Húsvétvasárnap
A
találkozás reményében
A nagyböjt negyven napig tartó időszaka befejeződött, megérkeztünk húsvét ünnepéhez, amely nap a feltámadás ünnepe. Tekintetünk két irányba is néz ezen az ünnepen, a múlt és a jövő felé. Egyrészt visszatekintünk a múltbeli eseményre, az Úr Jézus halálból való feltámadására, másrészt reménnyel tekintünk a jövő felé, amikor mi is feltámadunk majd a halálból a mindenható Isten hatalmának köszönhetően. Magától értetődő, hogy az ünnep örömmel tölti el szívünket, mert Krisztus halálon aratott győzelme azt is jelenti, hogy mi sem fogunk örökké a halál országában maradni, hanem Isten feltámasztja testünket és újra egyesíti azt halhatatlan lelkünkkel. Amikor ez megtörténik, akkor vele élhetünk majd az örök boldogságban, amelyet mennyországnak nevezünk.
Húsvéti örömünk nem egyetlen napig tart, hanem ötven napon át, egészen pünkösd ünnepéig, a Szentlélek eljövetele napjáig, sőt még tovább is, hiszen minden vasárnap a szentmisében ünnepélyes formában elevenítjük fel az Úr húsvéti titkát, azaz megváltó halálának és üdvözítő feltámadásának eseményét. Szándékosan nem többes számban beszélek, azaz nem húsvéti eseményekről, hiszen Jézus halála és feltámadása elválaszthatatlan egymástól, a megváltás műve egyetlen eseményének kell neveznünk.
A mai ünnep és a következő hetek arra hívnak minket, hogy mi is keressük az Urat, találkozhassunk vele, a Feltámadottal, és várjuk azt, hogy nekünk is élőként mutassa meg magát. A húsvéti időszak evangéliumi részletei visszavezetnek minket az Úr húsvétja utáni napokba, amikor sorra megjelent az asszonyoknak, a tanítványoknak és az apostoloknak. E találkozások megerősítették őket abban, hogy mindaz igaz, amit Jézus korábban állított magáról. Igaz, hogy ő az Isten Fia, aki megváltásunkért jött el emberi világunkba. Lassan megértik, hogy az ő keresztáldozata nem kudarc, hanem Isten üdvözítő tervében szereplő cselekedet. A találkozások során megértik saját küldetésüket is: el kell indulniuk, hogy tanúságot tegyenek mindarról, amit Mesterük mellett három éven át megéltek és legfőképpen tanúságot tegyenek a legnagyobb csodáról, az ember számára felfoghatatlan titokról, a feltámadásról.
Bizonyára az egykor tanúságtételre induló apostolok is megtapasztalták azt a nehézséget, amit az Egyház évszázadai során szintén átéltek az igehirdetők: nem könnyű, nem egyszerű erről a húsvéti titokról beszélni, hiszen csak az képes erre, aki maga is találkozott a Feltámadottal. Enélkül nem volna hiteles a tanúságtétel. És az is igaz, hogy azok számára, akik elsőként hallották az apostolok bátor szavait az Úr feltámadásáról, nem volt könnyű elfogadniuk, elhinniük a hallottakat, miként minden kor emberének meg kell küzdenie ezzel a nehézséggel. Ugyanis arról van szó, hogy semmi nem helyettesítheti az Úrral való találkozást, amely személyes hitélmény, s amely a hit útjának kezdete mindenki számára.
Az a vágy él tehát bennünk, hogy találkozzunk a Feltámadottal. Hol és hogyan találkozhatunk vele? Helyes az az első gondolat, hogy induljunk a keresésére, miként egykor az asszonyok is ezt tették húsvét hajnalán, s keresésüknek az lett a jutalma, hogy az Úr megjelent nekik. Az is helyes, ha az apostolokhoz hasonlóan összegyűlünk a közös imádságra, lehet ez például a szentmise, és így várjuk, hogy az Úr eljöjjön közénk. Mert a szentmisében az Úr valóságosan jelenvalóvá válik köztünk az átváltoztatott kenyérben és borban, tehát a szentmisén való részvételünk is biztos lehetőség arra, hogy találkozzunk Jézussal. Harmadszor pedig az is jó kiindulópont, hogy újra és újra átgondoljuk a húsvéti eseményt, megpróbáljuk megérteni ennek üzenetét, miként ezt az Emmausz felé tartó két tanítvány is tette. Lényeges, hogy hozzájuk hasonlóan mi is hívjuk otthonunkba Jézust, aki nekünk is élőként, feltámadottként mutatja meg magát. A húsvéti találkozások néhány lehetősége ez, amelyekkel élhetünk, ha valóban él bennünk a feltámadt Krisztussal való találkozás vágya. A találkozás reményében induljunk húsvéti utunkon!
© Horváth István Sándor
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése