire
érvényes: mértékletesekre és könnyelműekre, böjtölőkre és nem böjtölőkre,
gazdagokra és szegényekre. Az Úr nem méltatlankodik a hivatkozásul fölhozott
elfoglaltság miatt, és nem utasítja el a számítgató, csekély értékű fölajánlást
sem. Az Úr sírjából és feltámadásából fakadó megbocsátás mindenkinek megadatik.
„Amikor annak hatalma alá került, összetörte a
halál erejét. Leszállt az alvilágba, és kifosztotta az alvilágot. Keserűséget
okozott neki, amikor megízleltette vele a testét. Ezt előre jelezte Izajás,
mikor e szavakkal kiáltott fel: »Az alvilág elkeseredett, amikor veled odalenn
találkozott.« Elkeseredett, mert vereséget szenvedett. Elkeseredett, mert
szégyenben maradt. Elkeseredett, mert halálos sebet kapott. Elkeseredett, mert
megsemmisült. Elkeseredett, mert fogságba esett. Testet ejtett zsákmányul, és
Istennel találkozott. Földet ragadott meg, és éggel találkozott. Zsákmányul
ejtette azt, amit látott, és elbukott azáltal, amit nem látott. Halál, hol a te
fullánkod? Alvilág, hol a te győzelmed? Föltámadt Krisztus, és te elbuktál.
Föltámadt Krisztus, és lebuktak a gonosz lelkek. Föltámadt Krisztus, és
örvendeznek az angyalok. Föltámadt Krisztus, és már diadalmaskodik az élet.
Föltámadt Krisztus, és nincs már halál a sírban. Föltámadt Krisztus
halottaiból, és elsőszülött lett a halottak közül. Övé a dicsőség és a hatalom mindörökkön
örökké. Ámen.”
A katekézis harmadik része Krisztus alvilágba
való leszállásának témáját mutatja be ellentétes képekkel, amelyek szinte
életre keltik a szöveget: Krisztus, elfogadván a halált, és engedvén, hogy őt
elragadja, éppen ő semmisíti meg azt. Belépve az alvilágba megfosztja minden
hatalmától. Engedvén, hogy az alvilág megeméssze, elnyelje, annak keserű
étkévé, pusztulásává válik, kijátssza, gúny tárgyává teszi, leláncolja, legyőzi
és megsemmisíti. Isten Igéjének valódi megtestesülése lett az alvilág veresége,
így a mi megváltásunk forrása is: „Testet ejtett zsákmányul, és Istennel
találkozott. Földet ragadott meg, és éggel találkozott. Zsákmányul ejtette azt,
amit látott, és elbukott azáltal, amit nem látott.”
Végül a szöveg a megváltást dicsőítő győzelmi
énekkel zárul, melyet Krisztus vitt végbe az ő dicsőséges feltámadásával:
„Föltámadt Krisztus, és lebuktak a gonosz lelkek. Föltámadt Krisztus, és
örvendeznek az angyalok. Föltámadt Krisztus, és már diadalmaskodik az élet.
Föltámadt Krisztus, és nincs már halál a sírban. Föltámadt Krisztus
halottaiból, és elsőszülött lett a halottak közül.” A hittanító beszéd végül
pedig a bizánci hagyomány húsvéti tropárját idézi: „Föltámadt Krisztus
halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet
ajándékozott”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése